Együtt leszünk család.

Végignézni ahogy apává válsz – Apák napi köszöntés minden apukának

Az apák szerepének fontosságát számos pszichológiai tanulmány is igazolja. Magyarországon az Apák napját június harmadik vasárnapján ünneplik és már a 20. század elején elkezdték megtartani az anyák napja párjaként. Az apaságot és a szülői szerepet ünneplik ilyenkor és emlékeznek az apákra, nagyapákra és a többi férfi elődre.

A hét elején Apák napi cikkünkben édesapákat kérdeztünk meg, hogy Mik azok a fontos dolgok, amiket mindenképpen szeretnének átadni a gyermekeiknek?, most pedig főszerkesztőnk írta meg, hogy anya szempontból milyen látni, ahogy a párunkból apa válik:

Amikor megtudjuk, hogy gyermeket várunk lehet, hogy még nem öntenek el azonnal az anyai érzések, de valahogy ösztönösen tudjuk, hogy mostantól örökké védelmezni akarjuk azt a kis lényt, aki növekedni kezdett bennünk. Ám amikor Ti megtudjátok, hogy gyermeketek lesz, valószínűleg nem az az első gondolatotok, hogy milyen apák is legyetek.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Igen, talán kicsit nehezebben élitek meg ezt a dolgot, hiszen nem érzitek, hogy mozog odabent, nem ti cipelitek a hónapról-hónapra növekvő gyermeket, nem is ti adtok neki életet, de mindettől függetlenül ti ugyanúgy életet adtok neki, csak másképp.

Látjátok amikor megérkezik, és némelyikőtökben abban a pillanatban tudatosul az érzés, hogy valakinek az apukája lettetek, de az is lehet, hogy egy kis időre még szükségetek van ennek az érzésnek a megfogalmazásában.

- Hirdetés -

Egy azonban biztos.

- Hirdetés -

Csodálatos végignézni ahogy apává váltok.

Ma szerencsére már szinte mindent meg tudtok csinálni a gyerekek körül, amit mi is, és mégis mindent annyira másképp csináltok. Fantasztikus látni, hogy mennyire fontos az a szerep, amit betöltötök a gyerekeink életében. Hogy ott vagytok, ha szükség van rátok, hogy benne vagytok minden bolondságban, hogy szerelni és sportolni tanítjátok őket, hogy ha kell éjszakáztok, a földön alszotok mellettük, vagy megfőztök egy egész ebédet, ha arra van szükség. Képesek vagytok órákig építeni valamit, kitartóan autózni, vagy akár babázni. Ha kell megtanultok copfot fonni, néha összekeveritek ugyan a gyerekek ruháját és nagyra adjátok a kicsi pólóját, de mindent megtesztek a gyerekeitekért.

Egészen elképesztő végignézni, ahogy a társunkból a gyermekeink apukái lesztek. Én őszintén nagyon örülök, hogy végignézhettem ezt az átalakulást, és kívánom minden anyatársamnak, hogy a mai napon feledkezzen bele ahogy a párja a gyerekeikkel játszik, és ünnepeljük együtt az apukákat, mert legalább annyira megérdemlik a köszöntést, mint május elején az anyukák.

freepik.com

Szólj hozzá