Együtt leszünk család.

Világhírű fuvolaművésszel koncertezik a Liszt Ferenc Kamarazenekar

A Liszt Ferenc Kamarazenekar és világhírű fuvolaművészek közös fellépései nagy hagyományra tekintenek vissza. Máig emlékezetesek híres koncertjeik Jean-Pierre Rampallal, vagy, hogy ne annyira a távoli múltba tekintsünk, napjaink sztárjával, Emmanuel Pahud-del. Most ismét egy nagy fuvolista egyéniséggel dolgozik együtt a zenekar.

A Budapesti Fuvola Akadémiával közös szervezésben, Denis Bouriakov először érkezik Magyarországra, és a csütörtöki koncert után nemzetközi mesterkurzust is tart, amelyre passzív hallgatóként a közönséget is várják.

Budapest Music Center, 2021. szeptember 23. 19.30

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Denis Bouriakov 2015 óta a Gustavo Dudamel vezette Los Angeles Filharmonikus Zenekar szólófuvolása, korábban ugyanezt a pozíciót töltötte be a New York-i MET Zenekarában. A muzsikus a legjelentősebb nemzetközi versenyek díjazottja (ARD München, Jean-Pierre Rampal, Prága, Carl Nielsen, Kobe), emellett az utóbbi időszakban nagyszerű fuvolaátiratairól is ismert.

Denis Bouriakov megkeresésünkre elmondta ,,Jean-Pierre Rampal felvételein nőttem fel, aki sokat játszott a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, így nem ismeretlen számomra a zenekar hangzásvilága. Kifejezetten várom már a közös munkát!”

- Hirdetés -

A világhírű zenész gyakorta játszik a fuvolisták számára kihívást jelentő hegedű-, cselló- és más hangszerekre írt darabokat, ezekből a mostani koncerten is több felcsendül. Változatos stílusú és változatos karakterű művek hangzanak el, a barokk kor nagy zeneszerzőjétől, Johann Sebastian Bachtól egészen a 20. századi szerzők alkotásaiig. A széles repertoárt felölelő koncert zárásaként Bouriakov legelső átiratainak egyikét, Saint-Saëns Bevezetés és Rondo Capriccioso című művét játssza el a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. A szólista-szerző így fogalmazott: ,,Azt hiszem, az átiratoknak köszönhetően még inkább ura vagyok a hangszernek, ezt a koncerten is igyekszem megmutatni majd a közönségnek.”

- Hirdetés -


Műsor:
Bach: 4., G-dúr Brandenburgi verseny, BWV 1049
Mozart: D-dúr fuvolaverseny, K. 314
C. P. E. Bach: d-moll fuvolaverseny, Wq 22

Szünet

Schubert: a-moll „Arpeggione” szonáta, D821 – átirat
Malcolm Arnold: Versenymű fuvolára és vonószenekarra, op. 45
Saint-Saëns: Bevezetés és rondo capriccioso, op. 28 – átirat

Szeptember 24-én és 25-én nagyszerű lehetőséget kapnak a fuvolazene iránt lelkesedő hazai zenésznövendékek és a közönség. Denis Bouriakov nemzetközi kurzusát nyilvánossá tette, így a program iránt érdeklődők passzív hallgatóként leshetik el a mesterfogásokat.

,,Ha az ember gyerekkorában egy inspiráló tanár kezei közé kerül, azzal világok nyílhatnak meg előtte. Élvezem a tanítást, és hogy átadhatom az elmúlt 30 év során szerezett ismereteimet a fuvolajátékot illetően. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy játszanak a 21. század ifjú tehetségei Budapesten!” -mondta Denis Bouriakov

Denis Bouriakovval készült teljes interjú a zenekar honlapján megtalálható.

https://www.lfkz.hu/hu/hirek/exkluziv-interju-denis-bouriakov

A helyszínen interjúlehetőséget biztosítunk a koncert után a fuvolaművésszel.

LFKZ

Szólj hozzá