Együtt leszünk család.

5 módszer, hogy otthon is gyakorold az öngondoskodást

Mivel ismét emelkednek a járványügyi esetszámok, és egyre több korlátozásra számíthatunk immáron lassan második éve, ezért ezekben az időkben nem árt különösen odafigyelni magunkra.

Persze ez a rohanó mindennapokban egyáltalán nem könnyű.

Mégis arra buzdítunk mindenkit, hogy szánjon akár csak napi 15 percet arra, hogy gondoskodik a lelki és fizikai egészségéről, valamint odafigyel egy kicsit magára is.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Hiszen anyaként tudjuk, hogy az egész nap egy rohanásból áll, és bármi kevés szabadidő jut, azt is a gyerekekre vagy a háztartásra próbáljuk fordítani, de néha fontosabb, hogy MI legyünk az elsők, ha csak pár perc erejéig is.

Mint az októberi 30 napos mentális egészség kihívásunk során is említettük, naponta pár perc is elég, hogy önmagunkról gondoskodjunk. Erre pedig mindenképp érdemes időt szakítani, kiváltképp az év végi nagy hajrában.

- Hirdetés -

Próbáljátok ki ezt a pár dolgot, és biztosak vagyunk benne, hogy már ezektől jobban érzitek majd magatokat!

- Hirdetés -

Eddz otthon

Nem szeretnél most edzőterembe menni? Tökéletesen megérjük!

Ezért azt javasoljuk, hogy inkább eddz otthon!

Nagyon sok ingyenes edzésvideó létezik már, ami online is elérhető, ezért próbáld meg beleilleszteni az otthoni edzést a napi rutinodba.

Tarts rendet

A környezetünkről való gondoskodás nagyon is öngondoskodási tevékenység. Számos tanulmány kimutatta, hogy rumliban lenni rontja a hangulatunkat és valószínűleg kevésbé vagyunk így produktívak.

Viszont ha tisztaság és rend vesz körül, akkor jól érzed magad a személyes teredben.

Iktass be képernyőmentes időt

Ha otthonról dolgozol akkor is érdemes felállni a képernyőtől, hogy megmozgasd a tagjaidat és megtornáztasd a szemed. És ez igaz arra is, hogy minden nap iktass be olyan időszakokat amikor semmilyen képernyőt nem kapcsolsz be. Helyette hallgass zenét, főzz valamit, vagy olvass.

Tartsd a kapcsolatot a családdal, barátokkal

A társadalmi kapcsolataink fontos részét képezik az életünknek. Ha rendszeresen tartod a kapcsolatot barátaiddal és családoddal, akkor nem leszel magányos és befelé forduló ez pedig egy alapvető öngondoskodási forma.

Szeresd önmagad

Ha sok időt töltesz egyedül, akkor elkezdhetsz beleragadni a gondolataidba. Legyél elnéző önmagaddal szemben is, és tartsd egészségesen az elméd akár naplóírással, akár pozitív gondolatokkal. 

freepik.com

Szólj hozzá