Háztartási teendők kontra gyereknevelés
Odakozmál a lábasba az ebéd, mert épp valami veszekedés tört ki a gyerekek között és szét kell választani őket, közben a lejárt mosást lassan újra kell mosni, mert nincs idő kiteregetni, de hiszen a szárítón még ott van az előzőleg kimosott adag is, amit le kellene szedni és hajtogatni/vasalni. Mindeközben már bokáig kell gázolni a széthagyott játékokban, amikor végre az eszedbe jut, hogy a tűzhelyen felejtetted az ebédet, és már elfőtt alóla a víz, és még pont van annyi lélekjelenléted, hogy leoltsd, de a következő pillanatban már az ‘Anya, nem hagy békééén’, és a ‘neee, add vissza’ köti le a figyelmed, s éppen felkiáltasz, hogy ‘Vigyázzatok, kiömlik!’, de persze már késő, ki is ömlött. Ismerős, netán nálatok is megtörténik ez nap mint nap? Akkor olvass tovább.
Mert ez, és sok ehhez hasonló dolog a kisgyerekes családoknál napi szinten előfordulhat. Mostanában többször elgondolkoztam azon, hogy hol van a határ a háztartási teendők és a gyereknevelés/gyerekkel töltött idő között? Nem beszélve arról az időről, amit a szülő magára fordít. Megkérdeztem pár kisgyerekes ismerősömet, hogy ők hogyan osztják meg a gyerekekre szánt időt az otthoni teendőikkel, de nem kaptam egyértelmű válaszokat, igaz, mindenhol más-más korú gyerekek vannak, mindazonáltal úgy tűnik erre nincsen magától értetődő recept.
Természetesen nálunk sem így zajlik minden egyes nap, de azért vannak a fentiekre kísértetiesen hasonlító napok is. Mostanában pedig, hogy elkezdődött a nyári szünet, mind a három gyerek itthon van, és a legkisebb is küldetésének tekinti, hogy ugyanúgy össze-vissza huncutkodjon, mint a nagyobbak, még nehezebb megtalálni az egyensúlyt.
Tudom, hogy ahány család annyi variáció létezik. Nekem például sokkal nagyobb prioritást élvez, hogy a gyerekekkel töltsek időt, minthogy csillogóra suvickoljam a lakást. Persze aztán este, vagy épp amikor jut rá idő, megcsinálom amit kell, de nem stresszelem magam amiatt, ha elmarad valami amit beterveztem. Persze zavar a látvány, de nem látom semmi értelmét az egész napos pakolásnak, amikor 2-3 gyerek „ellenpakol”.
Ugyanígy vagyok a főzéssel is. Nagyon is fontosnak tartom, hogy a gyerekek és mi is egészséges, otthon elkészített ételeket együnk, amik még változatosak is. De előfordul, hogy egyszerre nyaggat több gyerek is főzés közben és nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt e két dolog között, ezért esetenként előfordul, hogy rendelünk valahonnan ételt, vagy közösen elmegyünk ebédelni. Tisztában vagyok vele, hogy nem ez a minta anyák szokása, de én vállalom, hogy nekem fontosabb sokszor, hogy a gyerekekkel legyek, mint, hogy fél délelőtt a konyhában álljak. Hiszen ebben a felgyorsult világban alig van idejük egymásra az embereknek és szeretnék addig minél több minőségi időt tölteni a gyerekeimmel, amíg még kíváncsiak rám, elvégre olyan gyorsan felnőnek.
És, hogy mi a helyzet más családoknál, akikkel beszélgettem erről? A helyzet kísértetiesen hasonló, még ha teljesen más is. Mindenki szeretne minél több időt a gyerekeivel tölteni, de van aki a munkája miatt nem tud, illetve valamilyen más okból kifolyólag, vagy éppen náluk mások a prioritások. És ez így van jól, hiszen nincs két egyforma család, nincs két egyforma élethelyzet.
Szerintem a legfontosabb az, hogy önazonosak legyünk, mindig a számunkra legjobb megoldást válasszuk és ezáltal egyensúlyba is kerülhetünk. Ha a mások elvárásai, mások szerint jónak mondott normákat tartjuk a szemünk előtt, hiszen a szomszéd Juli is így csinálja, neki bevált, attól még nem biztos, hogy ez nálunk is így lesz, a mi családunkban is működni fog.
A gyerekkel töltött idő hosszú távon meghálálja magát, a mosogatás pedig így is, úgy is mindig megvár.
Kiemelt kép forrása: pexels.com
A cikk eredetileg a HáromPötty Blogon jelent meg.
