5 tipp az érzelmileg egészséges testvérkapcsolatokhoz
– Gyorsan lezuhanyozom-magyaráztam négyévesemnek. Ritkán zuhanyozok napközben, amikor mindkét fiúnk ébren van, hogy megkíméljem magam a szorongástól, hogy vajon milyen balhék történnek távollétemben. De ezúttal nem lehetett megkerülni. Egy hasmenéses vírusból lábaltunk éppen ki, amely a családon keresztül haladt. Nem bírtam tovább halogatni.
– De azt hiszem, nem tudom, hogyan tartsam biztonságban az öcsémet egyedül – válaszolta.
Hálás voltam őszinteségéért és kivételes szóbeli készségeiért. Nyöghetett, vitatkozhatott és tárgyalhatott volna. Ehelyett elmondta, mit érez. Ha minden interakciónk ilyen egyszerű lenne…
– Látom, hogy ettől ideges leszel – nyugtattam meg.
– Maradj itt, ebben a szobában, bezárt ajtóval, biztos vagyok benne, hogy rendben leszel. Bekapcsolok egy műsort, hogy megnézd, csak néhány perc és kész leszek. ” Egyetértően bólintott, én pedig megragadtam azt az értékes pillanatot, hogy a saját igényeimet helyezzem előtérbe.
A tisztító vizek egy pillanatnyi tisztaságot, frissítő perspektívát is hoztak a testvérekről és a szülői életről.
Visszagondoltam azokra az időkre, amikor fel kellett oldanom a nagy és a kistestvérek közötti konfliktust. Miközben két fiúval haladtunk végig az első évünkön, úgy gondoltam, hogy ha pár percre, közvetlen felügyelet nélkül együtt töltenek időt, erősíthetik a köteléküket. Azonban minden alkalommal, amikor kimentem a látómezőből, egy pillanattal később azon kaptam magam, hogy vágtatok vissza, hogy a kisöcsi sírását és a nagytestvér bűntudatát hallgassam. Csalódott és ingerült lettem, csalódásomat fejeztem ki a nagytestvér tetteiért, és emlékeztettem (ismét!), hogy legyen kedves.
Az én szemszögemből a helytelen viselkedés figyelemfelhívásnak tűnt, agresszióban és féltékenységben mutatkozva. Tudtam, hogy négyévesem szelíd akar lenni, és élvezi, hogy van egy kistestvére. Nem tudtam megérteni, miért történik ez folyton. Aztán felfedeztem Janet Lansbury, a „Nincs rossz gyerek” című könyvét. Gyakorlati szülői tanácsai Gerber Magda elméletein alapulnak, és tisztelettel elismeri a gyermek viselkedése mögött rejlő érzéseket, és megérti, hogy segélykiáltásként viselkedik így gyermekünk.
Azt hittem, hogy ezt teszem, amikor a nagyobbik fiam iránti szeretetemre és figyelmemre, valamint a féltékenységének az öccsére irányuló érzéseire reagálok. Amire a délutáni zuhanyzás előtti beszélgetésünkig nem jöttem rá, az volt, hogy az idegességet és a szorongást féltékenységként értelmeztem rosszul. Mivel azt mondta nekem: „Nem hiszem, hogy egyedül tudnék vigyázni a testvéremre”, rájöttem arra, hogy amikor az öccsével egyedül maradt, visszahívott a szobába, megpróbált segítséget kérni, nem pedig a figyelmemet akarta felhívni.
Tudja, hogy a csecsemők nem önellátóak, veszélyes háztartási tárgyak kerülhetnek a kezükbe, és megsérülhetnek. Felmerült bennem, hogy nagyon akarja, hogy megóvja a testvérét a bajtól, de ő maga is kicsi, és nem tudja elviselni ennek a felelősségnek a súlyát.
Hozzáteszem, hogy soha nem hagynám felügyelet nélkül őket egy-két percnél tovább, miközben berakok egy rakás ruhát a mosógépbe vagy főzök egy kávét. Felnőtt fejem azt gondolta, hogy ez ésszerű idő. Az ő fejéven gondolkodva rájöttem, hogy túl hosszúnak tűnt. Az egyetlen megoldás, amit láthatott, az volt, hogy tegyen valamit, hogy sírjon az öccse, ami aztán visszahoz engem.
Valóban ragyogó logika volt, ha egyszer az ő szemszögéből átgondoltam a helyzetet. Ugyanazt érezte általában, amikor egyedül maradt az öccsével, mint amikor megpróbáltam otthon zuhanyozni egyedül velük napközben. Aggódott. Amikor empátiával fogadtam aggodalmát, és megnyugtattam, úgy érezte, hogy az öccse biztonságban lesz, így megnyugodhatott abban a tudatban, hogy minden rendben lesz, és csak rövid időre leszek szem elől.
Természetesen minden testvérkapcsolat neheztelést, csalódást és irigységet fog szülni, és biztos vagyok benne, hogy ezen érzelmek egy része is hozzájárult a fiam agressziójához. Azonban, ha megfogadjuk a szülői szakértők tippjeit, mint például Janet Lansbury-ét, és olyan könyveket, mint a „Testvérek rivalizálás nélkül”, empatikusan kezelhetjük az érzelmeket, és segíthetünk gyermekeinknek saját kapcsolataik kialakításában, ahelyett, hogy beleavatkoznánk abba, hogy úgy alakítsuk őket, ahogyan nekünk kellene.
Tartsuk tiszteletben a határokat
A testvér azt jelentheti, hogy van társa, bizalmasa és ítélője. Ez azt is jelentheti, hogy van valaki, aki mindig a közelben van, ha inkább máshol szeretné. Amikor tiszteletben tartjuk gyermekeink érzéseit, elkülönítve őket testvéreiktől, amikor tetteik azt mondják, hogy nem tudják kezelni a kapcsolatot, akkor modellezzük, hogyan kell majd tiszteletteljes határokat szabni maguknak, amikor felnőnek.
Ne erőltessük a megosztást
Szakértők rámutatnak, hogy amikor a fiatalabb testvérek alkalmazkodnak új kapcsolatukhoz, a babát valójában annyira nem érdekli, ha az idősebb elveszi a játékait. Ha az idősebb testvér lehetőséget kap arra, hogy úgymond kezdetben „elfoglalja a területét”, akkor kevésbé fogja érezni magát fenyegetve a kapcsolat fejlődésével.
Fókuszálj az érzésekre
Ha megértjük a testvér-veszekedések kiváltó okát, elkerülhetjük, hogy hibáztassunk, és bűntudatot és ítéletet okozzunk egyik vagy másik gyermeknek.
Összehasonlítás: az öröm tolvaja
A felnőttek és a gyerekek is rosszabbul érzik magukat másokhoz képest. Különösen olyan helyzetben, amikor a gyermek úgy érzi, hogy a szülői figyelemért vagy szeretetért verseng, a testvérek összehasonlítása különösen káros lehet. A „Testvérek versengés nélkül” szerzője arra biztatja a szülőket, hogy semleges helyzetből figyeljék meg és írják le a helyzetet, ügyelve arra, hogy ne hasonlítsák össze egyik testvér viselkedését a másikkal.
A tisztességes nem egyenlő
Ez a „tisztességes” valójában azt jelenti, hogy mindenki megkapja, amire szüksége van, nem pedig azt, hogy ugyanazt kapja, vagy amit akar, nehéz fogalom lehet a gyermekek számára. De minél hamarabb bevezetjük, annál könnyebben beilleszkednek a családi kapcsolatokkal kapcsolatos elvárásainkba. A csecsemőknek másfajta szeretetre és odafigyelésre van szükségük, mint a kisgyermekeknek és az óvodásoknak.
Emlékeztetve az idősebb testvéreket arra, hogy mindenki szükségleteinek kielégítésében segít, és rámutatva a különbségekre ezekkel az igényekkel, távol tarthatjuk a féltékeny érzéseket.
A testvérkapcsolatok bármely szakaszban lehetnek nehezek. A gyermekkor és a fejlődés minden fázisa új kihívások elé állíthat, de amikor elengedjük vágyunkat, hogy irányítsuk gyermekeink cselekedeteit és interakcióit, szabadságot adunk nekik a konstruktív problémamegoldás és konfliktusmegoldás elsajátítására.
