Együtt leszünk család.

Baj, ha még mindig együtt alszunk a gyerekkel?

Ötéves státusz a védőnőnél: szépen beszél, jól mozog, ügyes, okos stb.

  • És az alvás? Ugye egyedül alszik? – kérdezi rámpillantva a védőnő.

Jön a már megszokott kínos érzés, hogy én, a pszichológus anyuka még arra sem vagyok képes, hogy az ötéves gyerekem egyedül aludjon. Kár lenne magyarázni, hogy a tudomány mai állása szerint ezzel nem ártunk a gyereknek, és a házaséletem is rendben van, köszönöm szépen az aggodalmat.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Tracy Hogg: A suttogó titkaiban, a nagyszülők, a védőnők, a mindenkori játszótéri anyuka, a nevelési tanácsadó mind sokat győzködött már, hogy:

–       soha nem tudod majd kirakni a hitvesi ágyból,

- Hirdetés -

–       a házaséletemnek annyi,

- Hirdetés -

–       árt a gyerek szexuális fejlődésének,

–       nyilván a saját kötődési szükségleteimet erőltetem rá,

–       parentifikálom őt,

–       a gyereknek nem tesz jót a tudattalan tartalmak áramlása köztem és közötte (ez a kedvencem).

Esküszöm próbálkoztam a Suttogóval önálló elalvásra tanítani a csecsemőimet. Teljes kudarc. Mivel azonban (a fenti érveknek behódolva) elutasítottam az együtt alvást, maradt a szoptatom – büfiztetem – ringatom -leteszem – felsírbasszus – ringatom – leteszem – talán most lesz két óra nyugtom köröket. Az első gyerekkel ezt 15 hónapig bírtam. Az utolsó pár hónapban már csak egy-két ilyen kört futottam éjszakánként. Akkor sokalltam be, amikor már az egy hónapos második is beszállt a körökbe, félóránként ébresztette egymást az újszülött és az egyéves.

Fenébe az okos szakemberekkel!

Magam mellé vettem mindkettőt a hitvesi ágyba, és volt négy évünk, amikor mindenki szépen nyugodtan aludt éjszaka. Ha a kisebbik felébredt, kiszolgálta magát a mellemről úgy, hogy én fel sem ébredtem rá. Kisiskolás korukban aztán észrevétlenül szivárogtak ki a családi ágyból, nagyobb intimitást és önállóságot követelve maguknak. Ennyit arról, hogy sosem fogom tudni kirakni őket. 

A nyomás, hogy nem oké a gyerekkel együtt aludni – annak ellenére, hogy a kötődő nevelés hívei szerint pont ez teszi a gyereket boldog, kiegyensúlyozott személyiséggé – olyan erős volt, hogy a harmadik gyerekemnél is nekifutottam a külön kiságyban alvásnak. Amikor belezakkantam a kialvatlanságba, a férjem átvette az esti és az éjszakai műszakot, én külön szobába költöztem. Másfél év után már a férjemnek is lógott a bele a fáradságtól, így a legkisebb királylánnyal együtt költöztem vissza a hitvesi ágyba. Azóta mindenki békésen alszik éjszaka, és tudom, hogy egy-két éven belül ő is ráébred, hogy külön szobában aludni menő.

Ha valamit megbántam a gyermekgondozással és neveléssel kapcsolatban az az, hogy nem vettem őket magunk mellé már az első pillanattól. Annyival kevesebb ránc lenne most az arcomon! És igen, haragszom az összes gyerekpszichológusra, meg mittudoménmilyen szakemberre, akik azt sulykolják az anyákba, hogy együtt aludni a gyerekkel egészségtelen, az az anya, aki így dönt, az lemond a magánéletéről, a szexről, és még a gyerekeit is mérgezi a saját kielégítetlen intimitás-szükségletével. Én akkor kaptam vissza a magánéletemet, amikor végre magam mellé vettem őket. 

Ettől még nem lettem kötődő nevelés fétisiszta, és nem gondolom azt, hogy a jó anya együtt alszik a gyerekével. Egy anya nagyon sokféle gondozási-nevelési stílus mentén elérheti az (elég) jó anya címet, nem az alvási szokásainkon múlik, hogy jól csináljuk-e. Ha a szülő – alvási szokásoktól függetlenül – nagyjából normális, a körülmények pedig nagyjából kedvezők, akkor a gyerek nagyjából egészséges személyiség lesz. 

 Amikor pszichológusi szerepemben találkozom szülőkkel, meglepően sokan vallják meg szégyenkezve, hogy az óvodás gyerekük még mindig velük alszik. Szinte már várják rosszalló szavaimat. Mintha egy szikla gördülne le a szívükről, amikor ez elmarad.

Két standard kérdésem van:

  • Ön szerint ez rossz a gyereknek?
  • Nem. – 100%-ban ezt a feleletet kapom.
  • És Önnek, vagy a párjának ez rossz?
  • Nem. – Ez esetben ez egy win-win ügyről beszélünk, teljesen felesleges azon nyomasztani magunkat, hogy hogyan kellene másképp csinálni.

 

  • Igen, rossz. – Akkor itt az ideje változtatni.  Mivel egy ötéves gyerek már képes egyedül elaltatni magát és átaludni az éjszakát, csak a szülő motivációján múlik, hogy sikerül-e kitessékelni a gyereket a családi ágyból. Az altatási szakember ebben tud segítséget nyújtani. Természetesen vannak olyan élethelyzetek – extrém szorongás, traumatikus életesemény, éretlen idegrendszer – amikor a szülőben már dübörög a vágy, hogy magányosan, vagy a párjával töltse az éjszakát, a gyerek viszont az istennek sem akarja a nagykönyvben megírtak szerint követni a szakember tanácsait. Egy átlagos család esetén azonban sikerülni szokott az elkülönülés, ha a szülő egyszer tényleg rászánja magát.

Meggyőződésem, hogy a gyereknek nem ártunk azzal, ha vele alszunk. A probléma akkor kezdődik, ha ez bennünk rossz érzéseket kelt. Mert félünk, hogy ráfekszünk, mert nem férünk el tőle, mert csak ekkor tudnánk időt szakítani a szexre, mert tudat alatt (vagy éppen tudatosan) fogamzásgátló gyanánt használjuk őt, mert a párunktól hiába remélt intimitást pótoljuk vele. Ilyen esetekben irány a párterapeuta (vagy a válóperes ügyvéd!).

Egy gyereknek joga van a kipihent szülőhöz! Nagyon sokan vannak, akiknél a kipihentség a külön ággyal, külön szobával érhető el. És sokan vannak, akik ugyanezt az együtt alvással érik el.

freepik.com

Szólj hozzá