Együtt leszünk család.

Jézus születése mindenki számára üdvösséget hozhat

Jézus születése mindenki számára üdvösséget hoz, aki engedi, hogy lelkében megvalósuljon Isten szándéka – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményében.

December 25-én Jézus Krisztus születését ünnepeljük. Ez az üdvtörténet központi eseménye, mert Jézus nemcsak egy az emberek közül, hanem Isten fia, a Megváltó, a Világ Világossága.
Az idei évben a világjárvány miatt a családok csak szűk körben ünnepelhetnek, „de talán így még inkább a lényegre tudunk majd figyelni, a nagy összejövetelek helyett békés, nyugodt várakozással engedjük, hogy a kisded Jézus megszülethessen bennünk” – fogalmaztak.
Kitértek arra: a keresztény hit szerint Jézus a próféták által megjövendölt messiás, aki megváltja az emberiséget a bűneitől. Az üdvtörténetben születéséről tanúskodnak az Ószövetség prófétáinak jövendölései, az úgynevezett messiási jövendölések.

A hagyomány nem őrizte meg Jézus születésének dátumát. Az első századokban az egyház vízkereszt napján ünnepelte, és a keleti egyházakban megmaradt ez a szokás. Nyugaton I. Gyula pápa 350-ben nyilvánította Jézus születésének napjává december 25-ét. Az időpont kiválasztása nagy valószínűséggel azért esett erre, a téli napfordulóhoz közeli napra, mert a Római Birodalomban ez volt a Sol invictus, a legyőzhetetlen nap ünnepe – olvasható a közleményben.
Jézus születését sokáig csak a templomokban ünnepelték, később az évszázadok során különböző szokások kapcsolódtak az ünnephez, mint például a betlehemkészítés, a karácsonyfa-állítás, a pásztorjáték és a regölés.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Karácsonyfát a XVI. században a német evangélikusok állítottak először otthonaikban. Örökzöldje az örökkévalóságra, háromszög formája a Szentháromságra utal, ágai a keresztet idézik. A karácsonyfa gyertyái a született világosságnak, díszei pedig az örök dicsőségnek a jelei. A fa tetején a karácsonyi csillag azt fejezi ki, hogy a karácsonyfát állító ember otthona ugyanaz a betlehemi barlang lett, amely fölött megállt az újszülött Jézushoz utat mutató csillag.
Karácsony napja a család bensőséges ünnepe. A családtagoktól körülvett karácsonyi asztal a hívő ember számára az oltár jelképe és a család egységének és összetartozásának szimbóluma. „Az ünnep alkalom arra, hogy felismerjük és elfogadjuk Isten minden embert megérintő szeretetét, amely átragyog a betlehemi éjszaka ridegségén és meghitté változtatja azt” – tették hozzá.

freepik.com

- Hirdetés -

MTI

- Hirdetés -

Szólj hozzá