Együtt leszünk család.

Környezetkímélően azokon a napokon is – tapasztalatok az intimkehelyről

Könnyen kiszámolhatjuk a megdöbbentő eredményt, miszerint egyetlen nő nagyjából 500 menstruációt él át, melynek során több mint 10 000 db betét vagy tampon kerülhet a szemétbe. Te is lehetsz azok közül a nők közül egy, aki változtatsz és ezáltal segítesz a Földnek.

A kevés is sokat számít. Ám itt nem kevés hulladékról van szó! Havonta szembesülünk a helyzettel, amit meg kell oldanunk. Manapság pedig a nőknek bőven több lehetőségünk van, mint leemelni a polcokról a betétet vagy a tampont.

Meguntam, hogy rengeteg pénzt adok ki ezekért a termékekért, utáltam, hogy a kukámat töltöm meg velük, ráadásul kényelmetlenek. A betét használata nem tud észrevétlen lenni és frusztráló, hogy az embernek olyan érzése van, mintha pelenka lenne a lába között. A tampon pedig nagyon kellemetlen volt, sőt egyenesen fájdalmat okozott azokon a napokon, amikor gyengébb volt a vérzés, vagy hamar átázott, ha erősebb. Gyakori cserék, néha a két termék együttes használata adott csak nagyjából biztonságérzetet, de még így sem szerettem elhagyni az otthonomat a havonta bekövetkező piros betűs napokon.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Miért ne könnyítenénk meg ezeket a napokat?

Tény, hogy rengeteg műanyag és szintetikus szemét halmozódik fel, majd kerül be a talajvízbe, a folyókba, az óceánokba. Hosszú ideig nem bomlanak le, kis darabjaik az állatok gyomrában kötnek ki, általuk pedig jó eséllyel visszük be mi magunk is a szervezetünkbe. Elborzaszt, hogy sok felesleges csomagolóanyagot használunk, tárgyakat egy használat után azonnal kidobunk és ezzel ártunk a környezetünknek. Szeretnék tenni azért, hogy csökkentsem a környezetszennyezést, hogy legalább tegyek azért, hogy a megállíthatatlan folyamat ne gyorsuljon évről évre egyre jobban.

- Hirdetés -

A szelektív hulladékgyűjtés, a komposztálás és a többször használatos termékek órási segítséget jelentenek. Utóbbi nem merül ki abban, hogy van kulacsunk illetve viszünk magunkkal a bevásárláshoz textilzsákot, vászontáskát!

- Hirdetés -

Van környezetkímélő opció a menstruáció alatt is!

A menstruációs termékek között már több újdonságot megtalálhatunk.

Ami számomra nagyon bevált, mert kényelmes és 12 órán keresztül használható, többször alkalmazható, így nem szennyezem vele a környezetet:

az intimkehely

Csak pár pillanatig haboztam a vásárlása előtt, de azóta sem bántam meg, sőt nagyon szeretem.

Biztosan hallottál már róla, hogy van egy menstruációs kehely, egy kis pohárka szerű eszköz, ami a hüvelybe felhelyezve összegyűjti a folyadékot és egy öblítés után újra használható. Szinte hallom a kérdéseidet, kételyeidet, így gyorsan meg is válaszolom őket és bízom benne, hogy meggyőzlek:

Nem kell tőle félni!

Megbízható és könnyű használni.

Fogom tudni használni? Hogyan kell?

Kell egy pici gyakorlás, rá kell érezni, de biztos vagyok benne, hogy fogod tudni használni! Ez egy szilikon tölcsér, vagyis könnyen alakíthatod a formáját, elég a két ujjad között összecsippenteni, hosszában félbehajtva tudod így felhelyezni, hasonlóan mint a tampont. Picit guggoló, álló helyzetben told fel ameddig tudod, majd engedd el, és a kehely kinyílik és elhelyezkedik magától, aztán ott marad, míg le nem veszed. Nedvesítsd meg vagy használhatsz vizes bázisú síkosítót a még könnyebb felhelyezésért. A levétel az első 1-2 alkalommal lehet kalandos, de próbálj meg ellazulni, nem túl izgulni és menni fog. Van egy kis kiálló rész, egy kis szára a kehelynek, ezt kell megfognod, majd feljebb nyúlnod, hogy benyomd egy ponton a kelyhet, azért hogy megszűnjön a vákuum. Ezután el tudod távolítani, kiborítod a tartalmát a wc-be, majd elöblíted langyos vízben vagy illatmentes natúr szappanos vízzel és újra használhatod.

Az első használat után illetve két menstruáció között fertőtlenítsd, azaz főzd ki (kb. 5 percig legyen forró vízben) a kelyhet.

Nem kényelmetlen? Fogom érezni?

A testben egyáltalán nem érezni. A felhelyezést követően 12 órára elfelejtheted a menstruációt! Éjszaka is kényelmes, az orvosi szilikonnak köszönhetően bármilyen testhelyzetben vagy mozgáshoz használható, nem fog zavarni, frusztrálni.

Biztos, hogy bírja?

Két különböző méretben vásárolható a kehely, a nagyobb méretet javasolják azoknak, akik már szültek vagy 25 év felettiek. Ez a kehely csak az erős vérzés során telik meg kb. 3/4-ig, egyéb esetben még a negyedéig sem. Apró léglyukak vannak a kehely felső peremén, ott tud szivárogni a folyadék, de ez csak akkor fordulhat elő, ha túl sok ideig bent volt. 8-12 órát simán bír az intimtölcsér, de ha nagyon aggódsz, használhatsz tisztasági betétet vagy mosható betétet vagy menstruációs bugyit mellé.

Olyan klassz, hogy ennyi lehetőségünk van egy mai modern nőnek!

Ha még nem győztelek meg, akkor még néhány fontos tudnivaló az intimkehellyel kapcsolatban:

Úszáshoz is használható, a tamponnal ellentében alulról nem szív magába vizet.

A menstruációs kelyhet 5-10 évre vásároljuk, míg a tampont, betétet minden hónapban meg kell vásárolni, szóval maximum 4 hónap alatt megtérül az ára.

Az intimkehely 100% orvosi szilikonból készült, kizárólag a menstruációs vért fogja fel és sima felületén a baktériumok nem tudnak megtelepedni, ezért egészségesebb mint a tampon, ami kemikáliákat is tartalmaz és a hüvelyben élő hasznos baktériumokat is felszívja, valamint szárítja a hüvelyfalat.

Amellett, hogy kényelmes és nem kell vele sokat foglalkozni, így megkönnyíti a nehéz napokat, számomra nagy boldogság, hogy kímélem vele a könyezetet, mert nem termelek szemetet.

A következő lépésem az lesz, hogy pár darab mosható betétet is beszerzek a tisztasági betétek vásárlása helyett.

Te mit teszel a környezetedért? Te is fontos vagy! Számítanak a tetteid! Azokon a napokon is…

pexels.com/Nataliya Vaitkevich

Szólj hozzá