Könnyű azonosítani, amikor gyermekeim rosszul viselkednek. Az egyik felkiált: „Azt a játékot akarom”, és kirántja a bátyja kezéből. Még két lépéssel sem vagyok közelebb, hogy beavatkozhassak, amikor meghallom, hogy a másik felháborodva visít miközben a húgát tépi. Most mindkét gyermekem le van tiltva a játékról, és vörös arccal zokog.
Ilykor muszáj közbeavatkoznom, igaz?
Talán anyai ösztön, hogy minél tovább életben tartsam őket, de a tudatosság nem ezen eleme a nehéz. A trükkös rész egy olyan fegyelem bevezetése minden esetben, amely elősegíti gyermekeim érett, felelősségteljes, figyelmes, funkcionális felnőttekké válását, akik gondolkodni tudnak és egészséges utat járhatnak be az életben.
Nem is nagy a nyomás rajtunk, nem igaz?
A szülők egy személyben a bíró, az esküdtszék és a hóhérok gyermekeik viselkedéséért. Ez rengeteg felelősség, amellyel könnyen vissza lehet élni. A filmekben sok történet a hatalommal való visszaélés témáját tárja fel (pl. „Amerika kapitány: polgárháború”, „Pókember”).
Néhány példa arra, hogy ez miként nyilvánulhat meg a gyermeknevelésben: kiabálás a gyermekkel, verbális vagy fizikai bántalmazás, érzelmi manipuláció, például az „áldozat” eljátszása a gyermek bűntudatához stb.
A gyerekek nem tudják gyakran jól megfogalmazni az érzelmi igényeiket. Egy óvodás sosem fog ilyesmiket mondani: „Anya, én sokkal magasabb önértékeléssel nőnék fel, ha nem így hívnál.” Rajtunk múlik, hogy megvédjük-e gyermekeinket, még ha akár ez azt is jelenti, hogy megvédjük őket a szülői hatalommal való visszaélésektől.
Nagyon szerettem volna megtanulni, hogyan lehet hatékonyan, szeretettel és bölcsen fegyelmezni gyermekeimet. De hogyan? Válaszokat akkor kaptam, amikor elolvastam Dr. Ross Campbell: Életre szóló ajándék című könyvét. Szerinte nagyon sok szülő félvállról veszi gyermeke viselkedését. Ehelyett meg kell vizsgálnunk a kérdés gyökerét.
Meg kell keresnünk gyermekünk szívét.
Új kérdéseket kezdtem feltenni magamnak. „Mi a gyermekem motivációja az ilyen cselekvésre?
Hol kezdődött ez a rossz viselkedésminta? Hogyan szólhatnék bele?
Röviddel ezután elkezdtem vezetni az úgynevezett „anya auditokat”. Az anya-ellenőrzés az, amikor elemezzük saját cselekedeteinket, érzéseinket, motivációnkat stb. bármely adott szülői helyzetben.
Azt hiszem, folyamatosan ellenőrizzük gyermekeink viselkedését. Ha látom, hogy a lányom összecsuklik, amikor például zoknit vesz fel, akkor megnézem az órát. Ilyenkor észlelem, hogy szundikálás vagy lefekvés közelében van, ezért az összeomlás.
Ha nem ellenőriznénk gyermekeink viselkedését, nehezen tudnánk felmérni, mire van szükségük. Úgy gondolom, hogy ugyanez vonatkozik ránk is. Ha nem vagyunk jelen a saját szívünkkel és elménkkel, akkor hiányolhatjuk az ezt követő szülői következményeket is.
Például egy nap észrevettem, hogy hároméves gyerekem a szokásosnál jobban pörög. Nyugodt gyerek, de valamiért nem tudta gyorsan felvenni a testvére ritmusát. Úgy tűnt, hogy a viselkedésének kijavítására tett erőfeszítéseim nem hozzák lázba. Bántotta a testvérét, és büntetést kapott. Amikor megpróbáltam beszélni vele a tetteiről, ő csak tovább húzódott. Nem tűnt fáradtnak, éhesnek, betegnek, vagy unottnak. Frusztráló volt, és habár nem veszítettem el a türelmem, kezdtem megérteni, hogy egyes szülők miért veszítik el.
Ekkor eszembe jutott, hogy abbahagyom a viselkedés kijavítását, és inkább a fiam szívét térképezem fel. Hibázott amikor a testvérét bántotta, de mi állt mögötte? Keményebb kérdéseket kezdtem feltenni magamnak. Első vizsgálódásom hathatós válaszokat adott.
Ezekre figyeltem anyai ellenőrzéseim alatt:
1 | Figyelem
Mennyi szemkontaktust adtam ma a fiamnak? Megpróbáltam kielégíteni természetes szeretet nyelvének igényeit – a minőségi időt? A fiam azért lépett fel így, mert figyelemre vágyott, miközben én lenéztem a telefonomra? Három éves agya így kezelte ezt az elutasítást?
2 | Megértés
Adtam-e neki egy esélyt, hogy elmagyarázza a sztorit az ő oldaláról, mielőtt bemutattam volna az összes okot, amiért elfogadhatatlan volt a viselkedése? Mennyire hallgattam meg?
Milyen gyakran dicsértem a fiamat, amikor ma jó döntéseket hozott? Biztosítottam-e pozitív megerősítést, amikor ügyesen megoldott valamit? Van-e időm letérdelni, és elmondani, mennyire büszke vagyok rá az utóbbi időben?
Megfigyelésem segített felfedezni, hogy a fiam nagyobb figyelmet kíván. Minden szükséges eszközzel megszerezte, ami azt jelentette, hogy nagy része ennek negatív volt. Úgy döntöttem, hogy leteszem a munkámat, leülök mellé a földre, és figyelem, ahogy hosszú vonalon köti össze játékvonatait. Abban a pillanatban, amikor meglátta, hogy leülök, felélénkült, és mesélni kezdte a játékának minden fontos részletét.
Aztán a fiam azt mondta: „Nézd ezt!” Vonatával végighaladt a szoba padlóján, amíg az a másik oldalon lévő műanyag dömpernek ütközött. Megfordult, és találkozott a tekintetemmel. – Láttad, anya?
Elmosolyodtam és azt mondtam, hogy „Igen”.
A fiam arcán a mosoly mindent elmondott.
Ebben a pillanatban jöttem rá, hogy a fiam éppen auditált. Gyermekeink mindent látnak, nem? A fiam kétségbeesetten vágyott a figyelmemre, és amikor végül beleegyeztem, tárt karokkal elfogadta.
A fiammal azért megvitattuk korábbi kihívó viselkedését. Nem azt mondom, hogy nem lehet leszidni a gyereket. Viszont úgy gondolom, az is a szülők szeretetének számít, ha felelősségre vonják gyermekeiket, következetesek és segítenek megérteni tetteik következményeit.
Minden gyerek más és más dolgokra vágyik. „A gyermekek öt szeretet nyelve” kiváló forrás, amely segít megérteni, hogyan lehet a legjobban kifejezni több szeretetet gyermekünk iránt. A lányom olyan gyakran vágyik dicsérő szavakra, mint a testvérekkel együtt a padlón versenyző játékok. Amikor megfigyelem magam a vele való viselkedésemben, megkérdezem magamtól, hogy kimondtam-e már ezeket az életet adó szavakat a lelkének.
Ezen ellenőrzési folyamatok révén gyermekeim szívének tanulója lettem. Remélem, hogy úgy nőnek fel, hogy tudják, még annak ellenére is, hogy a negatív cselekedeteik büntetéshez vezetnek, megbecsüljük, védjük és mindig szeretjük őket.