Együtt leszünk család.

10 év után a Vastag testvérek ismét egy dalban énekelnek, megelevenítve gyermeki énjüket

Őrizd az álmod címmel jelent meg 2011-ben a népszerű testvérpáros, Vastag Tamás és Vastag Csaba első közös produkciója, amely olyannyira belopta magát a közönség szívébe, hogy a Fonogram-díj „Év dala” címet is bezsebelte. Egy évtizeddel később pedig ismét hallhatjuk a két, kivételes hangú énekest egy szívmelengető, Mikulás-váró szerzeményben és gyerekkori képeket is láthatunk róluk.

Akárcsak a díjnyertes zeneszám esetén, a a Levél a Mikulásnak hátterében is az Artisjus-díjas kortárs költő és dalszövegíró, Major Eszter áll, aki a napokban adta ki alkotótársaival, azaz „barátaival” új kislemezét. 

Major Eszter kétségkívül hazánk egyik legtermékenyebb szerzője. A hazai popszcéna legnagyobb előadóival dolgozik együtt, köztük Szekeres Adriennel, a Hooligans-szel, Wolf Katival vagy épp Bereczki Zoltánnal. A pop-dalszövegek mellett gyerekeknek szóló verseket is ír, így készült el egy évet felölelő, Évszakok című, nagysikerű leporelló-sorozata a Napraforgó Könyvkiadó gondozásában. A széria népszerű tavaszi és nyári verseiből rövidesen egy Napraforgók című nagylemez is készült Dusík Gábor zeneszerzővel és Eszter négytagú zenekarának (Major Eszter és barátai) felállásában, amelyet 2019-ben Fonogram-díjra jelöltek „Az év hazai gyermek albuma vagy hangfelvétele” kategóriában.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

A nagyszerű csapat most ismét a kötetből válogatott, ezúttal az Évszakok hűvösebb szezonjait is megzenésítve. A Levél a Mikulásnak című kislemez összesen három felvételt fűz össze, Farkas Krisztina Volkova és Tarr Dávid énekelőadásában, az album címadó dalában pedig a Vastag testvérek közreműködésével, amelyhez egy varázslatos, egyben nosztalgikus videóklip is készült.

A Levél a Mikulásnak dalt Dusík Gáborral duett formájában képzeltük el. Egy szeretetteljes, testvéri párbeszéd fogalmazódott meg bennünk, és úgy láttuk, hogy ez Vastag Tamás és Csaba karakteréhez tökéletesen illene, akik szívesen el is vállalták a felkérést” – meséli Eszter. „Amikor az alkotómunka elindult, akkor döbbentünk rá, hogy a fiúk tíz éve nem dolgoztak együtt, így a Mikulás ünnepe mellett ez az újraegyesülés jubileuma is!”

- Hirdetés -

Az újdonsághoz egy vegyes animációs videóklip is készült, amelyben a vizuális aláfestés továbbrepít bennünket az izgatott várakozás és örömteljes, családi találkozások hangulatába.

- Hirdetés -

Az új videóban feltűnnek Tamás és Csaba gyerekkori képei, és így kicsit beleláthatunk a testvérpár kapcsolatába is. A meghitt pillanatokat pedig végigkíséri a szeretet motívuma, hiszen mégiscsak az az üzenet, hogy milyen felemelő érzés együtt kibontani a Mikulás csomagokat” – mondta el a díjnyertes szerző.

Hangolódj az ünnepekre és nézd meg a hangulatos videóklipet itt:  https://www.youtube.com/watch?v=4TQMFZL8Rj0&list=PLAN_gdRi0vnev-Oildb-UwBPAtXE_JthQ&index=1

Magneoton

 

Szólj hozzá