Mit csinálnék másképp az egyéves gyerekem mellett?
A gyereknevelés aggódással, folyamatos készenléttel, döntések sorozatával jár együtt. Szeretnénk mindenben a tőlünk telhető legjobbat nyújtani a kisbabánknak. Előfordulhat, hogy nem minden úgy sikerül, ahogy igazán szerettük volna, mert néha elsiklunk fontos dolgok felett vagy néha lényegtelen dolgokra helyezzük a hangsúlyt. Utólag persze aztán rájövünk, hogy mi mindent csinálhattunk volna másként.
Az első és legfontosabb, hogy anyaként figyelj oda arra, hogy egyél
Hiszen ha éhes vagy, minden nehezebben, nyűgösebben megy és veszélyes lehet, ha nem figyelsz oda magadra és a rendszeres étkezésedre. Ugyanis a gyerekek ebben a korban veled ellentétben látszólag sosem fáradtak. Nincs veszélyérzete egy örökmozgó kisgyereknek, ezért nagyon figyelni kell rá. Ehhez társul még egy jó adag makacsság és dac, mert amióta önálóbbak, azt hiszik, ők mindent tudnak.
Minden gondolatom a baba körül forgott
Egy sétához mindent összepakoltam, amire szüksége lehet a kicsinek. A váltás ruhával, a teljes pelenkázószettel és az enni-innivalókkal, na meg a homokozókészlettel és két-három kisautóval megpakolt táskától majd leszakadt a vállam. A pénztárcám viszont rendszeresen otthon maradt és csak a játszótéren vettem észre, hogy éhes vagyok, ennem kéne valamit. A magammal vitt banánt persze inkább neki adtam.
Ha elindultunk vásárolni, azon kaptam magam, hogy gyerekruhákat, babacipőt vettem vagy pelenkát, bébiételt, esetleg egy újabb játékot szereztem be neki. Magamnak semmit vagy maximum egy csokit, hogy legyen egy kis plusz energiám.
Kapcsolódó cikkek
Rohanás állandóan
Én az utcán vettem fel a kabátomat vagy kötöttem be a cipőfűzőmet, magamra sose szántam egy percet sem. Minél hamarabb indulni akartam ki a panelből a friss levegőre és nem szerettem volna, ha rámelegszik a gyerekre a ruha. Minden nap útra keltünk.
Hordoztam is őt sokáig, nagyon szerettem, hogy olyankor jókat aludt rajtam, és hogy volt két szabad kezem. A babakocsit is szerette, csak én voltam az, aki nehezen bírta a lépcsőn cipelni a járgányt. Viszont arra nagyszerű volt, hogy belepakolhattam a piacon vásárolt árukkal teli szatyrokat. Hamar elérkeztünk oda, hogy nem séta volt a séta, hanem inkább száguldás, versenyfutás, amikor is én a babakocsit tolva rohanok egy motorral sebesen közlekedő picúr után.
Én mindig fáradt, ő sosem
Amikor elkezd kúszni-mászni és mikor már járni is, na, ott aztán érdekesebb minden. Elég egy pillanatra nem figyelni, máris máshol van a gyermek. Futás utána, mert bár úgy gondolom, minden veszélyes dolgot eltüntettem az elérhető helyekről, sosem tudni, mit talál és vesz a szájába, vagy hova kapaszkodik fel, hogy aztán leeshessen. Az adrenalinszintem az egekben, az aggódó fokozat a maximális szinten, eszembe sem jutott, hogy leüljek normálisan megebédelni.
Amikor picibaba volt, kivittem a kisfiamat a játszószőnyeggel együtt a konyhába. Egy nagyobb méretű szőnyeg volt ez, ahol ő feküdt, forgott, nézelődött, vagy a hordozójában ringatózott, míg én sürögtem-forogtam, főztem-sütöttem. Persze folyamatosan beszéltem hozzá, mindenről, ami épp eszembe jutott. Leginkább arról, anya épp most mit csinál.
Simán ment a multitasking. Csak az evéssel nem foglalkoztam különösebben. Pár falat ment le a torkomon, miközben a másik kezemmel a kisfiamat etettem.
Képzelt hangok és a legidegesítőbb készülékek
A legjobb és legbiztosabb az volt, ha ott van velem, mellettem. Én mondjuk a wc-re nem vittem magammal, de nyitott ajtónál végzi az ember a dolgát kisgyerek mellett. A zuhanyzás sem volt soha nyugodt és pár percnél tovább tartó, mert szinte folyamatosan gyereksírást hallottam, hiába aludt a gyermek édesen. A légzésfigyelő is pittyegett szorgosan és majdnem szívrohamot kaptam, amikor 1-2x beriasztott, persze tévesen. Azt hiszem, 10 hónapos volt a kisfiam, amikor elbúcsúztunk a kis készüléktől. Amennyire megnyugtató volt a monoton pittyegése, annyira őrjítő, ha épp sok szünet maradt ki két hangjelzés között. Arra meg már gondolni is borzasztó, hogy milyen volt, amikor arra keltünk rémülten hajnalban, hogy azt jelzi, nem vett levegőt a gyermek. Néha pedig a készülék merülése miatt szólalt meg egy idegtépő hang és én attól tartottam pont ez fogja mindjárt felkelteni a gyereket.
A mérlegre helyezés, azaz a baba méricskélése szoptatás előtt és után volt a legidegörlőbb szülői tevékenység számomra. Írtam a grammokat, az időpontokat, az etetések kezdetét, végét, és még ki tudja mennyi mindent. Közben csak magamat idegesítettem, mert a baba úgyis pont annyit fog enni, amennyire szüksége van. Féléves kor után viszont kicsit a hozzátáplálás megszállottja lettem. Egy kis füzetet vezettem, amibe felírtam mivel kezdünk, majd azt mi követi, miből mennyit adok. Mindent megtervezve előre. Mondjuk ezt nem csinálnám másképp ma sem. Első gyereknél még lehet, hogy sokszor túlzásokba esünk. Tény viszont, hogy rengeteg dologra kell figyelni, ráadásul minden gyerek más. Óvatosnak és ügyesnek kell lenni és nem feladni.
Röviden az mondhatnám, a kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond közhely ekkor kezd értelmet nyerni.
Ugyanakkor élvezed és nem cserélnéd el semmivel.
Sem a babaillatú szobában való összebújást, sem a futóversenyt az utcán, a vicces hazajutást a leszakadt fülű szatyorral, az összes pocsolyával, bőrig ázással.
Nagyon szerettem ezt az egyéves kor körüli időszakot és csak egy valamit csinálnék másképp.
Előfordult, hogy megszédültem, amikor hirtelen felálltam. Spontán elindultunk sétálni, mert bíztam benne, hogy a friss levegő majd jót tesz a szétrobbanó fejemnek. Később jutott csak eszembe, hogy aznap még nem is ettem semmit, pedig már bőven elmúlt dél.
Rengeteget fogytam, mert alig ettem, plusz kivett belőlem az anyaság, a szoptatással, a szaladgálással, a ház körüli teendők elvégzésével.
Meg lehet csinálni, meg tudod csinálni te is, csak oda kell figyelni. Enni kell! Szánj időt arra, hogy leülj reggelizni, ebédelni, vacsorázni. Nem elég, ha csak bekapsz valamit valamikor a nap folyamán.
Lehet, hogy te is észrevetted már magadon, hogy ez így nem lesz jó, esetleg figyelmeztettek is, hogy már nagyon-nagyon le vagy fogyva.
Az állandó készenléthez erő kell, és vedd észre te is időben, hogy ha elszaladna veled a ló.
Te is figyelj oda az étkezésre és önmagadra is!
Nehéz elfogadni és megvalósítani azt, hogy te állj az első helyen önmagad számára. Amikor megszületett, az első helyre került a gyerek. Ez természetes. Ugyanakkor fel kell mérni és szembesíteni kell magunkat azzal, hogy a gyermekünknek úgy tudunk adni, ha van miből.
A legjobban éppen ránk van szüksége. Az anyukájára. Egy anya nem dőlhet ki, robbanhat le. Ehhez pedig az kell, hogy odafigyeljünk magunkra. Fel kell töltekeznünk, elengedhetetlen az egészséges, kiegyensúlyozott napi tápanyagbevitel, amiből erőt, energiát nyerünk, hogy aztán tudjunk számára adni.
A gyermekednek nincs másra szüksége, mint egy egészséges, mosolygós anyára. Rád, a törődő szívre, aki őszintén tud nevetni, hosszan mesélni, viccelődni, önfeledten tud vele játszani és felvenni, majd magához szorítani őt, mert van erőd, kedved, türelmed.
