Együtt leszünk család.

Úton – Hét nap a magyar Caminón

Május 14-én debütál az „Úton – Hét nap a magyar Caminón” című ismeretterjesztő film. A 42 percesre tervezett film célja, hogy visszaadja a Camino-élményt – a sok gyaloglást, a természet hangjait, a csendet, a találkozásokat, a nehézségeket –, és további hazai tájak felfedezésére, zarándoklatra inspiráljon. A rendező Boegi Máté, az operatőr pedig a dokumentumfilmjeivel sokszorosan díjazott Grams Melanie. A három főszereplő pedig más-más háttértörténettel érkezett a zarándokútra, köztük egy vegán, egy vadász a kutyájával és egy fiatal anyuka.

A BUDAMOUNT Film ismeretterjesztő filmjének forgatásához zarándoklatot tervezők és túrázók jelentkeztek, hogy megtegyék a 7 napos, 170 km hosszú Tihany-Lébény közötti, Magas-Bakonyon átvezető Szent Jakab zarándokutat. Naponta akár 8 órán keresztül is gyalogoltak a természetben, miközben hajlandóak voltak bepillantást engedni a film készítői számára az út közben megfogalmazott – élettel, kitartással, hittel kapcsolatos – gondolataikba. A film főszereplői különböző háttértörténettel érkeztek a zarándokútra: van köztük olyan, aki már végigjárta a spanyolországi El Caminót, de most vegánként próbálta teljesíteni a „magyar verziót”, van egy tragikusabb sorsú, de vallásosságát mindvégig megőrző hivatásos vadász a hű kutyájával, valamint egy fiatal anyuka, aki kétéves kislányát és férjét hagyta otthon az út kedvéért.

A rendező Boegi Máté, aki három országban rendezett már rövidfilmeket, jelenleg Koppenhágában készíti első saját játékfilmjét, valamint az Ivan & The Parazol egyik videóklipje is az ő nevéhez kapcsolható. Az operatőr a dokumentumfilmjeivel sokszorosan díjazott Grams Melanie, aki tavaly elnyerte a legjobb operatőr díját az ASC Student Heritage Award Dokumentumfilm kategóriában (diákként ez a legnevesebb elismerés az USA-ban). Jelenleg Los Angelesben él és dolgozik, valamint az USC School of Cinematic Arts-on tanít. A film rendezője és operatőre fiatal házasok, mindketten az USA-ban tanulták a filmkészítést, de a zarándokfilm miatt hazautaztak egy kis időre. (Melanie is magyar nemzetiségű, jól ismeri a Balaton és a Bakony vidékét.)

 

- Hirdetés -

- Hirdetés -

A BUDAMOUNT Film egy új produkciós iroda, amely saját filmes ötleteit valósítja meg. Kiemelten fontos számukra a magas képi és hangzásbeli minőség, emellett szeretik a hazai gyökerű témákat, fontos számukra a természet. Az alapítók, Bálint-Halas Dominika és Bálint Attila.

A film a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült, premier: Duna TV, 2022.05.14., 13:20 órakor.

 

- Hirdetés -

A film előzetese megtekinthető a következő linken: https://youtu.be/iGfajNCY9AA.

- Hirdetés -

További információk a filmről: https://budamount.hu/uton.

 

Szólj hozzá