Együtt leszünk család.

Mi vár ránk tanévkezdéskor?

A kérdés költői, nálam hatalmasabb emberek sem tudják. Tegnap még boldogan nyaraltunk a Balatonon, esküvőre és keresztelőre jártunk, most pedig, hogy bőven 100 fölé emelkedett az új megbetegedések száma, hirtelen mintha a múlt homályába veszett volna a nyár gondtalansága.

A tanévkezdés mindenkinek mást és mást jelent. Van, aki már jó előre behűtötte a pezsgőt a pillanatra, amikor az intézmény kapuja fél év után végre elnyeli a kölyköt. Van, aki az Oktatási Hivatalnál próbál magántanulói státuszt kijárni azok után, hogy az orvos közölte: „Uram, ha maga elkapja a vírust, nagy valószínűséggel belehal”. Van, ahol a főnök közölte az édesanyával: „Karácsonyig egyetlen nap szabadságot sem vehetsz ki, nem érdekel, hova teszed a gyerekeket.”

Mindenki izgatott, mindenki ideges. Mindenkinek tutibiztos információi vannak a fodrász ismerősének az ismerősétől: őszi szünetig rendes oktatás, utána digitális. Csoportbontásban járnak majd iskolába, két hétig az osztály egyik fele, két hétig a másik fele. Napköziben csak az maradhat, akinek muszáj. Sötétben tapogatózunk, találgatunk. Két nap múlva szeptember 1-je, de az iskolákban eljárásrend még sehol. Majd hétfő délután.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Amire én személy szerint számítok, az a konfliktusok kiéleződése. Szükségünk van bűnbakra. Az iskolaigazgató, a tanár az indulatok kereszttüzébe kerül. Utálni fogjuk őket, mert kell/nem kell maszkot hordani, mert túl komolyan/túl lazán veszik a járványt. Utálni fogjuk az allergiás gyerek szüleit, amiért tüsszögve iskolába küldi. Utálni fogjuk a súlyos asztmás gyerek szüleit, akire vigyázni kell, ezért az egész osztály maszkban csücsül. A szülői közösség tökéletesen leképezi a magyar társadalmat: COVID-hívőkre, és COVID-tagadókra szakadunk. Néhány példa a levelezéseimből:

A gyerekem immunhiányos beteg, két éve a sima influenzával is kórházba került, lécci vigyázzatok rá!”

- Hirdetés -

Most fejezték be a kemoterápiámat, ne hozzatok beteg gyereket az iskolába!”

- Hirdetés -

Hagyjátok már a parázást, nem látjátok, hogy koronavírus nem létezik, csak a média fújja fel, pont azért, hogy rettegésben tartsa az embereket?!”

Hülyeség az egész, úgysem lehet betartani az előírásokat. Amúgy meg láttál már politikust maszkban? Na ugye! A gyerekek maszkban fuldokolhatnak, ők meg szarnak az egészre!

Ne vitatkozzatok, közös érdekünk, hogy vigyázzunk egymásra!”

Az egyéni felelősség óriási. 10 napig kell otthon tartani a tüneteket mutató gyerekeket. Vagyis, ha lázas, köhög, nehézlégzés, szaglásvesztés lép fel, fáj a feje, rázza a hideg, izomfájdalmai vannak, fáradékony, hány vagy hasmenése van. Praktikusan ez azt jelenti, hogy ha nincs is iskolabezárás, én a három gyerekkel ezt a tanévet itthon fogom tölteni. Praktikusan ez azt jelenti, hogy búcsút inthetek a munkámnak.

Mindig egy hétre előre tervezek, tovább nem. Annyi a bizonytalanság, kár azon stresszelni, hogy mi lesz két hét múlva. Az elmúlt 4320 órát, amit a gyerekeimmel töltöttem, szeretném kipihenni. Az elkövetkezendő ki tudja hány órára szeretnék rákészülni. Ezért a jövő hétre szabadságot vettem ki, és izgatottan várom azt a pillanatot, amikor mindhárom gyereket elnyeli az intézmény. 4*8 óra, amikor magam vagyok!!!

Ja, mégsem. Levél jött az óvodától. A COVID-19 felütötte fejét az intézményben. Teszt a kontakt személyeknek nincs, vihetjük a gyerekünket óvodába, ha merjük. A férjem szánakozva nézett rám: „Szegény, megértem, hogy sírsz. Szabadságot vettél ki, erre most itthon marad veled Petra is!” Azóta kicsit feszült a légkör mifelénk…

Szuper, a gazdaságot nem állítjuk le még egyszer, az iskolák nyitva, járok dolgozni! Mégis, sok szempontból visszasírom a totális bezárást: nem voltak kérdőjelek, nem volt mit mérlegelni. Otthon maradtunk, és tettük a dolgunkat. Most naponta döntést kell hoznom: beviszem a gyereket, aki éjszaka köhintett kettőt, vagy sem? Beviszem a gyereket, akinek az osztálytársa éjszaka köhintett kettőt? Ha nem viszem be, megtehetem, hogy az egyetlen segítségforrásomat, a 78 éves anyóst hívom felügyelni? Ha őt nem merem hívni, mi a fenét mondok a főnökömnek?

Mindez persze nemcsak az én dilemmám, hanem több százezer szülőé. Élethelyzetfüggő, hogy ki mitől szorong jobban: van aki az egészségét, van, aki a megélhetését, van aki az ép idegrendszerét félti. Próbáljuk meg nem nagyon utálni egymást, ha félelmeink nem azonosak!

freepik.com

Szólj hozzá