Kismamák helyzete a járvány idején – Figyeljünk oda rájuk!
Amikor túlzottan belesüppednék az önsajnálatba, hogy milyen nehéz nekem a karantén (két iskolás, egy óvodás gyerek, egy éjjel nappal dolgozó férj, és még dolgozom is itthonról), akkor emlékeztetem magam arra, hogy mennyivel jobb ez így, mint egy újszülöttel egyedül. Egyes társadalmi csoportokról sok szó esik mostanában: a magányos nyugdíjasok, az otthonról dolgozó anyák, a digitális tanulók, a munkájukat elveszítő tömegek.
Van azonban egy csoport, amelyik biológiai-hormonális okokból, valamint élethelyzetéből adódóan eleve érzelmileg sérülékenyebb, a világot sújtó krízis pedig jó eséllyel nem teszi számukra könnyebbé a helyzetet: ők a kismamák. Anyák, akik nemrégiben szültek, vagy hamarosan szülni fognak.
Nem tudok nem fellengzős lenni, amikor a gyerekeimről van szó: anyának lenni a legcsodálatosabb dolog a világon, de a gyermekágyas időszak sosem tartozott a kedvenc életszakaszaim közé. Sőt! Gyermekeim első félévében mindig a túlélésre játszottam. Ez akkor ment zökkenőmentesen, amikor sok barátnő, rokon és hasonszőrű anyuka vett körül, a csecsemővel baba-mama programok tömkelegére jártam. Ez utóbbira számtalan lehetőség adódott: baba-mama torna és jóga, Ringató, Mamakör, és még sorolhatnám.
De mi jut most a kismamáknak? A négy fal, a virtuálisan látogatható nagyszülők és barátnők, és az online babás fórumok.
A szakemberek a szülést még a legoptimálisabb körülmények között is krízisként definiálják, egy életszakaszváltásnak, olyan átmenetnek, amikor jelentősebb biológiai, pszichológiai és társadalmi változások mennek végbe.
Ez a krízis magában hordozza mind a fejlődés, mind a destruktív megoldások lehetőségét. Az átmenet nehézségét évmilliókon keresztül enyhíteni tudta a nagycsalád védőhálója, és az, hogy nem volt olyan éles kontraszt az előtte-utána állapot között.
Evolúciósan nem arra programoztak minket, hogy egyedül, négy fal között birkózzunk meg az anyaság minden nehézségével.
A baba sem erre született. Ő arra vágyik, hogy egy nagycsalád vegye körül, állandóan kézben legyen, ha az egyik gondozó elfárad, egy kipihent családtag vegye át a ringatást. A nukleáris családok térhódításával ezt az igényt egész álló nap az egy szem anya elégíti ki.
A gyermekágyi depresszió előfordulási aránya 10-15% a szülő nők körében. Ez egy súlyosabb, és hosszabban tartó állapot, mint a szinte minden nőt érintő gyermekágyi lehangoltság, ami pár hét alatt nyomtalanul eltűnik. Tünetei: lehangoltság, szorongás, örömtelenség, érdektelenség, étvágytalanság, alvászavar, bűntudat, az anya nem tud örülni a gyermeknek, ellátása egyre fárasztóbb lesz. Az első életévben bármikor felléphet, sokáig a gyermekágyas helyzet természetes velejárójának tekintették, ma már azonban tudjuk, hogy a depresszió orvosi értelemben vett betegség, és nem azonos a mindennapi élet viszontagságai által okozott lelki problémákkal. Kialakulásában biológiai, genetikai és hormonális tényezőkön túl szerepet játszik a traumatikus szülésélmény, stresszelteli életesemények, párkapcsolati problémák, szociális támasz hiánya, aggódás az újszülött ápolása miatt, a csecsemő temperamentuma, a valóság és a megálmodott helyzet közötti szakadék, a veszteségélmény. A traumatikus szülésélmény önmagában is növeli a poszttraumás stressz-szindróma kialakulását.
Idén, azt gondolom, minden szülés traumatikus lesz. Lesz-e szülészorvosom? Nem fog megfertőzni? Lehet-e apás szülés? Honnan szerezzünk védőfelszerelést? Mindenki gyanús, mindenki fertőzhet! Tehát kismamáink eleve stresszes lelkiállapotban készülnek most a szülésre, és azokra sem a békés hétköznapok várnak, akik már megszülték babájukat. Lesz-e munkája a férjemnek? Ha nem, miből fogunk élni? Ha igen, mikor hozza haza a vírust? Ha otthonról dolgozik? Miért nem vesz részt a csecsemőgondozásban, vagy a nagyobb gyerekek nevelésében, ha már úgyis itthon van? És már meg is érkeztünk a párkapcsolati problémákhoz. A megváltozott szerepek, amikor párból hármas, hármasból négyes lesz, a megváltozott szexuális élet óhatatlanul párkapcsolati súrlódásokat hoz, ezek megoldásához sok-sok türelemre, empátiára, egymásra hangolódásra van szükség. Persze nem lehetetlen, de egy ilyen krízisállapotban bizonyára nehezebben megy.
Kisbabás anyaként mindig fellélegeztem, amikor a nagymama vagy nagynéni pár órára tehermentesített. Melegítő helyett farmer, hajmosás, smink, ki a kapun, és indulhat a világ újrafelfedezése (vagyis bevásárlás a piacon)! De babával együtt is öröm egy nagycsaládi összejövetel, vagy találkozás a barátnőkkel. A bezártság és a szociális támasz hiánya talán a legnehezebb most a kismamáknak. „Maradj otthon!” „Ne találkozz az idős szeretteiddel!” Egyáltalán ne találkozz senkivel! Számtalan kutatás bizonyítja, hogy egy segítő női rokon képes megelőzni a gyermekágyi depresszió kialakulását. Ezt most nélkülözni kell. Újszülöttjeinkért alap állapotban is aggódunk. Most azonban retteghetünk attól, hogy megfertőződnek, attól, hogy el merjük-e vinni orvoshoz, lesz-e egyáltalán, aki ellátja, ha baja esik? Egy szó, mint száz, a valóság egy kisbabával sosem olyan felhőtlen, mint amilyennek megálmodjuk. Jelen helyzetben azonban minden eddiginél nehezebb lehet. Ne hanyagoljuk el kismama barátnőinket abban a hitben, hogy jól elvannak (hisz babázni csupa öröm, főleg, ha a férj is folyton otthon van – már, ha otthon van). Ne hagyjuk, hogy csöndben elhervadjanak! Vigyázzunk rájuk!
Írta: Salát Janka tanácsadó pszichológus
Kiemelt kép forrása: freepik.com
