Együtt leszünk család.

Kutya érkezett a családunkba!

Kilencéves voltam, amikor szüleim elé állítottam egy – a tenyésztője számára szépséghiba miatt feleslegessé vált – ír szetterrel. Az életünk sokkal színesebbé, kalandosabbá vált általa.

Nem embernek való az, amin most a középiskolások keresztülmennek! Ismerek azonban egy gimnazistát, akinek a digitális oktatás idején is sikerült megőriznie ép elméjét. Ezt a (nem is kis) teljesítményt többek között a kutyájának tulajdonítja. A kutya miatt nem csúszhatott el a bioritmusa, minden nap hatalmas sétákat tesz, mozog a szabad levegőn, könyveket olvas a kutyanevelésről és kutyasuliba jár.

Amióta gyerekeim vannak, munkába járok, és naponta bukom el a rendért vívott csatát, nem buzgott bennem a vágy, hogy háziállatunk legyen, ugyanakkor mindig tudtam, hogy a gyerekeket mennyire boldoggá tehetné egy kutya vagy egy nyuszi. Megbeszéltem magammal, hogy addig nem szerzünk be állatot, amíg a gyerekek állat iránta nyavalygása nem válik elviselhetetlenné.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Ősszel eljött ez a pillanat. Férjemmel meghánytuk- vetettük, mennyire fér bele az életünkbe egy állat, illetve milyen állat férne bele, így végül december elején befogadtuk Bosco-t, a tacskó-szerű, 12 hetes, menhelyi kutyuskát.

A gyermekvállalás egy család életét alaposan felbolygatja, de álmomban sem gondoltam volna, hogy egy kutya érkezése ilyen szinten képes borítani a rendszert. Az első hónap sokkos állapotban telt, tehetetlenül néztük, ahogy Bosco szétrágja az antik bútort, a gyerekek kezét-lábát, kisajátítja a babzsákfotelt, ráadásul úszik a lakás a kutyapisiben. A férjemmel krízisközeli állapotot eredményezett az állandó vita a nevelési elvek körül: keményen kell vele bánni / jutalmazással kell a jó felé terelni.

- Hirdetés -

Van egy tulajdonságom, ami sok élethelyzetben átsegített már a nehézségeken. Hamar felismerem, ha egyedül nem megy, képes vagyok segítséget kérni. Kerestem egy kutyatrénert, aki házhoz jön, és segít Bosco-t integrálni a családunkba. A srác olyan evidenciákat mond, mutat, amit akár magamtól is kitalálhattam volna, éppen úgy, mint gyerekek esetén a nevelési tanácsadó. A dolog nem azért működik, mert szupertitkos trükköket oszt meg velünk, hanem azért, mert rávilágít az evidenciákra, és viselkedésével mintát mutat nekünk. Megtanított például arra, hogy lehet jól játszani a kutyával. Az elmúlt egy hónap alatt a krízishelyzet rendeződött, egy új egyensúlyi állapot kezd létrejönni a családunkban.

- Hirdetés -

Sokat olvastam arról, miért jó, ha a gyerek kutya mellett nő fel. Kezdem érezni, hogy van ebben igazság:

A gyerek felelősséget tanul. Azt azonban tartsuk szem előtt, hogy a kutya gazdái mi, felnőttek vagyunk, minden felelősség minket terhel. A gyerek segíthet nekünk a képességeihez mérten, de nem háríthatjuk rá, hogy napi 9-10 óra tanulás után vigye még el sétálni, mert ebben a hidegben én ugyan nem megyek sehová. Nem vághatom a fejéhez, hogy „te akartál annyira kutyát”, akkor kelj fel 5-kor, hogy kiengedd az udvarra! A döntést, hogy kutyánk lesz, mi, felnőttek hoztuk meg. Tudtuk (tudni véltük), mivel jár egy háziállat, a kutyáért rinyáló gyerekeknek azonban erről fogalmuk sem lehetett akkor, amikor leígérték nekünk a csillagos eget. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincs dolguk a kutya körül, leosztottuk a szerepeket, ki mennyit tud bevállalni Bosco gondozásából és szórakoztatásából.

Aktivizálja a családot. Mi vígan elvagyunk a négy fal között egész télen, de Bosco miatt kénytelenek vagyunk jelentős időt a szabadban tölteni.

Összehozza a családot. A kutyafuttatás olyan családi program, amit minden családtag élvez.

Összehozza a barátokat. Lehet kutyatalálkozót szervezni az osztálytársakkal, lehet a barátnőkkel cirkuszi mutatványra idomítani az ebet. Nagyon szórakoztató játék akadálypályát építeni a nappaliban.

A kutyát nem érdekli, hányas lett a matek dolgozat. A teljesítménycentrikus iskolából végre hazavánszorog a gyerek, és egy olyan lény fogadja feltétel nélküli szeretettel, akit nem érdekel, milyen lett a félévi bizonyítvány, és nem érdekli, hány osztálytárs gúnyolódott ma rajta.

A kutyának minden bánatodat elmondhatod. A kutya empatikus szemekkel, fülét hegyezve fogja végighallgatni a gyerek minden bánatát. Nem fog ítélkezni, jó tanácsokat osztogatni, előtte nem ciki meggyónni a súlyos titkokat sem.

Érzékenységre tanít. A kutya az, ami. Nem manipulál, nem játszmázik. Ha túl durván közeledsz, odakap vagy elmenekül. Jó néhány karcolás a kézen, de lassan a gyerekek megtanulják, hogy a viselkedésüknek következménye van. Megtanulnak finoman közeledni egy élőlényhez, megtanulják tiszteletben tartani az igényeit.

A kutya endorfinbomba. Egyetlen bájos tekintet, és elönti szívünket a szeretet és boldogság, a hála, hogy pont ez az állat került hozzánk. Mert nem vitás, a világ legaranyosabb kutyáját sikerült kifognunk!

A kutya a szülőt is tehermentesíti. No nem olyankor, amikor éjjel félálomban keresem a penetráns bűz forrását, a takarítással pedig felébresztem a gyerekeket és Bosco-t, akik aztán úgy érzik, ideje lenne bulizni egyet. Korábban azonban az itthon töltött időben én voltam a fő szórakoztatócentrum, most már megoszlik a feladat köztem és a kutya között. Egy csomó anya-lánya barbizásnak mondhatok búcsút most, hogy kutya-gyerek játékra is van lehetőség.

Egy szó, mint száz, Isten hozott a családban, Bosco!

A kép illusztráció: freepik.com