3 gyerekes anyaként végre hiszek magamban
Néhány héttel ezelőtt a férjemmel úgy döntöttünk, hogy közösen megyünk el a hétvégi nagybevásárlásra. Tehát ez azt jelentette, hogy a férjem, én, az óvodásunk, a kisgyermekünk és az újszülöttünk mind együtt csináltuk végig a bevásárlólista összeszedését.
Éppen a szupermarket fagyasztott ételes részében sétáltam, magam előtt tolva a babakocsiban a kicsit és a nagyobbak pedig álltak a testvérfellépőn – és egy nő, aki a lányát bevásárlókocsiban tolta, odajött hozzám.
Nem mellékes információként: eléggé félénk vagyok. Nem vagyok igazán kommunikatív, nem szeretek idegenekkel beszélgetni. Tehát először pánikba estem, amikor felém fordult – valami furcsát fog mondani arról, hogy a gyermekeim hogyan viselkednek? Vajon mond majd nekem valami kínosat viccnek szánva: „Úgy tűnik, hogy tele vannak a kezei!”
Nem tette. Ehelyett „ajándékot” adott nekem.
Azt mondta: „Igazán csodállak. Csak nézz magadra ezzel a három gyerekkel az élelmiszerboltban. Jól csinálod. Csak így tovább! Isten áldjon benneteket.„
Hirtelen nem is tudtam mit mondani. Teljesen ledöbbentem. Annyira rákészültem a védekezésre, hogy még az esélyt sem adtam meg neki, hogy pozitív lesz amit mond.
Nos, hadd mondjam el – a nap hátralévő részében pár centivel a föld fölött jártam, a férjem pedig viccelődött, hogy most már soha többé nem vásárolok másik élelmiszerboltban. (Ami valószínűleg igaz – mármint az egész élmény nagyon kellemes volt.)
Tehát az az ajándék, amelyet ez az angyali asszony adott nekem, nem csak egyszerűen egy szuper kedves bók volt. Perspektívát adott nekem. Egy új módot arra, hogy önmagamra nézzek. Rájöttem, hogy az angyali nő bókjának időzítése nem véletlen – nemrég érkezett a családunkba a harmadik kisbaba, és bár mindez kezelhető, megerősített abban, hogy valóban erős vagyok, alkalmas, magabiztos anya.
Már nem kell úgy tennem, mintha menne. Megcsináltam. Annak ellenére, hogy az anyaság nehézségeket, kimerültséget, aggodalmat és csalódást okozhat, jól érzem magam anyai szerepemben. Bízom abban, amit csinálok.
Azt vettem észre, hogy most már kevésbé kételkedem magamban.
Azt tapasztalom, hogy kevésbé ostorozom magam.
Háromgyerekes anyának lenni nem vicc. Segített elengedni a negatív dolgokat, és végül csak hinni magamban. A harmadik gyermekemmel végre magabiztosan mondhatom: határozott elképzelésem van arról, hogy mit, hogyan csinálok. És lehet, hogy nem mindig csinálom „helyesen” vagy „tökéletesen”, de tudom, hogyan hozhatok megalapozott döntéseket a gyermekeim érdekében, és tudom, hogyan állítsam előtérbe a családom igényeit. Tudom, hogyan lehetek az anyjuk.
Más kinyilatkoztatások is történtek, amióta három gyermekünk van:
Mint ahogy egyre jobban vágyom az egyes gyerekekkel töltött egyéni időre, és megpróbálom kitalálni a módját, hogy ezt hogyan szorítsuk be mozgalmas napjainkba.
Mint például, hogy alaposan élvezem, hogy kisbabám van újra, főleg ezzel az újdonsült magabiztossággal és nyugalommal. Merem azt mondani, hogy most szülőként kicsit nyugodtabbnak érzem magam. (Ezt remélni sem mertem korábban.)
Mint ahogyan nagyjából két órába telik, mire felkészülünk a ház elhagyására, majd nagyjából egy órára, hogy valóban beüljünk az autóba, hogy oda érjünk. De ezzzel kalkulálok.
Mint ahogyan mostanában ahhoz is teljesen hozzászoktam, hogy valaki zuhanyozzon velem, valahányszor zuhanyozni próbálok, valaki rám másszon vagy üljön rajtam, valahányszor leheveredem egy kis pihenésre, vagy valaki mindig az ágyamba lopakodva elfoglalja annak 95%-át.
Mint ahogy mindig van valaki a közelben, aki megölel, megnevettet vagy inspirál. Mindig van valaki a közelben, hogy átöleljen, beszéljen és emlékeztessen, milyen szerencsés vagyok.
Egész életemben szerettem volna magabiztosabb lenni. Végül megvan ez az ajándék. És mint kiderült, a gyermekeim adták nekem!
