Együtt leszünk család.

Serdülők és a digitális oktatás

Amikor azzal találkozom, hogy egy középkorú matektanár a koronavírus szövődményeibe halt bele, nem értem: Miért kellett az általános iskolákat nyitva hagyni, és miért holmi látszatintézkedésekkel próbálják megvédeni a pedagógusokat?

Amikor szemben ül velem a kilencedikes kamasz azzal a szent meggyőződéssel, hogy ennek az életnek már nincs semmi értelme, sose lesz jobb, akkor nem értem: Hogy tehetik meg egy ország serdülő népességével, hogy elvágják őket az iskola egyetlen pozitívumától, attól, hogy kortársközösségben szocializálódhatnak? A járvány tönkretette az utolsó hónapokat az általános iskolában, és épp, hogy belecsöppent a középiskolába, máris nézheti az osztálytársak monogramját a képernyőn, magányosan.

Pszichológusi munkám során sorra találkozom olyan serdülőkkel mostanában, akik egészen ijesztő pszichiátriai tüneteket produkálnak: szorongás, depresszió, kényszergondolatok, kényszercselekvések, fóbiák, pánik.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Az általános iskolásoknak is nehéz, akik idén nem járnak semmiféle különórára, gyakorlatilag nincs olyan szervezett tevékenység, amivel rekreálódhatnak, sokkal több idejük marad az önmarcangolásra. A serdülő egyik legfőbb tevékenysége, hogy saját magáról elmélkedik. Ha korlátlan idő áll rendelkezésére, akkor korlátlan ideig elmélkedik, és könnyen előbukkanhatnak fájdalmas, önsorsrontó gondolatok. A tavaszt még bírtuk valahogy, de most a bezártság mellett még hideg is, sötét is van, egy év alatt kimerültek a tartalékforrásaink.

Egy serdülőnek rengeteg fontos életfeladata van! Kilépni a biztonságot jelentő gyermekkorból, leválni a szüleiről, rengeteg – olykor a végletekig menő – szerepet kipróbálni, hogy végül kialakuljon egy érett, felnőtt identitás, elköteleződjön bizonyos normák, és valamiféle életpálya mellett. Most mégis hol próbálgatja a szerepeket? Legfeljebb online játékokban vitézkedhet.

- Hirdetés -

Soha nem voltam egy lázadó kamasz, csak tettem a dolgom 15 évesen: egyik héten moldvai táncházba jártam, másik héten disco-ba. A hittanos bál megfért az italozós házibulik mellett. Nyolcadikos koromban a Sors néhány hónapra tétlenségre kárhoztatott: én otthon voltam, amíg a barátaim iskolába jártak, ebbe a szó szoros értelmében lelkileg belebetegedtem. Ma már tudom, hogy génjeimben hordozom a szorongást, 40 év alatt kitapasztaltam, hogy lehet ezt a rémet megszelidíteni. Serdülőként ösztönösen csak annyit tudtam, hogy 110%-ig kell elfoglalnom magam, hogy egyensúlyban maradjak. 90%-os elfoglaltság mellett beindul az agyam, hogy önsorsrontó gondolatokkal szórakoztasson.

- Hirdetés -

Éppen ezt látom a „mai fiatalokon”. Az edzés, a kerámia és az informatika szakkör, középiskolások esetén még maga az iskola is elmarad, ebben a helyzetben különösebb hajlam sem kell ahhoz, hogy gyermekünk kényszeres, szorongásos, depresszív vagy pánik tüneteket kezdjen produkálni. Kicsit hasonlít ez a helyzet a gyermekágyi depresszióhoz: nem elég, hogy az illetőt hormonális változások bombázzák, még élettere, szerepei is beszűkültek.

Abban az esetben, ha a jelen van genetikai esékenység, a negatív környezeti tényezők hatására a gyermek (és felnőtt) veszélyeztetettebbé válik a betegség megjelenésére nézve, az könnyebben manifesztálódik. Ezért, ha a családban fordult már elő mentális betegség, különösen oda kell figyelni most a serdülőnkre! A hajlam, egy kiegyensúlyozott életút esetén akár egy életen át csupán hajlam marad, krízishelyzetek azonban beindíthatják a gépezetet, a negatív spirált. A hangulat negatív irányba tolódik, a gyerek ingerlékennyé (bunkóvá) válik, vagy teljesen magába fordul. Kívülről azt látjuk, hogy elpárolog belőle minden motiváció, érdektelenné válik, folyton unatkozik (ezért a telefonját nyomkodja tanulás helyett). Változik (nő vagy csökken) az étvágya, folyton alszik, vagy egyáltalán nem tud aludni, felborul a bioritmusa. Csökken a kompetencia-érzés, ezáltal az önbizalom, a szülőket aggasztó mértékben kezd el foglalkozni a halál gondolatával.

A jó hír, hogy van visszaút. Ha a negatív spirál egyszer beindult, akkor ez a visszaút nem varázsütésre fog feltárulni előttünk, hanem hosszú, rögös út vezet vissza a normális élethez. Egy krízishelyzet magában hordozza a fejlődés lehetőségét is. Talán, ha ez a helyzet nem áll elő, soha nem jutunk el gyermekünkkel pszichológushoz, pszichiáterhez, így azonban szakemberhez fordulunk, és gyermekünk lehetőséget kap az önismereti munkára, új megküzdési stratégiák begyakorlására, hogy az élet későbbi krízishelyzeteit már felkészült eszköztárral tudja fogadni.

A szülők felé a tanácsom, hogy keveset cseszegessék a kamaszt (mert nem tanul, mert folyton telefonozik, mert nem fekszik le időben), fejezzük ki feltétel nélküli szeretetünket és elfogadásunkat, de csak annyira másszunk az intimszférájába, amennyire a gyereknek komfortos, a korlátozott lehetőségek között pedig keressünk minél több programot, kapcsolódási pontot a kortársakkal. Szabadulószoba a szabadban, paintball, kirándulás, ahová visszük a legjobb barátnőt is, lovaglás, bármi, körül kell nézni!

Van egy mondat, amit ki kell iktatnunk a szótárból: „Akkor találkozhatsz a barátoddal, ha beadod végre a fizika leckét!”.

freepik.com

- Hirdetés -