Együtt leszünk család.

Nyakunkon a nyári szünet, hova tegyük a gyereket?

Az idén kialakult helyzet miatt sok szülő már most teljesen kétségbeesve tekint a nyárra, mert fogalma sincs, hogy mit csináljon a gyerekkel ezidő alatt. Hiszen sokan elhasználták az önkéntes karantén ideje alatt a szabadságuk nagy részét, és nem tudják megoldani a további heteket otthonról.

 

Júniustól megnyitnak az iskolák, az óvodák, és bölcsödék sok szülő pedig arra kényszerül a nyári szünet nagyrésze alatt is óvodába járassa gyermekét. De mi a helyzet a kisiskolás gyerekekkel, akik még nem maradhatnak otthon egyedül. Adjuk ügyeletbe őket?

A szakértők az javasolják, hogy az enyhítések ellenére továbbra is legyünk elővigyázatosak, és tegyünk meg mindent továbbra is a járvány újabb kialakulásának megelőzése érdekében. Vagyis így lesznek olyan szülők, akik nem tudják majd nyárra elküldeni a nagyszülőkhöz a gyerekeket, ha azok kifejezetten a veszélyeztetett csoporthoz tartoznak. Na de akkor mégis hova tegyék a gyerekeket?

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Az egyik megoldást a nyári táborok kínálják. Mint megírtuk mi is, a kormány engedélyezte a nyári napközis táborok megtartását. Számos alternatíva közül választhatunk, a pénztárcánk és a gyerek érdeklődési körének megfelelően. De sajnos ezek a táborok elég drágák, és a legtöbben nem engedhetik meg maguknak, hogy egész nyáron táboroztassák a gyereket. Érdemes megnézni a lakóhelyünk szerinti önkormányzati táborokat is, ezek sokszor kedvezőbb árfekvésűek, mint a tematikus táborok.

Egy másik megoldás lehet, hogy a szülők összefognak páran és egy-egy napokra bevállalnak több gyereket is, hogy vigyáznak rájuk, majd mindennap cserélnek. Így a gyerekeknek is folyamatosan van társaságuk és nem unatkoznak, s arányosan oszlik meg a szülők között is a felügyeleti idő.

- Hirdetés -

Ha meg tudja oldani a szülő, hogy otthonról dolgozik, amit sok cég megenged most a karantén után a dolgozóinak szeptemberig, akkor ez is lehet egy opció. Az elmúlt hónapokban már úgyis hozzászoktak a családok ehhez a felálláshoz. És az sem baj, ha egy kicsit unatkozik a gyerek amíg anya vagy apa dolgozik, amúgy is szüksége van arra, hogy feltalálja magát, így fejlődik a kreativitása is.

- Hirdetés -

És mindezek mellett próbáljunk meg minél több időt hasznosan eltölteni együtt is. Ha idén valamiért nem jön össze a családi nyaralás, egy-egy napra akkor is elmehetünk kirándulni, vagy strandolni, hiszen a gyerekek rettentő gyorsan nőnek, használjuk ki, amíg csak lehet, hogy közösen programozunk.

Kiemelt kép forrása: freepik.com

 

Szólj hozzá