Együtt leszünk család.

4+1 randi ötlet otthonra

A gyerekek előtt a férjemmel soha nem kellett megküzdenünk azért, hogy találjunk időt egymásra. Olyan egyszerű volt elmenni vacsorázni, vagy szórakozni – anélkül, hogy aggódnunk kellett volna az időbeosztások összehangolása vagy a gyermekfelügyelet megszervezése miatt. Aztán a gyerekek új kihívást jelentettek a randi estéinkre, de még mindig havonta legalább egyszer volt lehetőségünk kettesben elmenni valahova.

Ám amikor tavaly beütött a pandémia, hirtelen egy „szabad” éjszaka is azt jelentette, hogy a nappalinkra szorítkozunk. De ahelyett, hogy feladnánk a romantikát, úgy döntöttünk, hogy a kihívást a kreativitás lehetőségének tekintjük.

Íme öt randevú-ötlet, amellyel jól telhet az este akár a négy fal között is. Persze szigorúan, miután a gyerekek már aludni tértek:

- Hirdetés -

- Hirdetés -

1. Rendeljetek vacsorát és tartsatok mozi estet

A vacsora és a film mindig az estéink alapvető eleme volt. Amikor még lehetett menni, akkor is szívesen mentünk el vacsorázni és megnézni egy filmet valamelyik moziban. Most ezt a nappalink kényelmében tudjuk csak kivitelezni, de ennek is van előnye: ha elhúzódik a film (például az altatás miatt) meg tudjuk állítani, és befejezhetjük egy másik nap. Nem ugyanaz, mintha elmennénk valahova, de mindketten élvezzük.

- Hirdetés -

2. Bor és sajt est

- Hirdetés -

A bor- és sajt est rendezése otthon tökéletes alkalom arra, hogy egyikünk meglepje a másikat, kiválasztva egy-két palackot, és  pár különleges és finom a sajtot beszerezve, amit együtt kóstolhatunk.

3. Tanuljatok meg valami új dolgot közösen

Akár tökéletesítünk egy koktél receptet, akár megtanuljuk, hogyan kell feltekerni a sushit, az otthoni randevúk tökéletes alkalmat kínálnak arra, hogy együtt valami újat tanulhassunk. Rengeteg hobbiból választhatunk, amit már régóta szeretnénk kipróbálni, ráadásul számos online tanfolyamot is találhatunk hozzájuk. Kreativitásra fel, garantáltan új dimenziót hoz a kapcsolatba.

4. Tartsatok játék estet

Gyerekek előtt a férjemmel gyakran töltöttünk az estéinket barátokkal vagy kettesben társasjátékozva, de valahol időközben elmaradtak ezek az esték. Miért ne lehetne újra belevágni és remek társasjátékokkal eltölteni egy-két estét?

5. Beszélgessetek

Mikor fordult elő utoljára, hogy átbeszéltétek egy randevún az éjszakát? Álmodoztatok, terveztetek, megosztottátok egymással a véleményeteket dolgokról. Tegyetek így most is. A gyerekek mellett gyakran elfeledkezünk, hogy beszélgessünk egymással csak úgy, a mindennapi dolgokon túl is. Remek alkalom erre egy este, amikor egy pohár bor mellett újra sort kerítetek a nagy beszélgetésekre!

freepik.com

Szólj hozzá