Kortárs bántalmazás – vétkesek közt cinkos aki néma
Az iskolai kortárs bántalmazás, vagyis bullying nagyon is jelen van a gyerek közösségekben, sokszor észrevétlenül zajlik, pedig közösségi összefogást igénylő probléma. Az internet általánossá válásával a bántalmazás új terepet kapott, ahol még az arcunkat sem kell adni ahhoz, hogy valakit kicsináljunk.
„Utáljuk együtt Esztert!” Ebbe a Facebook-csoportba keveredett egyik serdülő kliensem, aki szenved a helyzettől, mert habár szerinte Eszter egészen jó fej, viszont az egész osztály kiközösítené, ha nem venne legalább hallgatólagosan részt Eszter megalázásában.
Az internet általánossá válásával a bántalmazás új terepet kapott, ahol még az arcunkat sem kell adni ahhoz, hogy valakit kicsináljunk. Hazánkban egyelőre a real-life bullying a meghatározó, de tartok tőle, hogy a digitális oktatással nemcsak a net áldásos lehetőségeivel ismerkedtek meg csemetéink. Egy 2018-as felmérés szerint* az 5-11. osztályos tanulók 7%-a legalább hetente egyszer bántalmazás áldozatává válik, míg az online viktimizáció aránya „csupán” 2%. Végül is 2% nem olyan sok, ha történetesen nem én vagyok Eszter…
A bántalamzás egy másik személy feletti agresszív hatalomgyakorlás. Szándékos, ismétlődő, az elkövető és az áldozat közötti egyenlőtlen erőviszony jellemzi. A bántalmazást meg kell különböztetni a verekedéstől, amikor két azonos súlycsoportú fél esik egymásnak.
A fent említett kutatás fényében úgy tűnik, hogy egy 30 fős osztályban átlagosan kb. 2 gyerek szenved rendszeresen kortársai piszkálódása miatt.
Kicsit érdemes visszagondolni saját gyerekkorunkra. Mi egy bullying folyamatban hol álltunk? Áldozatok, agresszorok, vagy tétlen szemlélők voltunk? Soha nem fogom elfelejteni, amikor 10 évesen új közösségbe kerültem, ahol egyetlen kislány állt velem szóba. Vele bicikliztünk körbe-körbe a lakótelepen, az egyik ház elé érve azonban minden körnél felhangzott valami világsláger magvas gondolatait hirdető refrénje: fuck you. Meglehetősen rosszul esett, mégis, amikor hónapokkal később az üzenet küldői bevettek a brancsba, én némi bűntudattal ugyan, de átpártoltam hozzájuk, talán még némi szemétkedést is megengedtem magamnak. Csak évekkel később értettem meg, hogy a kedves kislány barátsága többet ér az összes menő csaj látszat-barátságánál. Visszapártoltam hozzá, és azóta küldetésemnek érzem, hogy kiálljak a gyengébbekért.
A bántalmazók igen sokfélék lehetnek, nehéz egy közös vonás mentén kategorizálni őket, annyi azonban elmondható, hogy empátiás készségük általában alacsonyabb színvonalú. A jó hír, hogy ez a készség fejleszthető. Legjobb már csecsemőkorban elkezdeni! Az érzelmek világában magabiztosan eligazodók nemcsak kisebb valószínűséggel válnak bántalmazóvá, de jobb szociális készségeik révén nagyobb eséllyel tudnak majd kiállni magukért.
A mentalizáció az a készségünk, melynek segítségével önmagunknak és másoknak mentális állapotokat (vágyakat, érzéseket, célokat, szándékokat, gondolatokat) tulajdonítunk. Azok a gyerekek, akikkel játék során a szülők, testvérek olyan társalgást folytatnak, amelyben az érzelmi állapotok is szerepet kapnak, általában jobb mentalizációs képességgel bírnak. Segíti ezt a készséget, ha a családtagok beszélnek az érzéseikről, ezzel szemben a hatalmat gyakorló nevelési stílus általában nem serkenti a mentalizációs készség kialakulását. A mentalizáció önmagában még nem jelent feltétlenül empátiát, hiszen mások érzéseinek felismerése még nem jelenti, hogy együtt is érzünk vele, de az empátia alapját képezi.
Fontos azonban felismerni, hogy a kortársbántalmazás nem egyes gyerekek, vagy családok diszfunkcionális működésének hibája, hanem az egész közösséget érintő, így közösségi összefogást igénylő probléma. Ebben az összefogásban döntő szerepe van az osztályfőnöknek, tanároknak és az iskolapszichológusnak.
Számtalan koncepció létezik, hogy egy iskolában milyen eszközökkel lehet érzékenyíteni a diákokat. Az anti-bullyinig programok három alappillére az ismeretátadás, attitűdformálás és a viselkedéses készségek fejlesztése.
A Békés Iskolák Program felismeri, hogy a bántalmazás kimenetelét a szemlélők hozzáállása határozza meg. Ha elfordulnak, vagy hallgatólagosan beleegyeznek a bántalmazásba, ez az elkövetőt bátorítani fogja. Ha azonban elutasítják az agresszív fellépést, megvédik az áldozatot, elejét lehet venni egy ördögi kör beindulásának. Hangsúlyozom, a problémát iskolai szinten kell megoldani, de mi szülők sem maradhatunk tétlen szemlélők!
Hadd osszam meg Veletek egy saját élményemet:
Leánykám egy napon szégyenlősen kibökte, hogy szeretne barátkozni Bálinttal, de fél, hogy a többiek kinevetik ezért. Mondanom sem kell, rárepültem a témára. A tanító néni persze csak annyit lát, hogy Bálintka verekszik, de a lányom azt is látja, hogy sosem ok nélkül teszi ezt. Fiúk-lányok egyaránt csúfolják, cukkolják és piszkálják őt. Megbeszéltem a lányommal, hogy írok az osztályfőnöknek. Az ofő nagyon hálás volt nekem és a lányomnak, hogy felszínre hoztunk egy ilyen horderejű problémát. Körlevelet írt a szülőknek, akik élénk eszmecserébe kezdtek az orvoslás lehetőségeit illetően, osztályfőnöki órát tartott, ahol mindenki elmondhatta az üggyel kapcsolatos érzéseit. Bálint elmondta, hogy minden gúnyolódás olyan neki, mintha kitépnének egy darabot a szívéből. Ettől sokan elszégyellték magukat, és ezt ki is fejezték Bálint felé. A tanár bevonta az iskolapszichológust is, egy többalkalmas érzékenyítő tréninget terveztek, de a karantén keresztülhúzta számításainkat. Az osztályfőnöki óra után azonban a lányom felbátorodott, meghívta hozzánk a kisfiút, és több közös programot is szerveztünk (aminek folytatását aztán a karantén szintén elsöpörte – de majd most!).
Tulajdonképpen nem történt semmi rendkívüli: egy anyuka írt a tanárnak, amikor tudomására jutott, hogy egy gyereket kiközösítenek. A tanár erre kellő érzékenységgel és intelligenciával reagált, a gyerek pedig, reményeim szerint nem csak átmenetileg, jobban érzi magát az osztályban. Nem utolsó sorban pedig a lányom szerzett egy értékes barátot!
*(https://www.elte.hu/content/kamaszeletmod-magyarorszagon.t.20253)
Kiemelt kép: pexels.com
