Együtt leszünk család.

Karácsonyfa-állítás és online programok az AdventBazilika rendezvénysorozatában

Karácsonyfa-állítással, valamint egészen az újévig tartó online programokkal várja az érdeklődőket az AdventBazilika rendezvénysorozata.

A remény adventje! mottóval indul az idén 10 éves rendezvénysorozat, amely a koronavírus-járvány miatt az online térbe költözik.

A Szent István téren az érvényben lévő szabályozásnak megfelelően nem lesznek gasztro- és kézműves kiállítók, azonban három ünnepi szimbólumot – a rendezvény 12 méteres feldíszített karácsonyfáját, a Szent István-bazilika lépcsője előtt felállított betlehemi jászolt és egy 5 méter átmérőjű adventi koszorút – kihelyeznek.
Az AdventBazilika online felületén élőben adventi gyertyagyújtást is közvetítenek, amelyet a hagyományosan Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosa, a Szent Jobb őre végez el egy-egy, az alkalomhoz illő művészeti előadás, vers vagy dal kíséretében.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Emellett a Magyar Ökomenikus Segélyszervezettel együttműködve videointerjú sorozat készül, amelyben hírességek mondják el az adventtel kapcsolatos emlékeiket, valamint online elérhetővé teszik az Advent hangjai című, a rendezvényhez készült különleges zenei válogatást is. A jubileum apropóján a rendezvény fotóarchívumából is válogatnak – tették hozzá.

Az AdventBazilika online kézműves kalendáriuma minden nap bemutat egy-egy kézműves kiállítót, ezzel is hozzájárulva, hogy a beszűkült lehetőségek miatt az idén se maradjon el teljesen az igényes portékát kínáló vállalkozók találkozási lehetősége a közönséggel. A kézműves kiállítók rövid videóikban egyszerű ajándék- és díszkészítő tippeket is adnak – jelezték a közleményben.

- Hirdetés -

A programok mellett két országos online mozgalmat indít az AdventBazilika. Egyrészt keresik a  legszebben díszített ünnepi ablakokat – a versenyben a vásár online felületein bemutatott pályaművek közül a legjobbak ajándékot és elismerő oklevelet is kapnak – valamint az Add tovább, a karácsony bennünk él elnevezésű kampányukkal arra buzdítják az embereket, hogy az #adventchallenge címkét használva saját közösségi oldalaikon osszák meg a karácsonyi ünneppel kapcsolatos fotóikat, videóikat, gondolataikat.

- Hirdetés -

Az AdventBazilika kezdeményezéseink célja, hogy a személyes találkozást nélkülözve, mégis együtt, közösségé formálódva éljük át a karácsonyi ünnepkör bizakodással és reménnyel teli várakozásának szakaszát – írták.

AdventBazilika

MTI

Szólj hozzá