Együtt leszünk család.
Böngészési kategória

Szülői lélek

7 jel, hogy szorongó szülő vagy

A szorongó szülők élénk fantáziával rendelkeznek, amely soha nem tart szünetet. Aggódnak mindenért - kezdve attól, hogy az éghajlatváltozás hogyan fogja befolyásolni gyermekeiket, egészen a szülői képességükig. És ha ez még nem lenne…

Ezt tanultam 2020-ban magamról

A világjárvány előtt rajongtam a elfoglaltságért. Fogalmam sem volt arról, mennyire ezt használtam gyógyírként, hogy elkerüljem a dolgokon való rágódást és a gondolataimmal való egyedüllétet, amíg arra nem kényszerültem, hogy hónapokig…

Az anyai bűntudat

A tudatos anya óvodakezdésre már kellő mennyiségű szakirodalommal nyomasztotta magát ahhoz, hogy tudja: hároméves korra nagyjából eldől, hogyan alakul gyermeke elkövetkezendő 80 éve. Extrém eseteket kivéve (abúzus, elhanyagolás) nem hiszek…

Tudatos gyermektelenség

Világéletemben sok gyerekre vágytam, ebből végül három valósult meg. Soha nem volt kérdés, hogy – ha a Sors kegyes lesz hozzám – lesznek gyerekeim. Boldoggá tesz, hogy vannak, nélkülük üres lenne az életem. Ez én vagyok. Más meg más.…

Milliók közt az egyetlenegy

Három héttel ezelőtt a férjem sírva jött haza az orvostól. Utoljára öt évvel ezelőtt, a nagymamája halálakor láttam őt sírni, rögtön tudtam hát, hogy nagy a baj. Elcsukló hangon közölte, hogy meghalt Benedek Tibor. Hirtelen nem tudtam mit…