Együtt leszünk család.

Könyvújdonságok kamaszoknak

Ahogy a gyerekek kinőnek a kisgyemekkorból, elkezdik az iskolát, majd egyre inkább haladnak a kamaszkor felé, megváltoznak az olvasmányaik is.  Ahogy ez a folyamat bekövetkezik, úgy nő bennük a bizonytalanság egy-egy helyzetben, vagy szituációban, hiszen ismeretlen vizeken eveznek. Szerencsére jószerivel találhatunk már igazán kíváló könyveket ennek a korosztálynak is.

Ajánlónkban most három kamaszoknak szóló könyvújdonságokat mutatunk be, amelyek közül az első kettő éppen a kamaszok kezdeti bizonytalanságát segíthet megérteni, a harmadik pedig remek szórakozást nyújt!

 

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Balássy Fanni: Hol is kezdjem?

Balássy Fanni tavaly megnyerte a Pagony 18. születésnapja alkalmában meghirdetett novellapályázatot írásával, most pedig alig 22 évesen megjelent első regénye a Tilos az Á Könyvek kiadónál. A fiatal szerző kötete az első gimnáziumi évet meséli el friss, humorral és rengeteg popkulturális utalással átitatott, egyéni nyelven.

- Hirdetés -

A gimi első éve hatalmas változásokkal jár. Ez a felnőtté válás első stádiuma, az első komoly barátságok, szerelmek, csalódások és hatalmas remények felejthetetlen és sorsfordító időszaka.

- Hirdetés -

A Hol is kezdjem tökéletesen leképezi ezt az időszakot, a csetlés-botlást, a béna helyzeteket, és komoly témákról szól olyan humorosan, őszintén és szerethetően, egyéni hangon.

A könyv megvásárolható: Balássy Fanni: Hol is kezdjem?

Balássy Fanni: Hol is kezdjem? Tilos az Á könyvek, 2020

 

 

Hogyan legyél erős, eszes és elbűvölő?

Megjelent Mayim Bialik – az Agymenők sztárjának – első könyve

Hogyan működik a női test? Milyen folyamatok zajlanak benne, amikor egy lányból nő lesz? Hogyan hat mindez az agyra és az érzelmekre? Mayim Bialik most megjelenő, első könyvében, a FelNŐniben ezekre a kérdésekre segít választ találni – biológiai, pszichológiai és szociológiai szempontból – a felNŐtté válás küszöbén álló lányoknak.

A szerzőről

Talán kevesen tudják, hogy Mayim Bialik – az Agymenők Amy Farah Fowler-e – nemcsak a sorozatban rendelkezik doktori fokozattal, de a való életben is idegtudós. Mindig nagyon érdekelte a tudomány, így felfüggesztette színészi karrierjét – 14-től 19 éves koráig egy Amerikában népszerű sorozat, a Blossom címszereplője volt – és a tanulást helyezte előtérbe, hogy a neurológia szakértője legyen.

A színészet, a tudomány és az anyaság (két fiúgyerek büszke anyukája) mellett most Mayim Bialik megírta első könyvét. A FelNŐni fiatal lányoknak szóló útmutató, amelyben tudományos tények, a szerző saját történetei és az élete során felszedett bölcsessége segítségével mesél nekünk a nővé válás folyamatáról.

A könyvről

A mai világban lányként felNŐni nem egyszerű feladat. Egyensúlyozni kell a család, a barátok, a szerelem, a hobbik és az iskola között… lehet, hogy úgy tűnik, erre csak egy szuperhős lenne képes. Pedig valójában semmi másra nincs ehhez szükség, csak egy kis információra!

Hogyan értsd meg a tested? Hogyan szeresd a nőiséged? Hogyan válj olyan fiatal nővé, aki felelős a döntéseiért, magabiztos és készen áll meghódítani a világot? A FelNŐni című könyv minden kérdésre választ ad, ami ebben a bizonytalan időszakban egy lányban felmerülhet. A könyv megvásárolható: Mayim Bialik: FelNŐni

Mayim Bialik: FelNŐni, Kolibri Kiadó, 2020, Fordította: Bús Réka Teodóra

 

Jean-Claude Mourlevat: A visszafelé folyó

Itt az új Abszolút könyv a Pagony Kiadónál!

Megjelent a legújabb Abszolút könyv, mely egy különleges utazásra hívja a kiskamaszokat és a könyvet esetleg velük olvasó szüleiket. A felszínen kalandos gyerekregényt lapozhatunk, melyben ugyanakkor számos rétegben fejthetők fel a szimbolikus jelentések.

Az itt elmesélt történet azokban az időkben játszódik, amikor még nem volt ennyire kényelmes a világ. Nem voltak számítógépes játékok, sem légzsákkal felszerelt autók, sem nagy bevásárlóközpontok. Sőt, az emberek még a mobiltelefont sem ismerték! De már akkor is felragyogott a szivárvány eső után, a nagymamák finom sárgabaracklekvárt főztek, benne mandulaszemekkel, voltak bolondos éjszakai fürdőzések, tehát rengeteg olyasmi, amit manapság is nagyon szeretünk.”

A legfrissebb Abszolút könyvben egy varázslatos utazás történetét tárja elénk a szerző, Jean-Claude Mourlevat. Míg mesebeli tájakon utazunk a főszereplővel a könyv lapjain, a bensőnkben is hosszú túrára indulunk az ismeretlenbe. A Visszafelé-folyó minden fejezete reflektál valamilyen lelki folyamatra, amely lejátszódhat egy gyermek pszichéjében, kezdve a szeparációs szorongástól a szülő-gyerek kapcsolat konfliktusain át az első szerelemmel járó különleges érzésekig. A Visszafelé-folyó nem csupán egy izgalmas és misztikus kalandregény, de fontos utazás is a tudattalanba, ahol minden furcsa teremtménynek és mesebeli helyszínnek metaforikus jelentése van.

Tomek, a főszereplő fiú, utazása kezdetén csupán 13 éves. Vándorlása néhány évet ölel fel, mely alatt nem csak fizikailag változik: kalandjai során fejlődik az érzelmi intelligenciája, megtanul tartós és fontos kapcsolatokat kötni és elköteleződni, félretenni fontos helyzetekben saját egóját és másokat előtérbe helyezni; megismeri a szerelem mindent elsöprő érzését, és szembenéz a félelmeivel. A halál gondolata sem borzasztja el úgy, mint azelőtt, hiszen megtanulja, hogy az élet értékességének a végesség-tudat az egyik kulcsa. A Visszafelé folyó

A könyvet 9 és 12 éves kor között ajánljuk.

A könyv megvásárolható: Jean-Claude Mourlevat: A visszafelé folyó

Jean-Claude Mourlevat: A visszafelé folyó, Pagony Kiadó, 2020

Képek: Pagony Kiadó, Kolibri Kiadó

 

 

 

Szólj hozzá