Együtt leszünk család.

Második esély egy jobb élethez

Biztonságban: egy nap az anyaotthonban

Az anyaotthonok kapcsán meglepően kevés információ van a köztudatban. Egyedülálló anyák vannak csak ott? Hogyan és miért kerültek oda? Az anyaotthonok valóban korlátozzák a szuverenitást? A Gyermekláncfű Anyaotthon Alapítvány az ehhez hasonló tévhitek ledöntését és a társadalom edukációját tűzte a zászlajára, hogy minél többen segítséget kérhessenek és minél több családnak segíthessenek.

Sokak számára sajnos nem adatik meg a biztonságos, szeretetteljes otthon. A családon belüli erőszak miatt segítséget kérők száma rohamosan megugrott a járvány kitörése óta, de sajnos a korábbi években is magas volt. Az anyaotthonok lakói azonban más okokból kifolyólag is kérhetik a segítséget. Gulyásné Kis Adelinával, a Gyermekláncfű Anyaotthon Alapítvány tanácsadó szakpszichológusával és Sándorné Rabi Margittal, az Alapítvány kurátorával beszélgettünk, hogy tisztább képet kaphassunk a hazai anyaotthonok szerepéről.

Az anyaotthonok lehetnek a családok mentőövei

Az anyaotthonokba elsősorban bántalmazott, szociálisan, pszichésen kiszolgáltatott vagy veszélyeztetett helyzetben lévő édesanyák és kiskorú gyermekeik kerülhetnek be általában egy évre, amelyet fél évvel lehet meghosszabbítani.

Vannak olyan esetek is, amikor a szülők valamilyen okból nem tudják megfelelően biztosítani a gyermekek érzelmi és szociális fejlődéshez szükséges feltételeket vagy az elhanyagolás veszélye áll fenn. Általában a gyermekek fejlődését nyomon követő szakemberek jelzik ezt a megfelelő hatóságoknál, például a gyámhivatalnál vagy a család- és gyermekjóléti szolgálatnál, akik javaslatot tehetnek vagy dönthetnek a bekerülés indokoltságáról. Ha egy édesanya nem kíván élni a lehetőséggel, megeshet, hogy a gyermeket kiemelik a vér szerinti családjából állami gondozásba. Ezért is kiemelten fontos, hogy az édesanyák megértsék: minden esetben a család védelme, támogatása a cél és egy lehetőségként kell tekinteni az anyaotthonokra.

Vannak, akik maguk kérvényezik a bekerülést, erre a Gyermekjóléti Szolgálatnál, a Gyermekvédelmi Központban vagy a kórházak szülészeti osztályain van lehetőség. Arra is van példa, hogy egy család kéri az elhelyezést, mert segítségre szorulnak. A krízis megoldásához közösen kapják meg a támogatást, hogy kikerülés után is együtt tudjanak a megoldás felé haladni:

Az ilyen esetekben közös élményként jelenik meg a küzdés. Az itt megtapasztalt erőforrásaikat, megküzdési stratégiáikat tovább tudja alkalmazni a pár egy esetlegesen jelentkező jövőbeni krízishelyzetben. Az effajta elhelyezés a gyermekek szempontjából a legfontosabb, mivel a megváltozott élethelyzetében szinte minden esetben őket érinti a legjobban az életkörülményeikben bekövetkezett változás” – tette hozzá Gulyásné Kis Adelina, a Gyermekláncfű Anyaotthon Alapítvány szakpszichológusa.

A családon belüli erőszak a leggyakoribb indok, amivel segítségért fordulnak

A lakók legnagyobb százaléka családon belüli erőszak áldozata. Vannak olyan súlyos esetek, amikor a hatóság és az intézmény együttesen dönt a befogadás azonnali hatályáról. Ebben az esetben az érintettek úgynevezett védett házba kerülnek, ami egy sajátosabb formája a befogadásnak. Nem szabad amellett azonban elmenni, hogy sajnos sokszor a bántalmazás ténye késve jut el a hatósághoz, és a bekerülést a hatósági folyamatok is befolyásolhatják. Sokszor még maga az áldozat, a bántalmazott sem ismeri be a problémát vagy saját magát hibáztatja. A kiszolgáltatott áldozatok gyakran rettegnek, hogy mi lesz, ha kiderül a bántalmazás ténye, hiszen attól tartanak, hogy a bántalmazó még kegyetlenebbé válik.

Az otthonokban nagy számban vannak az egyedülálló édesanyák is, akik teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerültek vagy lakhatási szegénység veszélyezteti őket. A fiatal anyák esetében gyakori, hogy teljesen egyedül maradtak, mert az apa nem vállalta fel a párját és nem teremtette meg a megfelelő családfenntartó gondoskodás feltételeit. Számtalanszor hallani, hogy az édesanya szülei vagy rokonai is megtagadják a segítségnyújtást, mert korábban elutasították a párkapcsolatot, így az anya teljesen egyedül marad.

A lakhatás mellett a mentális felépülésben is segítséget nyújtanak

Az anyaotthonokban szakképzett munkatársak segítik a lakók mindennapjait, életvezetési tanácsadással támogatják őket és pszichológus segítségét is kérhetik:

Erre nagyon fontos hangsúlyt fektetni, mert temérdek érzelem kavaroghat bennük az egész folyamat alatt, megjelenhet a kilátástalanság, a kétségbeesettség, az elbizonytalanodás gondolata, és a „ki vagyok én ebben a helyzetben” kérdésköre is fókuszba kerül. A lelki terhek feldolgozása valódi lehetőséget tud nyújtani az érintetteknek” – hangsúlyozta a pszichológusnő.

Sokszor találkozni azzal a tévhittel, hogy az anyaotthonok korlátozzák a bent lévők szuverenitását, és szigorú kontroll alatt élnek az anyák és a gyermekeik. Ennek hátterében az is meghúzódhat, hogy ritkán láthatják a kívülállók a teljes képet. Az anyák valamilyen kiváltó okkal, egy kialakult élethelyzettel kerülnek az adott intézménybe, amit nem tudtak megfelelően kezelni vagy a körülményeik nem tették lehetővé. A szakembereknek az a feladatuk, hogy feltérképezzék a kiváltó okokat, és egy új megoldási technikákat segítsenek elsajátítani az édesanyáknak.

Fontos hangsúlyozni, hogy az anyaotthonban csupán kereteket adunk a családoknak, amelyek az ő érdekeiket szolgálják és óriási segítséget nyújtanak a nehéz élethelyzetekben. Anyaotthontól függetlenül a családokban élők számára is elengedhetetlen lenne szabályokat, napirendet alkotni és fenntartani” – mondta el Gulyásné Kis Adelina.

Az anyaotthonok helyszíneit igyekeznek titokban tartani

Az anyaotthonok esetében sajnos sok esetben indokolt a fokozott óvatosság és a bent lévők anonimitásának teljes megóvása. A korábbi bántalmazók sokszor különféle indokkal próbálnak információkat szerezni az intézménytől, hogy megtalálják korábbi párjukat és gyermekeiket. Ezt követően pedig általában tovább próbálják őket valamilyen módon zaklatni vagy megkísérlik a korábbi tetteik tekintetében befolyásolni őket.

Az anyaotthonoknak is jól jön a segítség

Sok telefonhívás érkezik be nap mint nap az alapítványhoz, elsősorban ruhákat és játékokat szeretnének adományozni a felajánlók, amelyet azonban korlátozott számban tudnak befogadni a tárolási kapacitásuk végett. A célzott támogatások és az 1 %-os felajánlás jelenti a legnagyobb segítséget: olyan forrást szeretnének létrehozni, amely segítségével az anyaotthonok eszközeit és helyiségeit célzottan, minden igényt figyelembevéve fel tudják újítani, megteremtve azt a légkört, amiben mindenki jól érzi magát. Mindezek mellett olyan eseményeket szeretnének létrehozni, amelyek tartós élményeket adnak a gyermekek számára és hosszú ideig elkíséri őket.

pixabay.com

 

- Hirdetés -

Szólj hozzá