Együtt leszünk család.

Új Pagony könyvesbolt Budapesten

Megnyílt a Tabán Pagony

Budapesten az ötödik, az országban pedig már a 11. Pagony könyvesbolt nyílt meg: a Tabán Pagony a korábbi Anno Mesebolt helyén várja a gyerekeket és szüleiket az I. kerületi Krisztina téren.

A Pagony szeretettel vár minden gyereket és szülőt legújabb budapesti könyves-boltjában, ahol a Pagony és a Tilos az Á könyvei mellett a minőségi gyerek- és ifjúsági irodalom színe-javát is megtalálják.

A Tabán Pagony ugyanazt a szellemiséget tükrözi, mint az eddig összes Pagony: a könyvesbolt legyen mesés hely, ahová be lehet térni játszani, beszélgetni, ahol válogatott könyvek és játékok várják a gyerekeket és szüleiket. Ahol az eladók jól ismerik az összes terméket, és bárki bátran kérdezhet tőlük. A Tabán Pagonyban a betérők a könyvek válogatása mellett diszkrét körülmények között pelenkázhatnak, bármikor kérhetnek egy pohár vizet, és a boltba kutyával is el lehet látogatni. Hamarosan pedig rendszeres programok is várják a látogatókat.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

A Tabán Pagony ünnepélyes megnyitására július 17-én, pénteken kerül sor. A boltot reggel 10 órakor Marék Veronika nyitja meg virtuálisan, majd ezt követően egész nap kedvezményekkel, ajándékokkal, játékokkal várnak mindenkit a pagonyosok.

Esemény: https://www.facebook.com/events/298921091254389/

- Hirdetés -

Tabán Pagony

- Hirdetés -

1013 Budapest, Krisztina tér 7.

Nyitvatartás: hétfő-péntek 10-19h, szombat 10-18h

https://www.facebook.com/tabanpagony/

Tel.: 70/884-2823

E-mail: taban@pagony.hu

Szólj hozzá