Nyílt levél a szomszédnak, aki nem bírja elviselni, ha a gyerekeim a kertben játszanak

Azt kell mondjam, hogy szerencsés helyzetben vagyunk, mert egy kicsi, de ugyanakkor saját használatú kerttel rendelkezünk, ami három gyerekkel egy igazi áldás, hiszen akkor is ki tudunk menni, ha nincs kedvünk elindulni a játszótérre, vagy beüt a koronavírus-járvány, és karanténba kell vonulni. Így a gyerekek levegőztetése minden nap megoldott. Lenne. Ha nem lennének pár kerttel arrébb olyan szomszédaink, akik ki nem állhatják, hogy kint vagyunk a saját kertünkben, és meg nem tennének mindent annak érdekében, hogy bezavarjanak minket.

Igen kedves olvasó, a saját kertünkből próbálnak beűzni minket, a nem is közvetlen szomszédaink, mert játék közben hangosak a gyerekek. A saját kertünkben.

A probléma nem most kezdődött a karantén idején, hanem évekkel ezelőtt, amikor frissen beköltözve a kertvárosi ingatlanunkba, naivan azt gondoltuk, hogy ennél nagyobb szerencse nem is érhet egy kisgyerekes családot, hogy saját kerttel rendelkezve, bármikor kimehetünk oda játszani, levegőzni, időt eltölteni.

De ezt sajnos nem mindenki gondolta így, ugyanis a pár házzal arrébb lakó szomszéd elég gyorsan elkezdte kifejezésre juttatni nemtetszését.

Kezdetben nem tulajdonítottunk neki jelentőséget, sőt talán még szóltunk is párszor a gyerekeknek, hogy kicsit csendesebben játsszanak, na de mégis, hogyan lehet megkérni egy gyereket, hogy a játék hevében arra figyeljen, hogy suttogva adja elő a csatakiáltásokat, és az indián huhogást?

Úgyhogy egy idő után már semmit sem reagáltunk a beszólásokra, pedig előfordullt, hogy a vendégeink füle hallatára kiabált át, hogy túl hangosak vagyunk.

Csak azt nem értem, hogy aki felnevelt már két gyereket,  elfelejtette, hogy mivel is jár a kisgyermekes élet?

Szóval a karantén idejére eljutottunk egy olyan állapotba, hogy ha kimegyünk a kertbe (és nem egész nap vagyunk kint, hanem csak napi 1-2 órát, hiszen napközben tanulni kell, és dolgozni, stb.) akkor teljes hangerőn bekapcsolja a rádiót a teraszán, és amíg kint vagyunk bömbölteti.

És felmerül a kérdés, hogy vajon mit szól ehhez a többi szomszéd a környékünkön? Például a közvetlenül mellettük lakó idősebb házaspár, vagy a hárommal arrébb lakó kisbabás család, ahol biztosan szeretne aludni is néha a baba?

És azt sem tudom, hogy miért kell nekem a bűnbaknak lennem, amiért napi 1-2 órát a saját kertünkben töltünk el a gyerekekkel?

Úgyhogy ezúton üzenem a szomszédnak, hogy nem tudjuk lehalkítani a gyerekeket, de ha le tudnám, akkor sem tenném meg, hiszen szükségük van a szabad játékra, hogy felfedezzenek, hogy ordibáljanak, hogy indiánosdit, és csatajeleneteket játsszanak, és arra is, hogy néha kiskutyaként, vagy kiscicaként hangokat utánozzanak. Hiszen ez mind-mind fejleszti őket, és én nem vagyok hajlandó megfosztani őket a gondtalan gyermeklét örömeitől.

Kiemelt kép forrása: unsplash.com