Együtt leszünk család.

17 fontos szokás, amely segíthet elkerülni az anyai kiégést

A gyerekek megint betegek lettek, a párod pedig már elment dolgozni. Esik az eső, és a múlt héten otthagytad az esernyődet a boltban, és elfelejtettél újat venni. A babád sír, a nagyobbiknak öt cipője is van ( de nem találsz párt), és tegnap elfelejtetted a mosást, így a ruhád nem elég friss ahhoz, hogy nyilvános helyen viseld.

És még csak reggel 7:14 van.

És bár ezek közül a dolgok közül egyik sem éri el önmagában a válság szintjét – az anyai kiégés legszélén állsz.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Mindannyian átéltük.

Az igazság az, hogy ma anyának lenni KEMÉNY. Sokan távol élünk a családtól, a naptárunk tele van, és az az igazság, hogy az élet néha napján igazán elsöprő lehet.

- Hirdetés -

Különösen most. Hiszen a járvány kezdete óta még nagyobb teher szakadt az anyákra. Még nehezebb lavírozni a feladatok között és még nehezebb kiszakadni és odafigyelni magunkra.

- Hirdetés -

Nem arról van szó, hogy nem szeretjük a családunkat – természetesen szeretjük. Minden nap hálásak vagyunk értük. De ez nem azt jelenti, hogy könnyű. Ez a fáradt érzés nehezen ül a csontjainkon. És sok olyan pillanat van, amikor az anyák igazán közel érzik magukat a kiégéshez.

De tegyük a kezünket a szívünkre. Van lehetőségünk tenni ellene. Azáltal, hogy kifejezetten törekszünk rá, megtalálhatjuk a módját, hogy ne csak túléljük, hanem élvezzük is.

1. Tedd prioritássá az alvást

Amikor az anyukák elfoglaltak, az alvás általában az első dolog, amit hanyagolnak vagy azért, mert muszáj időt fordítanunk a dolgok elvégzésére, vagy egyszerűen csak végre  van egy kis béke, így megpróbáljuk utolérni magunkat a Netflix-en … egyedül … a kanapén (más néven a Mennyben.) De a kutatások újra és újra bebizonyítják, mennyire fontos az alvás a jólétünk és az általános hangulatunk szempontjából. Tehát ma korán feküdj le!

2. Keresd meg ami segít kikapcsolni

Akár a jóga, a meditáció vagy a mindfulness révén, a békés gyakorlatok aktív beépítése a rutinunkba segít abban, hogy kiegyensúlyozottabbnak érezzük magunkat a nap során.

3. Egyél jól

Tudom, könnyű ezt mondani, de komolyan, nagyon fontos a megfelelő táplálkozás. A tested egy templom. Bánj is vele úgy! A jól táplált test jobban fog működni, és energikusan tart a mozgalmas napokon.

4. Hívd fel a barátaidat

Akármilyen nehéz is egy nap, a barátaink erőt adhatnak nekünk a legnehezebb időszakokban is. Segít a tudat, hogy nem vagyunk egyedül, hogy nem csak nekünk van nehéz napunk, hogy nem csak nálunk úszik a mosás, és ösvényen kell közlekedni a gyerekjátékok között. Vagy néha jó csak egy picit kipanaszkodni magunkat.

5. Mondj nemet

Néha oly mértékben elárasztanak a feladatok, hogy lehetetlenség mindet elvégezni. Muszáj időnként nemet mondani. Tegyél fel magadnak három kérdést – Szükségem van erre? Meg akarom csinálni? Ez ad nekem energiát?

Ha egyik kérdésre sem tudsz igennel válaszolni, a kérelemre nemleges válasz adható.

6. Kérj segítséget

Ezt a munkát egyszerűen túl nehéz egyedül elvégezni. Ha Szuper nő is vagy, akkor is kérj segítséget, amikor szükséged van rá. Ha lehetőség van rá, vegyél fel valakit, aki segít a takarításban. Vagy keress egy barátot, akivel fel lehet cserélni a gyermekgondozási órákat – ő ugyanúgy értékelni fogja az ötletet, mint te.

7. Kapcsolódj a természettel

Semmi sem segít annyira, mint kimenni a természetbe! Tehát menj kifelé, és lélegezz be friss, tiszta levegőt. Vedd le a cipődet, és térj vissza a gyökereidhez. Menjetek túrázni, kirándulni, egy tópartra vagy egy egyszerű sétára a háztömb körül – a kint tartózkodás hihetetlenül terápiás lehet.

8. Bízz a megérzéseidben, amikor döntéseket hozol

Napjaink tele vannak döntésekkel, amiket meg kell hoznunk. Attól kezdve, hogy el kell dönteni ki milyen ruhát vegyen fel, hogy kitalálhatod, hogy mi legyen a vacsora, egészen annak eldöntéséig, hogy hogyan néz ki a karriered most, amikor anya vagy – állandóan problémákat oldasz meg (a sajátodat és a családodét). És ez rendkívül fárasztó! A döntési fáradtság nagyon is valóságos dolog. Próbálj nem kínlódni minden egyes döntés miatt. Soha nem lesz tökéletes minden. Hallgass a megérzéseidre.

9. Iktassatok be egy randi estét

Valljuk be: a koszos, szennyes ruhák, a ropi a földre szórva, Tűzoltó Sam nem épp a romantikát teremti meg. Nagyon fontos azonban, hogy kapcsolatban maradjatok a pároddal. A randevúknak nem kell divatosnak lenni – egy pohár bort kortyolgatni és együtt ülni a kanapén altatás után kezdetnek éppen elég! 

10. Sportolj

Csinálj bármit, amit szeretsz, ami felpezsdíti a véred – menj futni, táncolj, ússz, mássz falat … jógázz! A testmozgás segít leküzdeni a fáradtságot, és több energiát ad.

11. Kényeztesd magad

Mikor vettél magadnak utoljára valamit? (Nem, a drogériás kézfertőtlenítő nem számít.) Bár a pénzköltés nem mindig lehetséges, fontold meg, hogy alkalmanként megleped magad valamivel – még akkor is, ha az nagyon kicsi. Egy finom csokoládé, új könyv, manikűr … NAGYON megérdemled.

12. Csinálj valami produktívat

Nem minden kell, hogy az elvégzendő feladatok közül legyen, amit megteszel. Teljesen rendben van ha valamit csak azért teszel, mert szórakoztat. A kikapcsolódás lehetővé teszi, hogy energikusabbnak érezd magad, amikor a tennivalók listájával foglalkozol, ami viszont segít gyorsabban elvégezni ezeket a feladatokat – és emiatt a „nem produktív” dolgok valójában sokkal „produktívabbak” lehetnek, mint gondolnád!

13. Készíts listákat

Sok embernek valóban segítenek, ha listákat írhatnak. A listák természetesen emlékeztetnek a dolgokra, és segítenek kitisztítani a fejünket és nyugodtnak maradni – hiszen ha egyszer leírunk valamit, biztosak lehetünk benne, hogy ott lesz a listán, és bármikor rápillanthatunk, nem fenyeget az elfelejtés veszélye.

Én például minden reggel eldöntöm, hogy mi az a három legfontosabb dolog, amit aznap meg akarok csinálni. Segít abban, hogy jobban érezzem a napom irányítását, és kevésbé féljek attól, hogy mindez milyen ijesztőnek tűnik.

14. Összpontosíts arra, amit megvalósítasz

A teendő listáink soha nem érnek véget, és olyan könnyű úgy érezni, hogy mindent elárasztanak azok a dolgok, amelyeket nem sikerült elvégeznünk. De minden este próbálj meg szánni néhány percet arra, hogy átgondold, mit tettél meg. Meg fogod lepni magad azzal, hogy ténylegesen mennyi mindent csinálsz minden nap!

15. Osszátok meg a feladatokat

Az anyaság mentális terhelése igazi. Agyunk folyamatosan kavarog MINDEN FELADATON, ami gyorsan kiégéssé változhat. De ennek nem kell így lennie. Párunk segíteni akar nekünk – néha egyszerűen csak nem tudja, hogyan. Osszátok meg a háztartási feladatokat oly módon, hogy az igazságos legyen mindkettőtök számára.

16. Iktass be énidő-t

Persze, hogy az „én időm” csodálatosan hangzik, de hogyan lehet ezt megvalósítani? Gyakran a lista végére tesszük magunkat, és észrevétlenül eltelt még egy nap, és nincs idő saját magunkra. Itt az idő, hogy magunkat rangsoroljuk előre, és tartsuk is ezt be. Fizikailag írjunk be némi időt a napirendünkbe (tollal, nem ceruzával), és kövessük ezt, bűntudatmentesen – mert a boldogabb anyukák boldogabb gyerekeket nevelnek.

17. Látogass el egy terapeutához

A terapeuták csodálatosak. Pártatlanok, könnyen beszélgethetnek az emberrel, segíthetnek az élet nehézségeinek rendezésében, és eszközöket adnak a velük való megbirkózáshoz. És nem kell megvárnunk, amíg „valódi problémánk” lesz, mielőtt segítséget kérnénk. Évente járunk szűrésekre de mi a baj azzal, ha időt töltünk lelki és érzelmi egészségünkkel? Mi lenne, ha havonta egyszer megbeszélnénk egy terapeutás időpontot, csak, hogy segítsen kitisztítani az elménket, és újra arra összpontosíthassunk, ami fontos számunkra? Mennyivel jobban éreznénk magunkat?

freepik.com

via

Szólj hozzá