Együtt leszünk család.

A jó házasság rajtunk múlik

Ezen a héten a házasságot ünnepeljük, ugyanis, mint korábban mi is megírtuk, vasárnap kezdődött a házasság hete. Ez a kezdeményezés közel két évtizede indult el Angliából, s minden évben Valentin-nap környékén egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet.

A házasság hetét – amelyhez hazai és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség csatlakozott kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt – mára 4 kontinens 21 országában ünneplik. Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével*.

Hiszünk a házasságban. Számunkra a család alapja a házasság. De azt is tudjuk, hogy egy házasság soha nem megy magától a maga útján. Minden egyes nap tennünk kell azért, hogy a házasságunk jól működjön. Ugyanis a jó házasság rajtunk múlik.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Az elhanyagolás megöli a szerelmet. A szerelemnek figyelemre van szüksége. Ha ismerjük saját kötődési igényeinket, és érzékenyen reagálunk társunk szükségleteire, a köztünk lévő kötelék kitarthat egészen addig, „míg a halál el nem választ”. – Sue Jonhson (pszichológus, párkapcsolati szakértő)

Mint ahogy egy házasság létrejöttéhez, úgy természetesen a házasság fenntartásához is mindkét fél együttműködésére szükség van. Nem lehet egyedül akarni.

- Hirdetés -

Ez is egy olyan dolog, amiért minden nap tennünk kell. Szükségünk van a mindennapi szereteten túl a kompromisszumkészségünkre, a humorunkra, arra, hogy néha akkor is a másiknak lehessen igaza, amikor tudjuk, hogy nincs. Tudnunk kell megbocsájtani és bocsánatot kérni is, hiszen mindketten hibázhatunk .

- Hirdetés -

Fontos, hogy mindig tudjunk beszélgetni egymással őszintén, hiszen akkor haladhatunk egy irányba hosszú távon, ha azonos célok vezérelnek minket.

Ugyanakkor előfordul, hogy minden igyekezetünk ellenére sem sikerül egy házasság. Ilyen esetekben is fontos, hogy lehetőleg békében, kompromisszumokra törekedve váljunk szét, hiszen ne feledjük: valaha szerettük a társunk, és vele terveztük leélni az életünk.

Ezen a héten a magazin oldalán is több figyelmet szentelünk a házasságnak, és természetesen a közelgő Valentin-napról sem feledkezünk meg, ami szintén egy jó alkalom lehet , hogy felfrissítsük a kapcsolatunkat.

*Házasság hete

freepik.com

Szólj hozzá