Együtt leszünk család.

Milyen problémáktól szenvedhet a bőrünk a maszk alatt?

A koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében zárt térben sok helyen immár hetek, hónapok óta kötelező a maszkviselés, aminek negatív hatásai lehetnek az arcbőrünkre. Dr. Gyovai Viola okleveles biológus, a Magyar Tudományos Akadémia kandidátusa felhívta rá a figyelmet, a maszk alatti párás közegben minden mikróba könnyebben szaporodik és akár az atkácskák pedig kolóniákat hozhatnak létre a bőrön. Ha valaki ezt tapasztalja, bőrgyógyászhoz kell fordulni, ugyanakkor a megfelelő kozmetikai termékekkel sokat tehetünk annak érdekében, hogy elkerüljük a maszk okozta gondokat.

A koronavírus omikron variánsa minden korábbinál erősebb járványhullámot eredményezett, ezért ahol csak lehet, érdemes maszkot viselni saját magunk és a környezetünk védelme érdekében. Hosszú távon viszont a maszkoknak kellemetlen, nem várt mellékhatásai is jelentkezhetnek az arcbőrünkön, melyek mielőbbi kezelést igényelnek.

Dr. Gyovai Viola, a Biola biokozmetikumok cégalapító ügyvezetője elmondta, a bőr felett a maszk viselésekor egy zártabb, párásabb tér alakul ki, amit mindenki érezhet is, hiszen terméktípustól függően a levegővétel is nehezebbé válhat.

A bőrön lévő mikroflórában ilyenkor a Demodex atkák könnyen elszaporodhatnak, még abban az esetben is, ha nincs gyulladás a bőr felszínén. A probléma bárkit érinthet, teljesen váratlanul alakulhatnak ki bőrpír és akár kis hólyagok az arcon, de jelentkezhetnek egyéb zavaró bőrhigiéniás panaszok is a maszk miatt” – fogalmazott.

A Magyar Tudományos Akadémia kandidátusa szerint ha valaki tüneteket észlel magán, érdemes mielőbb bőrgyógyászhoz fordulni a megoldás érdekében, de ha csak kisebb bőrpanaszról van szó, a kozmetikai termékek közül is azonnal a bőrnyugtató összetételűekre kell váltania a korábbi bőrápoló termékeit.

Gyulladáscsökkentő, antiszeptikus hatóanyagokban gazdag olajokkal a kórokozók ellen

Dr. Gyovai Viola azt ajánlja, az antiszeptikus illóolajakat, így például a teafaolajat, karanja vagy andiroba olajokat tartalmazó arckrémeket, bőrnyugtató arcápolókat részesítsük előnyben. Így az atkácskáknak nem lesz a továbbiakban kedvük a bőr redőiben tartózkodni Tünetes állapotban a gyulladáscsökkentő anyagok is jó segítséget nyújthatnak, a kamilla vagy a búzavirág tartalmú készítmények nyugtatják a bőrt. Jót tesznek a maszk alatti bőrfelületen a szintén gyulladáscsökkentő hatóanyagairól ismert Ganoderma gomba hatóanyagait tartalmazó kozmetikumok is.

Az okleveles biológus megjegyezte azt is, mivel a hidegebb hónapokban jelentős lehet a hőmérséklet különbség a maszkkal takart és szabadon hagyott arcfelületek között, a bőr vérkeringése is negatív irányba változhat. Ezen leginkább úgy tudunk javítani, ha telítetlen zsírsavakban gazdag olajokat tartalmazó kozmetikumokat alkalmazunk, amely rugalmasabbá teszi a bőrt és növeli annak alkalmazkodó képességét, pl. ligetszépe vagy borago olaj tartalmú krémek.

Egyáltalán nem ajánlott a maszk felvétele előtt krémeket felvinni az arcra, de a szappan használata sem javasolt ilyenkor, mert eltömi a pólusokat és nehezebben szabadul meg a bőr a salakanyagoktól. Fontos a tápanyagok, vitaminok biztosítása a bőr számára, hiszen nem biztos, hogy elég szívódik fel a tápcsatornából és jut el a bőrig! Ügyeljünk a megfelelő C-, E- és B-vitaminok bevitelére is” – mondta a BIOLA biokozmetikumok cégalapító ügyvezetője.

Hozzátette, télen a kézhigiéniára is hatványozott figyelmet kell fordítani. Dr. Gyovai Viola a dermatológiailag tesztelt termékeket javasolja, hozzátéve, hogy bőrtápláló növényi olajokat tartalmazó kozmetikumok közül válogassunk.

pexels.com

 

Szólj hozzá