Együtt leszünk család.

Így ünneplünk mi a Familyversumnál

Elérkezett ez a nap is, amit sokan nagyon vártunk már, holott tudtuk, hogy az idei karácsony más lesz, mint amit megszoktunk. Nem is szeretnék most erről beszélni, mert már minden porcikánkkal az ünnepre koncentráltunk.

Szeretnénk most egy kicsi betekintést engedni a színfalak mögé, és elmeséljük nálunk hogyan zajlik a karácsonyi készülődés, és az ünnep.

Mézeskalács illatban úszik a lakás, a gyerekek lármája túlharsogja Michael Bublé-t és nagyon remélem idén nem dől majd fel a karácsonyfa.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

A Familyversum Magazin szerkesztősége édesanyákból áll. Számos dologban hasonlítunk, néhányban pedig nem is gondolkozhatnánk másképp. Ugyanez igaz a karácsonyi ünneplésünkre is.

Így ünneplünk tehát mi a Familyversumnál:

- Hirdetés -

Amit mindannyian megsütünk az ünnepekre az a mézeskalács. Ez egy elengedhetetlen része a karácsonyi süteményeknek. Általában több körben készítjük, mert az első adag vészesen gyorsan szokott elfogyni. A süteményszaggatást és a díszítést természetesen a gyerekekre bízzuk, még akkor is ha ez több kosszal jár.

- Hirdetés -

Minden évben megnézzük az Igazából szerelem című filmet, mindannyian rajongunk érte!

A gyerekek pedig a Reszkesstek betörőket, ami szintén kihagyhatatlan közös családi program mindenkinél. (Idén is lesz! 🙂 )

Szaloncukorból viszont mind más ízűt kedvelünk. Van aki a zseléset, van aki a vajkaramellásat és van aki a marcipánosat szereti jobban.

Kedvenc karácsonyi történetünk Dickens: Karácsonyi éneke, de ugyanúgy szeretünk a klasszikus karácsonyi, téli történetek mellett könnyedebb sztorikat is olvasni. (A gyerekkönyvekről már nem is beszélve!)

A karácsonyfánk általában színes, mindenféle szín megtalálható rajta és a legtöbbször együtt díszítjük a gyerekekkel.

A régi, gyerekkorunkban tanult karácsonyi énekek mellett Michael Bublé karácsonyi dalaival hangolódunk (főszerkesztőnk már november közepe óta…) az ünnepekre.

Egy szó, mint száz nálunk is pontosan ugyanolyan a karácsony, mint mindenki másnál: finomakat sütünk, diszítgetünk,  és sok más édesanyához hasonlóan igyekszünk megteremteni a karácsonyi csodát a gyermekeink számára!

Nem maradt más hátra, mint, hogy  Békés, nagyon Boldog Karácsonyt kívánjunk kedves Olvasóink!

A két ünnep között mi is megpihenünk, kevesebb cikkel érkezünk, hogy aztán januártól újult erővel térhessünk vissza friss cikkekkel, érdekességekkel! Addig is jó olvasgatást kívánunk eddigi írásainkhoz!

A Familyversum Szerkesztősége

 

 

Szólj hozzá