Együtt leszünk család.

Piros Orr mesék – Nevetésben a remény

Piros Orr mesék – Nevetésben a remény címmel a Manó Könyvek gondozásában jelent meg az idén 25. születésnapját ünneplő Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány első mesekönyve.

A 25. évforduló adta az apropóját az antológia megszületésének. Ahogy Szabó Attila ötletgazda – nem mellesleg maga is immár húsz éve bohócdoktor – mondja, fontosnak tartották, hogy készüljön egy olyan mesegyűjtemény, ami a szélesebb közönségrétegek számára is bemutatja az alapítvány által képviselt filozófiát és gondolkodásmódot, a bohócdoktorok munkáját és azokat az élethelyzeteket, amelyekkel nap mint nap találkoznak a gyerekkórházakban, idősotthonokban vagy halmozottan sérült gyerekekkel foglalkozó intézményekben tett látogatásaik során.

A Manó Könyvek Kiadó örömmel fogadta be az ötletet, és büszkén állt mellé, így a szerzők felkérése, a könyvtárgy megtervezése már közösen zajlott.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Az antológiában helyet kapott mesék egyrészt sajnos még mindig olyan, sok helyen tabuként kezelt témákat feszegetnek, mint a halál, az örökbefogadás, a demencia, a családon belüli erőszak, az időskor, a tartós testi- illetve szellemi fogyaték. Emellett helyet kaptak olyan élethelyzetek is, mint egy baleset, vagy műtét és a kórházban töltött idő.

- Hirdetés -

A kötetben olyan kiváló szerzők írásait olvashatjuk, mint Beck Zoltán, Böszörményi Gyula, Farkasházi Réka, Gimesi Dóra, Kádár Annamária, Kárász Eszter, Kiss Ottó, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina és Vadadi Adrienn.

- Hirdetés -

Az elsősorban óvodás és kisiskolás korosztálynak szánt könyvet Rippl Renáta illusztrációi gazdagítják. A finom, pasztell rajzok segítenek abban, hogy kellően lágyítsák, közelebb hozzák a gyermekekhez ezeket a történeteket.

A meséket Csapody Kinga kiadóvezető-főszerkesztő és Szabó Attila szerkesztették.

A sajtó képviselői számára a Magvető Caféban tartott könyvbemutatón a Labancz Dániel klinikai szakpszichológus vezette kerekasztal beszélgetésen a jelenlévő szerzőket – Kádár Annamáriát, Vadadi Adrient, Kárász Esztert, Farkasházi Rékát és Beck Zoltánt –, valamint a szerkesztőket a mesék keletkezéséről, az alkotás során felmerülő szempontokról, a mesék szerepéről az érzékenyítésben is kérdezte. A sok nevetéssel tarkított beszélgetésen elhangzott, hogy a Piros Orr mesékben két olyan dolog találkozik, amelyek terápiás, gyógyító hatással bírnak. A bohócdoktorok munkájuk során a nevetés erejével és a vidámságba vetett töretlen hitükkel segítenek szembenézni a betegségekkel, a gondokkal, a mesék pedig azt mutatják meg, hogy ezeket a nehéz helyzeteket hogyan lehet feldolgozni.

Beck Zoltán és Farkasházi Réka előadásában itt csendült fel először Szabó Attila és Beck Zoltán közös szerzeménye, az erre az alkalomra íródott Van ez így, van ez úgy című bohóchimnusz.

Az eseményen részt vett Monica Culen, a Red Noses Clowndoctors International és a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány alapítója, aki beszédében felidézte a magyarországi szervezet megalakulásának pillanatait és értékelte az azóta eltelt időszakot. Hangsúlyozta, hogy a bohócdoktorok a gyerekkórházakban végzett missziójuk mellett idős, beteg embereket, demenciában szenvedőket és autistákat is segítenek.

Bízom benne, hogy megértik, a Piros Orr program sokkal többet jelent pusztán szórakoztatásnál. Megnyugtatja a lelket, kinyitja az elmét, általa másként tekintünk a nehéz vagy fájdalmas helyzetekre, segít eltávolodni a gondoktól és látni az élet fényes oldalát. Nevetésben a remény – ahogy mi mondjuk. A nevetés ugyanis mentálisan gyógyít, ez pedig erősíti az immunrendszert és támogatja a gyógyulási folyamatot.” – fogalmazott Monica Culen.

A nyolc tagállamot számláló szervezet országai közül a magyarországi az első, amelyik mesekönyvet adott ki és bíznak abban, hogy lehetőség lesz a partnerországokban való publikációra is.

 

Szólj hozzá