Mire a falevelek lehullanak…
„Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim itthon lesznek” – jelentette ki II. Vilmos német császár 1914 augusztusában.
Ezek után még négy levélhullatást kellett átvészelni, mire véget ért az Első Világháború. 10 millió ember vesztette életét.
Talán nem véletlen, hogy II. VIlmos mondata jut eszembe, amikor a pandémiás helyzetre gondolok. Másfél éve jelent meg a koronavírus, a hivatalos adatok szerint ezidáig 2 millió 600 ezer ember veszítette életét. Pár hónapos csatának tűnt, de már tudjuk: hullámok jönnek-mennek, ez a vírus sokáig velünk marad.
Egy éve rémálmunkban sem gondoltuk volna, hogy idén ismét szigorú korlátozások jönnek, a járvány végét pedig még senki nem látja. Ez a csiki-csuki mindannyiunk idegeit kezdi felőrölni, a vakcina ad ugyan némi reményt, de a mindenféle mutánsokról érkező hírek újabb bizonytalansággal töltenek el. A társadalmat megosztotta a járványhelyzet, egymásnak feszül az, aki az életét félti azzal, aki az egzisztenciáját. Háborús katonákhoz méltó elszántsággal védi mindenki a maga igazát. Mi rosszabb: meghalni 50 évesen covid-ban, vagy munkanélküliként utcára kerülni 3 gyerekkel? Van, akinek a krónikus betegsége, egzisztenciális bizonytalansága és a gyerekkel kapcsolatos gondok mellé már nem fér bele, hogy még a járvány miatt is aggódjon.
Nincs ember, akit ne érintene a járvány, mindenkitől lemondást követel a helyzet. Ha mentálisan többé-kevésbé épen akarunk kijönni belőle, erőt meríthetünk azokból a nagy emberekből, akik egy szörnyű tragédia (Holokauszt, háború, család elvesztése) során képesek voltak átkeretezni életüket, és maradandót alkotni. Érdemes a bűnbakkeresés, harag, agresszió, önsajnálat helyett egy új szemüvegen keresztül szemlélni helyzetünket:
Átkeretezhetjük a történetet: a járvány alakítói mi magunk vagyunk: kisemberek, akik a saját életünkben küzdhetünk a minél korábbi lecsengésért. Ha úgy érezzük, van némi kontroll a kezünkben, a tanult tehetetlenségből fakadó negatív érzések egy része elkerülhető.
A koncentrációs tábort megjárt Viktor Frankl pszichiátert idézve: „A szenvedés megszűnik szenvedésnek lenni abban a pillanatban, ha értelmet nyer.” Súlyos betegségen vagy traumát megtapasztalt emberek sokszor találják meg az értelmet a tragédiában. Ahogy egy hozzám közel álló személy fogalmazott a betegségével kapcsolatban: nyertem igaz barátokat, új világszemléletet, önismeretet, Istennel és a családommal eltöltött időt, bátorságot, megértést, IDŐT, sorstársakat, másokra való odafigyelést, nyertem ÚJ ÉLETET.
A régi életünk nem fog visszatérni. A történtekből tanulva azonban egy új, akár tartalmasabb élet is várhat ránk! Már arra, aki túléli. Ezért kell most küzdenünk, hogy minél kevesebb ember essen áldozatul. Minden áldozat, amit hozunk, ezt a célt szolgálja, lemondásunknak értelme van!
A feladat adott: nem elkapni, nem továbbadni. Az eszköz is adott: maszkviselés, társas érintkezés korlátozása, vakcina.
Egyszerűnek tűnik, de embert próbáló. Ha nem a korlátozások kijátszásán törjük a fejünket, hanem azon, hogyan tudjuk ép ésszel betartani azokat, akkor nyugodtan tekinthetünk magunkra Nemzeti Hősként, aki a Hazáért küzd! Lám, máris nem az eseményekkel sodródó áldozatok vagyunk, hanem a járvánnyal küzdő hétköznapi hősök! Legyünk büszkék arra, amit csinálunk! Arra, hogy otthon tanítjuk a gyereket, hogy elkerüljük a tömeget, hogy minden nap kerül valami az asztalra, hogy 3 ember helyett dolgozunk.
Jónak lenni jó! Persze, amikor az ember bevásárol egy hajléktalannak, ruhát gyűjt a rászorulóknak, önkéntes munkát vállal egy segélyszervezetnél, akkor jóleső érzés tölti el a szívét: az önzetlen viselkedés megjutalmazza önmagát: énképünk erősödik, úgy érezzük, nem vagyunk hiába.
Most látványos jócselekedetekkel kevéssé tudjuk egónkat erősíteni, de ez a jóleső érzés nyugodtan átjárhatja szívünket minden olyan napon, amikor nem váltottuk meg a világot, csak a négy fal között túléltünk egy újabb napot. Bátran érezhetjük azt, hogy ezzel a nappal is közelebb hoztuk a járvány végét!
Az önzetlenség bizonyítottan jó hatással van mentális egészségünkre.* Növeli az önbecsülést, csökkenti a depresszió kockázatát, lendületben tart, perspektívát ad. Most nem csinálni semmit (a gyerekek oktatása, szórakoztatása táplálása és a napi 8 órást home-office-t leszámítva) önzetlen cselekedet. Nem menni, nem utazni, nem szabályt szegni nagyobb tett, mint gondolnánk.
Ha körülnézünk, biztosan találunk olyan embert, akinek a helyzete rosszabb, mint a miénk. Ha még marad energiánk, őket felkarolni nem kis dolog. Főzni a szomszédnak, online mesét olvasni az ismerősök gyerekeinek, fél órát telefonálni a nagyival, bevállalni egy osztálytársat, akinek a szülei dolgozni járnak, pénzt adományozni, csatlakozni egy civil szervezethez, valami kedveset mondani az eladónak – csak pár ötlet, amivel nemcsak másokon segítünk, hanem saját magunkon is. Jó és hasznos embernek érezhetjük magunkat. (Én is például pár napra bevállaltam egy egészségügyben dolgozó anyuka gyerekeit, aki nem tudta kire bízni őket. Mindketten a lányaim osztálytársai, így tudnak együtt tanulni is.)
Ez az átkeretezés hozzájárul ahhoz, hogy ne áldozatként, hanem cselekvőképes felnőttként tekintsünk magunkra, akik hatással vannak a környezetükre, és kiégés helyett elégedettség töltse el szívünket.
Büszke vagyok a nővéremre: önként ment segédápolónak a covid-osztályra, ismerőseink szentként ünneplik őt. Képtelen lennék követni a példáját, de nem is kell, megelégszem a hétköznapi névtelen hős szerepével: semmit nem teszek, amit nem szabad, (kétségeim ellenére) elfogadtam a kínai vakcinát, a járványügyi szabályok betartása mellett igyekszem tartani a lelket klienseimben. A gyerekeimnek nagyon nehéz, mert nem engedem őket bandázni, ráadásul Viktor Frankl gondolatai sem hatják meg őket túlságosan. Azt gondolom, hosszú távon mégis így tanulnak felelősségvállalást, rövid távon pedig beleadunk mindent a férjemmel, hogy vidáman teljenek a napok.
Hangsúlyozom: ha nem csinálsz semmit azon a 125 dolgon kívül, amit muszáj, akkor is megveregetheted a válladat: tettél valamit a közjó érdekében!
*https://www.mentalhealth.org.uk/publications/doing-good-does-you-good/health-benefits-altruism
