Harc a kütyükkel – avagy hogyan lesz anyából cirkuszi majom?
Három gyermek édesanyja vagyok: lányaim 11, 9 és 5 évesek. Ha az a kérdés, az anyaságban mi a legnehezebb számomra, a válasz egyértelmű: harc az infokommunikációs eszközzel.
Meggyőződésem, hogy az alfa generáció gyermekeire leselkedő legnagyobb veszélyt a képernyő jelenti:
- Mozgásterapeutaként látom, hogy míg az óvodások nagyszerűen vitézkednek a kétdimenziós térben, a háromdimenziós valóságban csetlenek-botlanak. Fantáziavilágukat oly mértékig uralják az online játékok vagy mesék szereplői, hogy a lovag, aki a királylányért küzd, nevetséges szerep számukra.
- A serdülőket talán nem kell bemutatni. Mobil és játékkonzol nélkül nem találják a helyüket sem otthon, sem a kortársközösségben.
A kutatások* egyértelműen arra utalnak, hogy a netfüggőség jellegzetes agyi eltéréseket eredményez: a jutalmazási központ aktivitása fokozódik, míg más agyi területek vérátáramlása csökken. A netfüggő fiatal mentális betegségek kialakulására nézve is veszélyeztetettebb. Kísértetiesen hasonlít ez a drogfüggőséghez.
Míg azonban droggal nagy eséllyel nem találkoznak bölcsődés, óvodás gyerekeink, a képernyő ott van minden háztartásban. A társadalom, így a szülők nagyon messze állnak attól, hogy felismerjék az ebben rejlő veszélyeket. Ha a gyerek életében egyszer találkozik a villogó, színes monitor izgalmával, újra és újra követelni fogja. Cirkuszi majom legyen a talpán, aki izgalmasabb programot tud kitalálni gyermeke számára.
Természetesen az én gyerekeim is korán találkoztak a képernyővel. Bár a mai napig nem tudják, hogy a mi tévénk is fog mesecsatornákat, továbbá egyetlen okos eszköz sincs a háztartásban, a sóvárgás náluk is kialakult.
Egyetlen laptop a háztartásban is bőven elég volt ahhoz, hogy megismerkedjenek az online világ igényes és kevésbé igényes meséivel. Tavaly márciusig többé-kevésbé sikeresen harcoltam a gép ellen, hetente többször néztek mesét, de soha nem játszottak vagy böngésztek a neten. A gépet én kezeltem, megválogattam, hogy mit néznek, és maximum egy óra után megnyomtam az off gombot. Alapvetően azt éreztem, a kontroll az én kezemben van. Ennek a kontrollnak azonban nagy ára van:
Anyukából cirkuszi majommá avanzsáltam, mindig valami alternatív programot találtam ki, hogy eszükbe se jusson a sóvárgás.
Ha megszólalt a nyüszítő hang: „Anya, nézhetünk mesét?” – máris előálltam az alternatívákkal: „Gyertek inkább társasjátékozzunk/ babázzunk/ rajzoljunk/ alkossunk valamit/ menjünk ki a kertbe/ olvasok valamit/ hívjuk át Jázminékat/ menjünk át Zsófiékhoz” stb. Egyszemélyben próbáltam felvenni a versenyt egy izgalmasan vibráló, és kellően agybutító dobozzal. A cirkuszi majom nem ismer annyi trükköt, mint én, hogyan lehet elvonni a figyelmet a képernyőről. Legalább ötször annyit játszottam a gyerekekkel, mint annak idején az én szüleim velem, pedig igazán szerető, gondos szüleim voltak. Abban az időben azonban a gyerekek animátorképzőt végzett szülők nélkül is lekötötték magukat.
A digitális oktatás idején felszaporodtak a számítógépek, ezzel párhuzamosan mind a két iskolás gyerekem megtanulta kezelni a számítógépet. Már nem opció, hogy kikapcsolom, eldugom a gépet, mert azon keresztül érkezik a lecke, Révay Nagylexikon híján a Wikipédiáról gyűjtik az információt Zeusz istenről, bámulatos ppt prezentációkat készítenek, és BFF-el (Best Friends Forever) is csak messengeren lehet megbeszélni az élet nagy kérdéseit, arról nem beszélve, hogy kegyetlenség lenne, ha kimaradnának a Csaj-csopi levelezésből.
Sajnos azonban a gép felelős kezelését nem tanulták meg, felügyelet nélkül könnyen tévednek buta videókhoz és online játékokhoz. Ilyenkor aztán megmozdul bennem a cirkuszi majom funkció, de érzem, hogy egyre fáradtabb vagyok, egyre kevesebb bennem az elszántság, hogy felvegyem a versenyt Humor Hunorral. A munkából hazaérve előfordul, hogy csak lerogyok a kanapéra, a butulásért könyörgő gyerekeim kezébe nyomom a laptopot, és nincs erőm valami csilivili ötlettel előállni.
Pedig most kell résen lenni! Még imádnak olvasni és alkotni, sportolni és legózni, még az anya-lánya programot preferálják Humor Hunorral szemben, még százszor inkább játszanak kidobóst a barátnőkkel, mint hogy sorozatot nézzenek. Ha serdülőkorukban sikerül fenntartani az érdeklődést ezen tevékenységek iránt, akkor van remény, hogy fiatal felnőttként képesek lesznek szabályozni a nethez való viszonyukat, és megtalálni a világháló hasznos oldalát.
Nem szóltam még egy igen fontos dologról: a szülői mintáról. Miért várom el tőlük, hogy olvassanak, ha én most, ebben a percben is éppen posztot írok a netfüggőségről? Megyek is, előveszem a ragasztópisztolyt és a színes kartonpapírokat…
*http://otszonline.hu/cikk/az_internetfuggoknel_jellegzetes_agyi_elteresek_mutatkoznak
