Az allergia napjainkra népbetegséggé vált, immár a lakosság közel 15%-a1 küzd a betegséggel, az allergiában szenvedők kétharmada2 pedig orvosi javaslatra gyógyszert is szed panaszai enyhítésére. Más adatok ennél is borúsabb képet festenek: ma Magyarországon a parlagfű-allergia okozta szénanátha és asztma 22%-os előfordulást mutató népbetegség3, vagyis több mint kétmillió honfitársunk érintett.
Mivel számos pollenféle esetében már kora tavasszal megkezdődött a szezon, a nyár második felében pedig a talán legtöbb bosszúságot okozó parlagfű érkezik majd menetrend szerint, érdemes már most számba venni, hogy a gyógyszeres kezelés helyett vagy mellett hogyan tehetők élhetőbbé az allergiások mindennapjai.
A kutatások szerint4 a globális felmelegedésnek is köze lehet az egyre gyakoribb allergiás reakciókhoz. Az évszakok megváltozásával a telek melegebbek és nedvesebbek lettek, ezzel hozzájárulva ahhoz, hogy a növényzet hosszabb ideig és nagyobb mennyiségben tudjon pollent termelni. A levegőszennyezés ráadásul megsokszorozza a pollenallergia veszélyét, hiszen a pollenek felületére rátapadnak a levegőben lévő – ebben az időszakban elsősorban a közúti közlekedésből és az ipari tevékenységből származó – koromszemcsék. A koromszemcsékből a nyálkahártyára kerülve kátrány képződik, amely elősegíti a pollenszemcse átjutását a nyálkahártyán.5 Ez ellen a szervezet immunrendszere megpróbál védekezni: így jön létre a jól ismert allergiás tünetegyüttes, vagyis a tüsszögés, vizes orrfolyás, orrviszketés, orrdugulás, garatviszketés, fülviszketés, könnyezés, szemviszketés, kötőhártya-gyulladás, szemfáradékonyság, sőt, akár fáradtság, levertség és fokozott alvásigény.
1.Utazz tisztább levegőjű vidékre
Ahhoz, hogy a súlyos tüneteket elkerülhessék, enyhíthessék, az érintetteknek célszerű figyelniük a pollenjelentéseket, és ha megtehetik, a legnagyobb pollenkoncentrációval jellemezhető hetekre időzítsék a nyaralásukat, és utazzanak el tisztább levegőjű vidékre, a hegyekbe vagy vízpartra6.
Ha viszont otthon maradnak, több módja is van annak, hogy mérsékeljék a szervezetükbe jutó pollenek mennyiségét.
2. Válts ruhát
A szabadból hazatérve célszerű az utcán hordott ruhát lecserélni, de – a kötelező kézmosáson túl – le kell öblíteni a kézre, arcra, szemöldökre, arcszőrzetre tapadt polleneket, illetve tiszta vízzel vagy tengervizes orrspray-vel az orr is átöblíthető7. A megszokottnál gyakoribb hajmosás vagy -öblítés szintén tanácsos, különösen a hosszú hajúak esetében.
3. Takaríts sűrűbben és alaposan
Porszívózzunk gyakrabban – természetesen lehetőleg HEPA-szűrős készülékkel, vagy akár a távollétünkben is dolgozó robotporszívót bevetve –, mossuk fel a padlót hetente többször, és portalanítsunk minden felületet8.
4. Moss gyakrabban és vesd be a gőz erejét
Mossuk sűrűbben az ágyneműhuzatot, különösen a párnahuzatot, de a szárítást, az ágynemű szellőztetését ne a szabadban végezzük. Jól jön az allergia elleni harcban, ha gőzölős mosógépet használunk: ezt a funkciót a „Steam” megnevezés jelöli a készülékeken. Az öblítés kiváltására is bevethető forró gőz nemcsak bőrbarát megoldás, de a ruhákban és plüssjátékokban megbújó allergének akár 99,99 százalékát is eltávolítja. Szintén a gőz erejével ápolja és frissíti fel a ruhákat az első ránézésre hétköznapi szekrénynek tűnő LG Styler is.
5. Tisztítsd meg a lakás levegőjét is
A lakás levegőjében lebegő pollenek eltávolítására is van megoldás. Bár a szakemberek a beltéri levegőminőség javítására elsősorban a szellőztetést javasolják, pollenszezonban igencsak hasznos segítséget nyújthat egy minőségi légtisztító berendezés vagy egy légkondicionálóval kombinált légtisztító. „A legkorszerűbb, léghűtést és légszűrést egyaránt biztosító, DualCool & Pure rendszerű légkondicionáló például képes valós időben érzékelni és kiszűrni a rendkívül kisméretű porszemeket, kórokozókat még 1 mikronos méretben (PM 1.0) is. Az ilyen készülékek további előnye, hogy automata tisztítási funkcióval rendelkeznek, ami azzal, hogy a berendezés kikapcsolása után önműködően párátlanítja a hőcserélő egységet, megakadályozza a baktériumok és a penész megtelepedését. Az UVnano technológia pedig ultraibolya-fénysugarakkal fertőtleníti a beáramló levegőt, elpusztítva a készülék belsejébe jutó egyes kórokozók 99,9 százalékát.10„ – teszi hozzá Nagy Sándor József, az LG Magyarország szakértője.
Forrás: LG
5 https://www.levego.hu/kapcsolodo-anyagok/vesszen-a-parlagfu-meg-inkabb-a-fobunos-a-levegoszennyezes/
9 Az Allergy Care (Allergiavédelem) program eltávolítja a textíliára rakódott házipor 99,9%-át, hitelesítve a BAF (British Allergy Foundation) által.
10 A TÜV Rheinland igazolta, hogy az UV LED-fényforrásnak 4 órán keresztül történő kitettség a Staphylococcus aureus, Staphylococcus epidermidis és Klebsiella pneumoniae baktériumok 99,99%-át eltávolította a légkondicionáló ventilátoráról.