Együtt leszünk család.

Marton Adri számára az ünnepekben a zselés szaloncukor a legcsábítóbb

Kislányként Marton Adrienn mindig nagyon várta a karácsonyt, ami az év legcsodásabb ünnepét jelentette a számára. „Nem voltunk egy jómódú család, egyik napról a másikra éltünk. A karácsony azért is volt olyan különleges és fontos nekem, mert ilyenkor kaptam meg azt, amit szerettem volna. – emlékezett vissza mosolyogva az Adri’s Kitchen háziasszonya. – Hét éves lehettem, amikor láttam egy olyan játékbabát, aminek a hajára flittereket lehetett tenni. Annyira vágytam rá, hogy el nem tudom mondani. Amikor megtaláltam a fa alatt, a világ legboldogabb gyerekének éreztem magamat! Az volt a legszebb karácsonyom.” 

Adri arról is mesélt, hogy a Jézuska hozta meg a fenyőt, amit a családdal közösen díszítettek fel, szenteste délutánján pedig már az ajándékok is ott voltak a fa alatt. „Ezt a hagyományt tovább vittem, a férjemmel és a fiainkkal is így csináljuk.” Ugyan a kétgyermekes anyuka nem édesszájú, van valami, aminek karácsonykor egyszerűen nem tud ellenállni. Ez pedig nem más, mint a szaloncukor, méghozzá annak is a zselés változata. „Előfordul, hogy hazafele veszek harminc darabot belőle és mire megérkezem, azt veszem észre, hogy megettem az egészet” – nevetett fel Adri, majd hozzátette, számára ez a legcsábítóbb finomság az ünnepek alatt. 

A gyönyörű gasztroműsorvezető karácsonykor természetesen mindenféle finomsággal meglepi szeretteit, de azt mondja, nem kezd el hetekkel korábban készülődni, mert nem akar idegroncs anyuka lenni. „Mindig csak aznap sütök-főzök, könnyen és egymással párhuzamosan elkészíthető ételeket.” 

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Adri most három izgalmas receptet is elárul, amik nem csak, hogy nagyon finomak, hanem a karácsonyi asztal díszei is lehetnek.

Panettone

- Hirdetés -

A Panettone egy szuper jó karácsonyi desszert. Nem csak finom, hanem teljesen lenyűgözhetjük vele az asztaltársaságot. Akár ehető ajándékként is adhatjuk a szeretteinknek, barátainknak. Az elkészítése pici gyakorlást igényel, de mindenképpen megéri a belé fektetett munka és idő.

- Hirdetés -

Cukormentes isler

Ha valaki bűntudat nélkül szeretne karácsonykor valamilyen édességet enni, akkor a cukormentes linzer tökéletes választás a számára. Az íze pedig pont olyan, mint a hagyományos süteménynek.

Málnazselés szaloncukor

A klasszikus ízvilág rajongóinak jó szívvel ajánlom, mert felidézi az emlékeket, ugyanakkor könnyen és gyorsan elkészíthető otthon is, nincs szükség komoly előkészületekre. Összecsomagolása valódi közösségépítő program lehet, ami valljuk be, újabb alkalom a szaloncukor ízlelésére.

Receptek

Panettone

Hozzávalók:

  • 50 dkg finomliszt
  • 10 dkg kristálycukor
  • 15 dkg vaj
  • 3 dkg élesztő
  • 2 dl tej
  • 1 dl rum
  • 4 db tojássárgája
  • 5 dkg mazsola
  • 10 dkg aszalt szilva
  • 1 db citrom
  • 1 tk vanília őrlemény
  • 1 csipet só

Tetejére:

  • vaj
  • porcukor

 

Elkészítés:

1. Először a mazsolát beáztatjuk a rumba majd, amikor sor kerül rá leszűrjük.

2. Tejet langyosítunk és egy csipet cukrot teszünk bele, majd belemorzsoljuk az élesztőt, meleg helyen kb. 15 perc alatt felfuttatjuk.

3. A lisztet egy nagy tálban a sóval, a cukorral, a citrom reszelt héjával és a vanília őrleménnyel összekeverjük.

4. Hozzáadjuk a tejes élesztőt, a tojások sárgáját és a puha vajat, majd dagasztani kezdjük.

5. Beleöntjük a rumot majd, ha még szükséges apránként adjunk hozzá langyos tejet, annyit amennyit felvesz még a tészta.

6. Letakarva, meleg helyen 1 órát kelni hagyjuk.

7. Ezután lisztezett felületre borítjuk, finoman átgyúrjuk, közben beledagasztjuk a mazsolát és az apróra vágott aszalt szilvát.

8. Egy 22-25 centiméter magas panettone sütőformát vastagon kivajazunk, majd a tésztát beletesszük és letakarva meleg helyen kb. 40 perc alatt újrakelesztjük.

9. Légkeverésen 160 fokra előmelegített sütőben, az alsó rácson, 40 perc alatt készre sütjük.

Tálalás:

A tetejéhez megolvasztjuk a vajat összekeverjük a porcukorral és gazdagon megkenjük vele és kb. 5-10 percre visszatoljuk a sütőbe. Tűpróbával ellenőrizzük.

Cukormentes isler

Hozzávalók:

Isler:

  • 50 dkg liszt
  • 10 dkg vaj
  • 10 dkg margarin
  • 10 dkg zsír
  • 1 db citrom reszelt héja
  • 1 db tojássárgája
  • 2 ek tejföl
  • 1 csipet vanília őrlemény
  • 1 csipet só
  • 15 dkg eritrit

Bevonat:

  • 15 dkg cukormentes dzsem
  • 20 dkg étcsoki
  • 2 ek kókuszzsír
  • 5 dkg darabolt mandula

Egyéni hozzávalók:

  • 2 ek liszt a nyújtáshoz

Elkészítés:

1. A lisztben elmorzsoljuk a zsiradékokat és az összes hozzávalóval egybegyúrjuk.

2. Folpackba csomagolva minimum 1 órára hűtőbe tesszük.

3. Ezután kinyújtjuk lisztezett deszkán és kiszaggatjuk.

4. Sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük 190 fokon 10- 15 perc alatt kisütjük.

5. Hagyjuk kihűlni és a dzsemmel összeragasztjuk, rácsra helyezzük.

6. A csokit a kókuszzsírral megolvasztjuk és a kekszekre csorgatjuk.

7. Megszórjuk a darabolt mandulával, és hűtőbe tesszük, hogy a csoki rádermedjen.

Málnazselés szaloncukor

Hozzávalók:

Szaloncukor:

  • 50 dkg málna (fagyasztott is lehet)
  • 2 ek cukor
  • 1 db citrom reszelt héja és kevés leve
  • 1 dl almalé
  • 7 db lapzselatin
  • 3 ek málnaszörp

Bevonat:

  • 20 dkg étcsoki
  • 3 ek kókuszzsír

Elkészítés:

1. A málnát a cukorral, a citromhéjával és levével, a szörppel, és az almalével felfőzzük, majd átszűrjük.

2. Visszatesszük a tűzre, beletesszük a lapzselatint és kb. 1 percig főzzük.

3. Szilikon jégkockatartóba vagy kisebb tepsibe öntjük és min. 3 órára hűtőbe tesszük.

4. A csokit a kókuszzsírral megolvasztjuk, belemártjuk a zselékockákat és visszatesszük a hűtőbe dermedni.

Fotók: Komáromi Annamária

 

Szólj hozzá