Együtt leszünk család.

Hogyan legyen tökéletes a lábad a nyárra?

Lassan, de biztosan melegszik az idő, így hamarosan előkerülhetnek szekrényünk mélyéről a rövidnadrágok, szoknyák, nyári ruhák – és persze érkezik a strandszezon is. Sokunkkal előfordul azonban, hogy csak az első melegebb napokon eszmélünk rá: bizony, szebb napokat is láttak már lábaink. Szerencsére van még egy kis időnk nyárig, hogy mindent megtegyünk azért, hogy magabiztosabban vágjunk neki a szezonnak – most öt tippel segítünk ebben!

Még nincs késő nekivágni az edzésnek

Bár azt mondják, a nyári forma télen készül, a tavaszi hónapokban is sokat tehetünk azért, hogy formásabb, feszesebb alsó végtagokkal vágjunk neki legszebb évszakunknak. Ha már 4-6 hét alatt szeretnénk szép eredményeket látni, ne a kardió legyen az első választásunk: végezzünk legalább heti háromszor saját testsúlyos, vagy – az edzettségi szintünknek megfelelően – súlyzós edzéseket. Ha formálódni szeretnénk, a legjobb választás az ún. HIIT (High Intensity Interval Training) edzés, azaz, amikor magas intenzitású gyakorlatok és rövid pihenők váltják egymást. Egy ilyen edzést 30 perc alatt is könnyen letudhatunk, és akár a nappalinkban is elvégezhetünk – ráadásul számos, ingyenesen vagy kedvező áron elérhető videót találhatunk hozzá a neten. Az edzéshez hasznos kiegészítő lehet egy kézisúlyzókészlet, de az Euronics kínálatában például elérhető áron válogathatunk olyan plusz fitneszkiegészítők között is, mint a haskerekek, fitneszlabdák vagy gumikötelek, amik a saját testsúlyos gyakorlatokat még hatékonyabbá tehetik. Kreatívan használhatunk egy futópadot is: ha pár perc kocogás után beiktatunk egy rövidebb sprintet, majd így váltogatjuk tovább a tempónkat 30 percen át, máris megvan az aznapi HIIT edzésünk.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Táplálékkiegészítők bevetésen

Bár a szép és egészséges lábak elsődleges titka a megfelelő mozgás és táplálkozás, a nyár közeledtével érdemes igénybe vennünk némi plusz segítséget is – méghozzá a vitaminokat és táplálékkiegészítőket. A fitneszeszközök mellett már ezeket is megkaphatjuk az Euronics boltokban, vagy akár a webshopban. A különféle, nassolási kényszer vagy sűrű munkanap esetén igen hasznos proteinszeletek mellett minőségi fehérjeporokat és zsírégetést elősegítő kapszulákat is beszerezhetünk, ha komoly céljaink vannak. HIIT edzéseink után egy fehérjeshake-kel – amiből már laktózmentes vagy vegán verzió is létezik – segíthetjük az izommegtartást, így hamarabb láthatjuk majd edzéseink eredményeit magunkon.

- Hirdetés -

Sima lábak hónapokon át

- Hirdetés -

Nyáron kétségkívül több fejfájást okoz a szépségápolás, hiszen fedetlen testrészeinkre ilyenkor nagyobb figyelem irányul. A lábak szempontjából kulcskérdés ilyenkor a szőrtelenítés, amihez számos megoldás áll rendelkezésünkre az eldobható borotváktól a tartós simaságot ígérő kozmetikai kezelésekig. Ha azonban otthonunk kényelmében szeretnénk tartós megoldást találni, egy IPL-gép lehet a tökéletes választás. Ezekkel a készülékekkel akár 6 hónapig tartó szőrtelenséget is el tudunk érni, használatuk biztonságos, egyszerű és teljesen fájdalommentes.

Válasszunk olyan készüléket, ami minél nagyobb egy kezelésen belüli villantásszámot és lámpaélettartamot garantál, és ügyeljünk arra, hogy minél kisebb legyen a két villantás között eltelt idő, hiszen ez nagyban lecsökkentheti a kezelések hosszát. Emellett fontos még a villanófej mérete, illetve, hogy milyen testrészeken lehet használni a készüléket. Ha van rá mód, válasszunk cserélhető fejes modellt, így az adott testrészhez mindig kényelmesen igazodik majd a villanófej” – mondta el Stummer Attila, az Euronics szakértője. „Az IPL technológia a természetes sötétszőke, barna és fekete szőrszálakon, valamint a nagyon fehértől a sötétbarnáig terjedő bőrszíneken hatásos. Fontos észben tartanunk, hogy a legtöbb IPL eszköz nem használható fehér, ősz, világosszőke vagy vörös szőrzet kezelésére, nem alkalmas a nagyon sötét bőrhöz, és nem használható bőrbetegségek esetén.”

Ha szeretnénk élni az IPL kínálta kényelmes szőrtelenítési lehetőséggel, már most érdemes nekifognunk a kezeléseknek: néhány hétre biztosan szükség van ahhoz, hogy valódi eredményeket lássunk, ráadásul az utolsó alkalom után egy hónapig nem érdemes napra menni, hiszen a nap hatására a kezelt terület könnyen pigmentálódhat.

Az a fránya narancsbőr

Ha mi is küzdünk a narancsbőrrel, jó, ha tudjuk: inkább azok vannak kevesebben, akiket nem érint ez a probléma. Néhány hét alatt azonban már látványos eredményeket érhetünk el, ha betartunk pár egyszerű szabályt. Fogyasszunk minél több zöldséget és kerüljük a cukros, zsíros és ultrafeldolgozott élelmiszereket. A narancsbőr elleni küzdelem legfontosabb eleme a felsoroltakon túl a mennyiségi folyadékfogyasztás: alapvetően testsúlykilogrammonként legalább 30 ml víz fogyasztása lenne az ideális, azaz 60 kg-os nőnek minimum 1,8 liter folyadékot kellene meginnia. A legjobb, ha ezt tiszta, minőségi, szénsavmentes víz formájában tesszük meg, de ha valaki ezt unalmasnak tartja, citromkarikákkal, mentával vagy uborkával feldobhatja az italát. Ha nem szeretnénk folyton ásványvizes üvegeket cipelni azért, hogy biztosan minőségi folyadék legyen a háznál, érdemes beruháznunk egy vízszűrő kancsóra: egy ilyen eszköz a csapvizet egészséges, tiszta, fémszennyeződésektől mentes itallá teszi.

Masszírozzunk!

Lábaink élettelibbek és feszesebbek lesznek, ha egy kicsit fokozzuk a vérkeringésüket. Ha nincs lehetőségünk arra, hogy erre az időszakra masszázsbérletet váltsunk, a célra tökéletes lehet egy masszírozóhenger vagy masszázslabda használata is. Helyezkedjünk el egy edzőmatracon, és a hengert a lábaink alá helyezve gördüljünk végig az eszközön – a helyes kivitelezéshez szintén könnyen találunk iránymutatást az interneten. A masszázslabdát a kezünkkel is végigguríthatjuk a problémás területeken, ami nem csak a vérkeringést serkenti, de az izmokat is kellemesen lazítja.

Euronics

Szólj hozzá