Járvány idején
A koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében zárt térben sok helyen immár hetek, hónapok óta kötelező a maszkviselés, aminek negatív hatásai lehetnek az arcbőrünkre. Dr. Gyovai Viola okleveles biológus, a Magyar Tudományos…
Tanulmányok szerint a világjárvány idején született babák fejlődési készségei enyhén késnek
A Columbia Egyetemen végzett kisebb tanulmány szerint a járvány korai szakaszában született babák motoros és szociális készségei enyhén elmaradtak a járvány előtt születettekhez képest.
A JAMA Pediatrics folyóiratban kedden közzétett…
4 stratégia az ünnepi események lemondásának kezelésére
Ezekben a bizonytalan időkben egy dolog biztos: a COVID-19 világjárvány több dologban is változásra kényszerített minket az elmúlt néhány évben, beleértve a terveinket is. Miután oly sokáig voltunk emberi interakció nélkül köszönhetően…
A világjárvány az elmúlt 75 év legnagyobb globális válsága a gyermekek számára
Az UNICEF második világháborút követő megalakulása óta nem volt példa olyan, gyermekeket veszélyeztető, globális problémára, mint a koronavírus-világjárvány - írta fennállásának 75. évfordulója alkalmából kiadott jelentésében az ENSZ…
3 gyerekkel lettünk covidosak
Az egész egy köhögéssel kezdődött egy átlagosnak tűnő csütörtök este. A férjem köhögni kezdett, de volt benne valami fura, egyáltalán nem úgy hangzott, mint amit megszokhattunk (pedig a három gyerek mellett elég sok betegséget és sok…
Életmentő lehet az otthon tartott gyorsteszt
A koronavírus-járvány 4. hulláma során ismét kulcskérdéssé vált, hogy ki és mikor veszi észre magán a Covid tüneteit, és mikor tudja diagnosztizálni azt. Szakértők szerint ennek az egyik leggyorsabb módja az, ha mindenki a patikákban…
Mi lesz veletek karantén gyerekek?
Mit jelent egyáltalán az, hogy karantén gyerekek? Mi az karantén generáció? Milyen korosztályt érint ez, és milyen hatással van rájuk a járvány?
Nos, a még nem született elegendő kutatás arra vonatkozóan, hogy milyen szinten érinti a…
A maszkviselés 53 százalékkal csökkenti a fertőzés előfordulását
A maszkviselés 53 százalékkal csökkenti a koronavírus-fertőzés incidenciáját, vagyis az adott időtartam alatt keletkező új esetek gyakoriságát - állapította meg egy globális méretű vizsgálat.
A járvány elleni, nem gyógyszereken alapuló…
A zenehallgatás segített a pandémia idején a magyarok 64 százalékának
A legfiatalabb és a legidősebb generáció számára jelentették a legnagyobb kapaszkodót a dalok, a zeneművek a koronavírus-járvány idején. Az Artisjusnak a Dalszerzők Napja alkalmából készített felmérése szerint a magyarok 64 százalékának…
Modellezték a koronavírus fertőzés kockázatát irodákban és iskolákban
Mivel a pandémia miatti karantén feloldása után egyre több munkavállaló és diák tér vissza az irodákba és iskolákba, brit kutatók új modellt dolgoztak ki a levegőben terjedő koronavírus-fertőzés kockázatának előrejelzésére az ilyen…