Együtt leszünk család.

Az anyaság néha nagyon magányossá tehet

Időnként anyának lenni olyan, mintha egy óriási anyaközösségben élnénk. Megértően pillantanak rád más anyák, amikor a szupermarketben hisztizni kezd a gyereked. Kapsz egy bátorító kis mosolyt és tudod, hogy megérti és együttérez veled. És máris kevésbé érzed cikinek a helyzetet, mert nagy valószínűséggel ez az anya is átélte már ugyanezt.

 

Ilyenkor örömmel veszed tudomásul, hogy világszerte nők milliói érzik pontosan ugyanúgy magukat, ahogy te és, pontosan azokat tapasztalják meg anyaként, amiket te, és ez varázslatos.

De az anyaság tud rendkívül  magányos is lenni.

Néha ébren vagy az éjszaka közepén, szoptatod a kisbabád, a férjed melletted horkol, a macskád összekuporodva a lábadnál alszik, te pedig úgy érzed, hogy te vagy az egyetlen ember az egész világon, aki nem alszik.

Időnként amikor tükörbe nézel, nem ismered fel azt a nőt, aki vissza néz rád onnan. Kócos a hajad és ráférne már egy mosás is, a szemed alatt sötét karikák, sápadt, fakó a bőröd, amely hetek óta nem látta a napot.

A Facebookon is ahogy görgeted a hírfolyamot, miközben a karodban alszik órák óta a pici, mindenhol azt látod, hogy a barátnőid, kolleganőid milyen jól elvannak, összejárnak, beülnek valahova és teljesen kívülállónak érzed már magad.

Időnként annak ellenére is, hogy egész nap a karodban tartod a kisbabád, úgy érzed, mintha teljes elszigeteltségben élnél. Nem beszéltél normál felnőtt szavakat, normál felnőtt hangon egy normál felnőtt emberhez, sőt, valójában látszólag semmit sem csináltál egész nap.

Időnként, habár csak a kanapé másik oldalán ül, a férjed egy millió mérföldnyire van tőled. Mert kinek van energiája még értelmes beszélgetéshez egy hosszú nap után, amikor egész álló nap egy csecsemőről gondoskodtál, nem beszélve az intimitás bármilyen formájáról?

Az anyaság néha magányos. És ez rendben van. Mert kifizetődő. És teljessé tesz mindent.

Mert ha most elhagyatottnak és üresnek is érzed magad, nem mindig lesz ez így.

Egy nap a baba a szemedbe fog nézni, és azt mondja majd: „mama”, és rád nevet és tudni fogod, hogy ez csak neked szól egyedül. És egy nap a kisbabád magától feláll, megteszi az első lépéseit feléd, hogy aztán a karjaidba essen, és sosem leszel ennél büszkébb. És ezek a pillanatok határozzák meg az anyaságot, nem a magányosság érzése.

Tehát minden fáradt és magányos, a gyermekéért mindent odaadó anyának, aki úgy érzi, mintha a világ többi része elfelejtette volna őt: biztos lehetsz benne, hogy nem így van. A világ még mindig ugyanúgy odakint van, arra várva, hogy visszatérj hozzá.

Hiszen ez csak az életednek egy szelete. Nehéz, de el fog múlni ez is, ahogy az évszakok váltakoznak.

S közben ne felejtsd el az anyák közösségét. Jusson eszedbe a többi anya a világon, akik pontosan úgy érzik magukat, ahogyan te, és pontosan azt tapasztalják meg, amit te is tapasztalsz.

Megértünk, és melletted vagyunk.

unsplash.com

via