Együtt leszünk család.

Az IKEA elindította a Garantált visszavásárlás gyerekbútorokra szolgáltatását

Az IKEA Magyarországon új szolgáltatást indított, amely hozzájárul a körkörös üzleti modell
kialakításához. Ez a Garantált visszavásárlás használt gyerekbútorokra szolgáltatás. Az IKEA
Family klubtagok, akiknek már nincs szükségük az adott bútorra, előre meghatározott áron
eladhatják azt az IKEA-nak.

„Belső adatokból tudjuk, hogy Magyarországon majdnem minden második ember érdeklődik a
fenntarthatóság iránt. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy a koronavírus-járvány az emberek pénzköltési
szokásait is befolyásolja. Egyre inkább érdekeltek abban, hogy bútoraik minél tovább tartsanak; –
magyarázza Eva Malá Beluská üzletfejlesztésért és transzformációért felelős regionális vezető.

A legfrissebb újdonság a Garantált visszavásárlás használt gyerekbútorokra szolgáltatás. Az
IKEA Family klubtagok, akiknek már nincs szükségük az adott bútorra, előre meghatározott áron
eladhatják azt az IKEA-nak. Ha például a vásárlástól számított egy éven belül eladja a bútort, az
eredeti ár mintegy 60%-át kapja meg, és az IKEA a használt bútort ugyanezen az áron adja el egy
másik vásárlónak. A szolgáltatás 2021 októberétől érhető el. További információk weboldalunkon
találhatók: Garantált visszavásárlás gyerekbútorokra – IKEA

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Az idei év több további változást is hozott a körkörös szolgáltatások terén. Az év során az IKEA
Circular Hubokat (Fenntarthatósági Pontokat) alakított ki áruházaiban, melyekben kicsomagolt,
enyhén sérült és használt termékek találhatók rendkívül kedvező áron, valamint a bútorok javításához
szükséges eszközök és pótalkatrészek. Mindemellett a Circular Hub munkatársaitól a vásárlók
tanácsokat is kérhetnek bútoraik élettartamának meghosszabbításához. Ráadásul a vásárlók online is
rendelhetnek az IKEA-tól kisméretű pótalkatrészeket ingyenesen, otthonukba szállítva.

Az IKEA a következő három évben összesen egymilliárd forintot olyan fenntartható
megoldásokba, amelyek pozitív hatással vannak a bolygóra. Például fotovoltaikus paneleket vagy
intelligens szellőzési és fűtési (HVAC) rendszereket telepít áruházaiba az energiatakarékosság és a
CO 2 -kibocsátás csökkentése érdekében.

- Hirdetés -

Ikea

- Hirdetés -