Együtt leszünk család.

Lámpabúra, varródoboz vagy játék is lehet a csomagolásból

Újrahasznosítás után itt a „Másrahasznosítás”, az Upcycling

2027-ig évente átlagosan 6 százalékkal nő a környezetbarát csomagoló anyagok aránya a világban – a többi között ezt prognosztizálta az amerikai Grand View Research, kutatócég. A piac méretét jól példázza, hogy már a koronavírus járvány előtt, 2019-ben mintegy 258 milliárd dollárt tett ki az újrahasznosítható anyagok forgalma ezen a területen. A csomagolóipar zöldebbé válásával párhuzamosan hódít az úgynevezett upcycling irányzat is, ami arra alapoz, hogy a csomagolóanyagot a vásárló maga hasznosíthassa újra. Magyarországon az első fecske egy biokozmetikai webshop, amelyik október közepétől az upcycling jegyében postázza a megrendelt termékeket.

Eldobod vagy feldobod?

A kreativitás és a környezetvédelem szerelemgyereke – így is nevezték már találóan az upcyclingot. Az irányzat régóta népszerű elfoglaltságnak számít a divattervezők, ékszerkészítők körében, akik egy-egy kidobott ruhát, tárgyat gondolnak újra. Ez a felelős hozzáállás egyre inkább a versenyszférába is beszivárog.

Ennek a jó példája az 1979-ben alapított Argital kozmetikai cég, amelynek a magyar forgalmazói október 15-től már kizárólag újra tervezhető csomagolóanyagban szállítják ki a megrendelt termékeket. „Ez azt jelenti, hogy minden vásárlónk, amikor kinyitja a csomagot, nemcsak a kívánt kozmetikumokat kaphatja meg, de egyúttal a megmaradt csomagolóanyagból, szabásminta segítségével egyedi tárgyakat is létrehozhat” – magyarázza Sárközy Ágota, a cég ügyvezető igazgatója.

Itt a Nullalom

„Ne dobjuk ki” – ennek a mottónak a jegyében dolgozta ki közel fél éven át a „Nullalom” névre keresztelt módszert az Argital kreatív csapata, kiegészülve Kozári Ritával, aki évtizedek óta foglalkozik a használt anyagok újratervezésével. Az olasz kozmetikumot rendelő ügyfelek a többi között lámpabúrát, varródobozt, játékfigurát vagy éppen mini házikót készíthetnek el a csomag átvételét követően, mindössze egy olló és némi ragasztó segítségével.

„Havonta 100–150 megrendelést veszünk fel a webshopban. Ez azt jelenti, hogy karácsonyig akár félezer magyar család lakását díszítheti olyan használati tárgy, aminek az alapanyaga korábban biztosan a kukában landolt volna” – jegyzi meg a szakember.

A XXI. századi lomeltakarítás

A cégnél – mint mondják – korábban is fontosnak tartották a felelősségvállalást. A 43 éve piacon lévő, világhírű márka termékfejlesztői például soha nem végeztek állatkísérleteket. Ebbe a filozófiába illik bele az is, hogy a „másrahasznosítást” a hazai vállalkozások között ők vezetik be – teszi hozzá a cég ügyvezetője. „Sokan mondják, korunk digitális forradalma után a következő már a fenntarthatósági forradalom lesz. Ezt a gondolatot mi is osztjuk, és azt reméljük, hogy 2022-ig a magyar kereskedelmi szektor szereplői közül mind többen dolgoznak ki a miénkhez hasonló, ökolábnyom-csökkentő megoldásokat. Mi ennek örülnénk a legjobban” – jegyzi meg a vállalat magyarországi vezetője.

Kukába a környezetszennyező megoldásokkal…

Az úttörő megoldások bevezetésére a környezetvédelmi szakértők szerint is égető szükség van a felhalmozódó szemét miatt. Az Eurostat például egy korábbi felmérésében 174 kilogrammra becsülte azt a csomagolási hulladékot, amit egy uniós polgár évente maga után hagy.

Argital

 

- Hirdetés -