Együtt leszünk család.

A gyerekek jöttek, a barátnők mentek?

Amikor rádöbbensz, hogy" nemkívánatos lettél", mert gyereked van

Miért történik meg sok újdonsült anyukával, hogy a gyermeke születése után az otthon töltött hónapok, évek során sorra elkopnak mellőle a barátok? Nyilvánvalóan mindenkinek eljön a pillanat az életében, amikor rá kell jönnie, hogy nem a legmegfelelőbb emberek vannak a környezetében, s ilyenkor el kell engedni ezt az illetőt. Ez néha rettenetes érzés, néha kevésbé fáj.

Természetesen velem is számtalanszor előfordult, hogy egy-egy barátnőm, vagy kisebb baráti társaság kikopott az életemből, mert egyszerűen másfele sodort minket az élet, és annyira a magunk mindenféle dolgával voltunk elfoglalva, hogy egyszerűen nem kerestük egymást.

Vannak olyan baráti kapcsolatok is, amelyek jó ismerősökké szelídültek az évek során, néha egymásra írunk pár sort, érdeklődünk, hogy megy a másik sora, de ennél többet egyikünk sem tesz. És ennek a fordítottja is előfordult már velem, hogy pont egy ilyen ismerőssé szelídült baráti kapcsolattal újra egymásra találtunk.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

A gyerekek jöttek, a barátnők mentek

Amiről viszont most ez a cikk szól, az az a jelenség, hogy amikor egy nőnek gyerekei születnek, sokszor igazinak hitt barátságok tűnnek el, de ez vajon mindig a gyerekvállalás „kötelező” velejárója?

- Hirdetés -

A legtöbben eleinte még keresnek egy hihetőnek tűnő kifogást, hogy miért nem jó nekik éppen a találkozó, de egy idő után egyre átlátszóbbak ezek, s közben előfordul, hogy a közösségi médiából pedig szuperül kiderül, hogy másokkal igenis van idejük kávézni és összejárni. Paff. Ilyenkor az ember lányát úgy éri ez, mint egy hideg zuhany, és meg kell értenünk ebből, hogy már nem annyira jó móka velünk barátkozni, mert más lett az értékrendünk.

- Hirdetés -

Vagy fene tudja, lehet, hogy csak megunta, hogy korábban néha heteket kellett várni mire az anyukává vált barátnője végre tudott mondani egy időpontot a találkára, mert mindig vagy beteg volt valaki, vagy nem tudott gyerekfelügyeletet szervezni épp.

Kép forrása: pexels.com

Pedig az újdonsült (de akár a többgyermekes) anyáknak különösen óriási szükségük lenne kikapcsolódni, és habár mindig igyekeznek a lehetőségeik szerint időt szakítani arra, hogy találkozzanak a barátaikkal, tény, hogy a korábbi gyerektelen (vagy csak 1 gyerekes) létükhöz képest merőben más ez a szint, de ez az anyukák velejárója. Mint ahogy az állandó rohanás is, ami lehet, hogy roppant bosszantó, ahogyan az is, hogy épp beesnek a találkozóra, s egy kis beszélgetés, és egy kávé elfogyasztása után már futnak is tovább, hogy még gyorsan elintézhessenek 1-2 dolgot: pl. pótolni az épp kifogyó pelenkát, vagy hasonló vásárlásokat.

Valóban nem ez a legideálisabb barátnős találka definiálása. De igazából az anyák lennének a legboldogabbak, hogyha jobban tudnának zsonglőrködni az anyukai és a barátnői létük darabkáival, de úgy látszik ez nem mindig jön össze. Mert amíg nem lesz gyerekünk, addig el sem tudjuk képzelni azt, hogy néha mennyire nehéz lehet megszervezni, és nyugalomban eltöltetni egy olyan egyszerű dolgot is, mint a kávézás valakivel.

Sok újdonsült anyuka szembesül ezzel a jelenséggel, és rendkívül nehezen élik meg, hogy annak ellenére, hogy az egyik legfantasztikusabb dolog történt az életükben azzal, hogy anyává váltak, gyakran el kell veszítsenek számukra addig fontosnak gondolt embereket, mert ők még nem tartanak ugyanott az életükben.

Kiemelt kép forrása: pexels.com

A cikk eredetileg a HáromPötty Blogon jelent meg.

Szólj hozzá