Együtt leszünk család.

Önként a Covid osztályon

A nővérem – Salát Luca – a Budai Gyermekkórház pszichológusa, 2020 novemberében azonban úgy döntött, segítőnek jelentkezik Covid-osztályra. Azóta hetente 3-szor 8 órában jár a János Kórház koronavírusos betegeket ápoló szubintenzív osztályára. Azt mondta, bármilyen munkát ellát, amire képes, így lett ő a Covid-osztály segédápoló pszichológusa.

Vele készítettem interjút.

Hogy kell elképzelni egy Covid osztályt?

- Hirdetés -

- Hirdetés -

A János Kórház egyik épületében két Covid-osztályt nyitottak. Az általános osztályon többségében olyan betegeket ápolnak, akik nem szorulnak gépi lélegeztetésre, itt elvileg 25-30 főt tudnak fogadni. A másik osztályra, a szubintenzívre kerülnek azok, akik noninvazív gépi lélegeztetésre szorulnak, vagyis egy levehető CPAP maszkon keresztül kapnak oxigént. Munkám nagyobb részét ezen az osztályon végzem, itt 15-20 férőhely van, de ápoltunk már 30 embert is. Ha a beteg állapota romlik, a mélyaltatást és az intubálást is itt végzik – az egyik legszomorúbb dolog, amikor a betegnek elmondják, mi következik – innen viszik át a már mélyaltatásban lévő betegeket egy másik épületbe, az Intenzív Terápiás Osztályra.

Intubálás előtt te beszélsz a betegekkel?

- Hirdetés -

Nem, ezt az orvosok teszik, amúgy nagyon emberi módon. Elmondják a betegnek, hogy a szervezete nagyon kifáradt már a nemalvásban és a pánikban (éber állapotban a pánik az egyik legnehezebben leküzdhető probléma) ezért most el kell őt altatni annak érdekében, hogy a teste és elméje pihenni tudjon.

- Hirdetés -

Pánik?

Van, aki egész éjjel le sem hunyja a szemét, a lélegeztetőgép kijelzőjét figyeli, mert fél, hogy leesik az oxigénszaturáció szintje. A betegség nagyon leterheli a szívet, sokszor nem is a tüdő adja fel a szolgálatot, hanem a szív, ennek nyilván nem tesz jót, ha a beteg napokig képtelen aludni és hiperventillál (szapora lélegzetvétel). Aki oxigént kap, annak az elméje sokszor nem teljesen tiszta, és van, hogy nem fogják fel, hogy a maszk levétele a halált jelenti számukra. Sajnos voltak ebből tragédiák. 8 kórterem van, erre 3-4 ápoló, nem tudunk egyszerre mindenhol ott lenni. Egy egészen fiatal ember levette a maszkját, kiment vécére, már nem ért vissza az ágyához. Egy másik esetben a beteg friss levegőre vágyott, letépte magáról a CPAP maszkot, az ablakhoz rohant, kinyitotta, közben az oxigénszintje leesett, a férfi ráesett egy betegtársára, szó szerint rajta vívta haláltusáját. Az ápolók berontottak, de már nem tudták újraéleszteni a beteget. A társa túlélte, vele például kellett beszélgetnem, hiszen ez egy életre szóló trauma.

Ez volt számodra a legmegrázóbb halál?

Nem, a kismamáké. Volt olyan hét, amikor négy kismama volt az osztályunkon, az egyik nem tűnt úgy, hogy nagyon rossz állapotban van, mégis meghalt, a másikat intubálni kellett, kioperálták a babát, aki most inkubátorban van, de egészséges, az anya egyelőre mélyaltatásban, a harmadiknak váratlanul meghalt a félidős magzat a hasában, neki meg kellett szülnie a halott babát ott az osztályon, ezek után döntöttek úgy az orvosok, hogy a negyedik kismamán sürgősségi császármetszést hajtanak végre, ők mindketten jól vannak.

Hogy lehet ezt bírni?

Ezek valóban nagyon megráztak. Mint ahogy az is, amikor egy régi ismerősöm – aki szintén babát vár, szerencsére ő nem kapta el – telefonon kifaggatott, hogy kell elképzelni az intubálás előtti napokat, mert tudni akarta, min ment keresztül az ő – negyvenes éveiben járó, jó kondiban lévő – férje a halála előtt. Vagy az, amikor egy egész család került be: két idős szülő két középkorú gyermekükkel. Az egyik középkorú gyermek meghalt, utána rettenetes volt az idős szülőkkel közölni a hírt.

Örömhír is van?

Persze, amikor valakit levehetünk a gépről és átküldhetjük rehabilitációra.

A gépről lekerülők mit mesélnek?

Általában hosszú heteket töltenek gépi lélegeztetőn, szinte mindenki arról mesél, hogy ezek a hetek éber rémálommal teltek. Például azt látták, hogy bejönnek az orvosok, és mindenkit megölnek a szobában, ő pedig képtelen elmenekülni.

Milyen korosztályt ápoltok most?

Szerintem mostanában többségben vannak az 50-60 év közöttiek. Talán az idősebbek már be vannak oltva, ezért csökken az arányuk.

Kerülnek kórházba oltott személyek is?

Igen, jellemzően olyanok, akik 7-10 napnál nem régebben kapták meg a vakcinát. Egyetlen olyan betegünk volt, aki mindkét vakcinát megkapta, mégis hozzánk került. Sajnos nem tudom, mi lett a sorsa.

Hogy telik egy napod?

¾ 7-re érek be a kórházba, beöltözés után 7 órakor már az osztályon vagyok. A két szakápoló megy körbe az orvosságokkal, injekciókkal, infúzióval, a két mezei ápoló, sokszor az egyik én vagyok, pedig elkezdi a paraméterezés-kört. Körbejárjuk az osztályt, vérnyomást, vércukrot mérünk, inni adunk és ágytálazunk, közben felmérem, ki hogy van, ki nincs már az osztályon, ki érkezett. Ezt követi a reggeliztető kör, minden CPAP-ot viselő beteg etetéséhez minimum egy ápoló kell, mert a maszkot csak ellenőrzés mellett vehetik le. Van, hogy két ember szükséges az etetéshez, ha maszk nélkül túl gyorsan esik az oxigénszaturáció, ilyenkor az egyik adja az ételt, a másik minden falat után visszanyomja az arcra a maszkot. Ezért ez körülbelül másfél órás folyamat, míg minden kórtermet végig járunk.

Ezt követi a tisztázó kör, ehhez is két ember szükséges, hisz a betegek mozgatásáról, ágynemű cseréről, pelenkázásról van szó. Persze ezeket a köröket rendre megakasztja valami, például új beteg érkezése, vagy valaki halála. Ilyenkor szaladunk a haldokló mellé, majd holttestet csomagolunk, összepakoljuk a holmiját, leltározunk. A halottak hozzátartozóit is fogadjuk, rendszeres feladatom, hogy velük beszéljek, amíg átadom nekik a kis motyót. Nagyon hálásak, ha időt szánok rájuk és mesélek az elhunyt családtag utolsó napjairól.

A tisztázó kör után szoktam lemenni egy órás szünetre és az ebédeltető körre érek vissza, ez is másfél-két óra szokott lenni. A délutánok egy picit nyugisabbak, ilyenkor van több időm beszélgetni a betegekkel. Általában fél 4 -4 körül hagyom el az osztályt.

Hogy bírják ezt a kollégáid?

Sajnos óriási a fluktuáció. A hosszabb ideje nálunk dolgozó néhány ápolónővel már nagyon összehangoltan tudunk dolgozni, de a legtöbb segítőt csak 2-3 hétre vezénylik át hozzánk más osztályokról, majd visszatérnek saját osztályukra. Sajnos 2-3 hét, amíg az ember rendesen betanul, addig nagyon sok energia a régebbi kollégák részéről, hogy még az újoncokat is képezzék. Sajnos lehetetlen, hogy egy ember hónapokig maradjon, hiszen mindenki hiányzik valahonnan máshonnan. A nővérek – velem ellentétben – heti 5-6 napot dolgoznak napi 12 órában. Van, aki vidékről jár fel. Bár a beosztást végző főnővér-helyettes messzemenőkig igyekszik figyelembe venni az igényeket, előfordul olyan is hogy valaki este 7-kor hazamegy, utazik 2 órát, majd hajnalban felkel, utazik 2 órát, hogy reggel 7-re újra itt legyen az osztályon. Ezt hónapokig nem lehet bírni.

Van fény az alagút végén?

Szerintem van. Reálisnak látom, hogy április végére mindenki be legyen oltva, aki regisztrálta magát. Már most kevesebben vannak az osztályon, mint 3 hete. Én bízom benne, hogy kellő óvatosság mellett el lehet kerülni a negyedik hullámot.

A kép illusztráció: freepik.com

- Hirdetés -