Segíti a túlélést, ha szorongunk?

Halálos áldozatokat követelő esőzések Nyugat-Európában, erdőtüzek, veszélyben a Golf-áramlat, soha nem tapasztalt kánikula, a tálibok kezén Afganisztán, nyakunkon a negyedik hullám. Csak néhány hír a napi sajtóból.

Nem csoda, ha hatalmába kerít a szorongás, és azt érzem, az emberiség fénysebességgel rohan a vesztébe. Egyre többen fordulnak pszichológushoz klímaszorongással, ökobűntudattal, ökogyásszal.

Vajon segíti-e a túlélést, ha szorongunk?

Szakemberek és aktivisták egy része úgy gondolja, csak akkor van esély bolygónk megmentésére, ha a sokkoló hírekkel felrázzák az embereket, így motiváltak lesznek viselkedésük radikális megváltoztatására. Engem mindenképp felráztak, nyomasztóan tehetetlennek érzem magam a globális trendekkel szemben, a közérzetemen nem sokat javít a mosódió, a szelektív hulladékgyűjtés, az alacsonyra tekert termosztát, a heti 2-3 alkalom, amikor dízelautóm helyett biciklire pattanok.

Anyaként talán a legszörnyűbb félelmem, hogy gyermekeimnek nincs jövője: túlnépesedés, klímakatasztrófa, terrorizmus, harmadik világháború, járványok, gazdasági összeomlás lesz az osztályrészük.

Kezembe került azonban egy könyv, amely segít abban, hogy – ha nem is optimistábban, de – reálisabban szemléljem az emberiség és bolygónk jelenlegi helyzetét. Ha van könyv, amit középiskolában kötelezővé tennék, az ez. Arra tanít, hogy felelősen, de szorongások nélkül éljünk.

Hans Rosling: Tények c. könyve 2017-ben, a szerző halálának évében jelent meg. Rosling (1948-2017) svéd orvos és kutató, globális egészségügyi szakértő, „sztárstatisztikus”. Dolgozott ázsiai, afrikai kórházakban, és világszerte számtalan előadást tartott politikusoknak, üzletembereknek, orvosoknak, ENSZ-szakértőknek annak érdekében, hogy egy ténytudatos világkép irányába mozdítsa el mind a hétköznapi emberek, mind a döntéshozók és szakemberek gondolkodását. Rosling tapasztalata, hogy még a legintelligensebb szakemberek is döbbenetesen téves képet dédelgetnek magukban a világról.

Rosling és családja hozta létre a Gapminder Alapítványt, melynek célja a globális tévképzetek felszámolása. Honlapjukon számtalan adatot megtalálsz közérthető grafikonokon szemléltetve. Mielőtt tovább olvasnál, érdemes tesztelni saját tudásodat bizonyos témákban (szegénység, nők, menekültek, klíma stb.) az alábbi linkre kattintva:

https://www.gapminder.org/

Ha jól sejtem, elég rosszul teljesítettél a teszten. Én is, és sajnos mindenki, aki Rosling előadásain valaha kitöltötte a kérdőívet. Legyen szó politikusokról, természettudósokról, újságírókról, bankárokról, kiderül, hogy következetesen egy irányba tévedünk: a Földet sokkal rosszabb helynek képzeljük, mint amilyen az valójában.

Rosling könyve 10 alapvető tévhiten keresztül vezeti el olvasóját egy ténytudatosabb világkép felé, roppant olvasmányos és közérthető formában. Rosling lehetőségként tekint a tudomány és technológia fejlődésére. Szerinte a túldramatizált világkép, amely miatt mindannyian sötétebbnek látjuk a jelent, mint amilyen az valójában, nem túl konstruktív. Ha azt érezzük, hogy minden csak romlik, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy bármivel is próbálkoztunk eddig, annak nincs semmi eredménye, így elveszítjük bizalmunkat azokban az intézkedésekben, amelyek pedig működnek. Rosling szerint – legyen szó bármely témáról – az aktivisták azzal teszik a legtöbbet a haladásért, ha a legrosszabb forgatókönyv mellé felvázolják a legvalószínűbb és legoptimistább forgatókönyvet is. Ha csak a drámai képeket látjuk „odakintről” (erdőtüzekről, kizsákmányolt nőkről, terrortámadásokról stb.), miközben valójában egész boldogan eléldegélünk „idebent” a nyugati jólétben, az aktivisták úgy járhatnak, mint a fiú, aki túl sokszor kiáltott farkast. Az egész mozgalom hitelességét ássák alá, ráadásul túlzott stressz hatására a döntéshozók sem tudnak a reális megoldásokra összpontosítani.

Hogy kedvet kapj a könyvhöz, és egy tényalapú világkép megismeréséhez, a teljesség igénye nélkül felvillantok pár, a szívemhez közel álló témát:

„A világ népessége egyre csak nő”

Gyakran nosztalgikusan tekintünk az iparosodás előtti évszázadokra, mint olyan időkre, amikor az ember még egyensúlyban élt a természettel, nem zsákmányolta azt ki. Az igazsághoz azonban közelebb áll az a megfogalmazás, hogy az ember egyensúlyban halt a természettel. 1800-ig egy nő átlagosan 6 gyermeket szült, amelyből 4 halt meg azelőtt, hogy maga is szülővé válhatott volna. A természeti csapások, éhínségek, betegségek és háborúk gondoskodtak arról, hogy a népességszám évezredeken keresztül ne növekedjen. Az 1800-as években azonban ez a régi „szép” (vagy inkább kegyetlen?) egyensúly felborult, a tudomány és technológia fejlődésével egyre több életet lehetett megmenteni, így egy hosszú átmeneti időszak következett. A nők továbbra is több gyereket szültek, de több is maradt életben. Az emberiség népessége 1900-ban is még csupán 1,6 milliárd volt, mely 2000-re elérte a 6 milliárdot, ma közelít a 8 milliárdhoz. A Rosling által bemutatott statisztikák azonban azt mutatják, hogy elérkeztünk egy új egyensúlyhoz: a nők világszerte kevés gyereket szülnek, akik életben is maradnak. Már nincs szükség arra, hogy gyerekeink a földeken dolgozva segítsék a család túlélését, már nem kell sok gyerekkel bebiztosítani magunkat, hogy legalább 1-2 utódunk megmaradjon, így a világ legnagyobb részében ma már minden házaspár 2-3 gyermeket vállal, akik iskolába járnak és sokat játszhatnak.

 

1800-ban a születéskor várható átlagos élettartam 30 év volt, ma 72 év. Az ENSZ által 2100-ra prognosztizált 4 milliárdos népességnövekedést nem az újonnan született csecsemők fogják adni, sőt, még csak nem is a nagyon idősek, hanem a felnőttek. Ma 2 milliárd 15 év alatti gyermek él a Földön, és ez az előrejelzések szerint így is marad:

A régi egyensúly a családszerkezetben felborult, az új egyensúlyt hamarosan elérjük és a világ népessége 10-12 milliárd főnél tetőzik, a növekedés mértéke lelassult, 2100 körül megáll.

„Mi, gazdagok vs. ők, szegények”

Hogy lehet ez? Rendben van, hogy „mi” itt a nyugati civilizációban már kevés gyereket vállalunk, de „ők”, a fejlődő vagy szegény országok lakói még mindig nagyon sok gyereket szülnek! Valóban – írja Rosling: a szélsőséges szegénységben élő nők még ma is 5-6 gyereket hoznak a világra, és nem mindenki éri meg a felnőttkort. A világ népességének ugyanakkor ma már csupán 9%-a él szélsőséges szegénységben. A maradék 91% csak 2-3 gyereket vállal.

Mi „itt nyugaton” egy felhőkarcoló tetején állunk, innen nézve nehéz meglátnunk a különbséget egy viskó, egy kétemeletes családi ház vagy egy tízemeletes társasház között. Óriási tévedés azonban a világot egy dichotóm rendszerben szemlélni. A „mi, gazdagok – ők, szegények” ellentétpár 50 évvel ezelőtt még megállta a helyét, de azóta óriási fejlődésen ment keresztül a legtöbb „szegény” ország. Irán vagy Egyiptom ennyi idő alatt nagyobb fejlődésen ment keresztül, mint Svédország 150 év alatt. India és Kína népessége kiemelkedett a szélsőséges szegénységből, a legtöbb embernek jut elegendő élelem, tiszta víz, védőoltás a gyermekeknek és oktatás a lányoknak. A világ népességének döntő többsége közepes jövedelmi szinten él.

Rosling javaslatát – mely szerint célszerű a világ népességét 4 jövedelmi szinten besorolni – egyelőre csupán a Világbank tette magáévá. Az alábbi ábra kerekít, egy-egy figura 1 milliárd embernek felel meg, így oszlik meg a világ népessége a 4 szint között:

1. Az első jövedelmi szinten az emberek napi 2 dollárnál kevesebbet keresnek, átlagosan öt gyermeket szülnek, akikből egy meghal, mezítláb gyalogolnak napi több órát, hogy vizet szerezzenek családjuknak.
2. A második jövedelmi szinten már átlagosan napi 4 dollárt keresnek, némi élelmiszert tudnak maguknak vásárolni, szandált és biciklit. Műanyag vödrökben csupán napi fél óra megy el vízszerzésre. Gáztűzhelyen főznek és a gyerekek rőzsegyűjtögetés helyett iskolába járnak. Körülbelül 3 milliárd ember él így.
3. A harmadik szinten átlagosan napi 16 dollárt keresnek, bevezetik a vezetékes vizet, hűtőszekrényt, motorkerékpárt vásárolnak, gyermekük középiskolába jár. Ma körülbelül 2 milliárd ember él ezen a szinten.
4. A negyedik szintet jól ismerjük, napi több mint 32 dollár a keresetünk, van egy autónk és 1-2 gyerekünk.

Érdemes ezt a pár fotót végignézni, hogy élnek az egyes szinteken:

Bővebb információt itt olvashatsz a jövedelmi szintekről:

https://www.gapminder.org/fw/income-levels/

Képeket pedig itt tudsz nézegetni a különböző országok lakóinak életéről:

https://www.gapminder.org/dollar-street

A helyzet tehát az, hogy az első jövedelmi szinten valóban 5-6 gyereket szülnek a nők, de már nem 4-et temetnek el, „csak” 1-et, 2-t. Az ennél magasabb jövedelmi szinteken a nők átlagosan 2 gyermeket szülnek.

 

„Ők nem élhetnek úgy, mint mi”

A leszegényebb 800 millió ember még mindig sok gyereket hoz világra. Mi lesz velünk, ha ez a sok ember olyan életszínvonal felé törekszik, mint a miénk? Hűtőszekrény, motorkerékpár, vécépapír? Kész katasztrófa!

Ha azonban szemügyre vesszük például az alábbi ábrát, láthatjuk, hogy a légkörbe juttatott széndioxid javarészét 4. szintű országok lakói bocsájtják ki. Kanada egy főre jutó CO2 kibocsájtása ma is kétszerese Kínáénak és nyolcszorosa Indiáénak. Az évente elégetett fosszilis tüzelőanyagoknak feléért a leggazdagabb egymilliárd ember felel, a legszegényebb egymilliárd mindösszesen 1 százalékért felelős. Legalább egy évtized, amíg elvánszorognak a második szintig, ami a globális CO2 kibocsájtáshoz való hozzájárulásukat nagyjából 2 százalékkal fogja megnövelni.

 

Mégis egészen elterjedt gondolat, hogy ők nem élhetnek úgy, mint mi. Helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy, mi nem élhetünk úgy, mint mi!

Bill Gates jótékonysági alapítványai a szélsőségesen szegény gyermekek életének megmentésének ügyét támogatják. Rendszeresen keresik fel őt intelligens és jószándékú emberek azzal, hogy ezt be kellene fejezniük: Ha folytatják a szegény gyermekek megmentését, hozzájárulnak a bolygó halálához a túlnépesedés miatt. Rosling rámutat, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz. A szélsőséges szegénységben élő szülőknek több gyereket kell vállalniuk, hogy azok esetleges halála esetén se maradjanak utód nélkül. Ha azonban a szülők azt látják, hogy megszült gyermekük életben marad, a lányok iskolába járnak, és megfelelő információkat kapnak többek között a fogamzásgátlásról, akkor egyre többen lesznek azok, akik kevesebb, de jobban iskolázott gyermekre fognak vágyni. Valójában minden szegénységben tartott nemzedék egy még nagyobb következő nemzedéket eredményez. A népességnövekedés megfékezésének egyetlen bizonyítottan hatásos módja a szélsőséges szegénység felszámolása, az emberek életének jobbá tétele, beleértve az oktatást, egészségügyet és fogamzásgátlást.

„A dolgok egyre csak rosszabbak”

1800-ban az emberiség 85%-a élt szélsőséges szegénységben. A gyerekek dolgoztak és éhesen feküdtek le, rossz termés idején éhen haltak. Az emberiség többsége az 1960-as évekig ezen a szinten élt, de még az 1990-es évek végén is 29 % élt szélsőséges szegénységben. Emberek milliárdjai emelkedtek ki a nyomorból, mi a tévé előtt mégis azon borongunk, hogy egyre csak romlik a helyzet.

Ezzel párhuzamosan nőtt a születéskor várható átlagos élettartam. Még 1950-ben is csak átlagosan 48 év volt, 2017-ben 72 év, az előrejelzések szerint 2100-ra ez 82 évre emelkedik.

A teljesség igénye nélkül néhány példa arra, miért jobb ma a világban élni, mint eddig valaha a történelemben:

 

Talán úgy érezzük, ha ezekre a pozitívumokra koncentrálunk, azzal azt sugalljuk, hogy minden rendben van. Ez nincs is! Nagyon sok megoldandó probléma van a világban, nem fordíthatjuk el a fejünket környezetszennyezés, nemi diszkrimináció, éhező gyermekek, természeti katasztrófák láttán. Bőven van még tennivaló. Ám ugyanilyen képtelenség és egészségtelen stresszt okoz az, ha nem veszünk tudomást az eddig elért pozitív eredményekről!

Mi a helyzet a széndioxiddal?

Napjaink egyik legégetőbb témája a klímaváltozás, melyben az ember szerepét már igen kevesen kérdőjelezik meg. A széndioxiddal kapcsolatban Rosling sajnos nem tudott szép csökkenő grafikonokkal megnyugtatni, bár az Európai Unióban, így Magyarországon is csökkent a kibocsájtás:

 

Jelenleg a legtöbb országban kétévente közölnek adatokat a széndioxid-kibocsátásról, egyedül Svédországban (állítólag Rosling lobbitevékenységének köszönhetően) közölnek adatokat negyedévente. Holott épp az lenne a legfontosabb, hogy egy ennyire égető kérdésről mindig naprakész adataink legyenek. Tudnunk kellene, hogy egy adott intézkedés mennyire eredményes.

Láthattuk, hogy a világon rengeteg téren pozitív előrelépés történt, miért ne történhetne a CO2 kibocsátás terén is?

Rosling fő üzenete számomra, hogy szorongás helyett érdemes figyelni az adatokat, nyomon követni a nemzetközi szintű beavatkozásokat, a legrosszabb forgatókönyv mellett pedig meglátni a legvalószínűbb és a legoptimistább forgatókönyvet is. Ha ezt teszem, már nem is tűnik annyira értelmetlennek a bicikli, a ház szigetelése és a termosztát letekerése, a lakásunkba szerelendő légkondicionáló megvétózása!

A gyerekeimnek nem segítek, ha azzal a tudattal élek, hogy nekik majd háborúzni kell az ivóvízért (már, ha egy atomháború ki nem írtja az emberiséget 10 perc alatt). Segítek azonban azzal, ha szorongásmentesen tudom őket környezettudatos életmódra nevelni. Ebből nekem már csak kettőt kell gyakorolnom: a szorongásmentességet és a környezettudatosságot…