Együtt leszünk család.

Képregényhős lett a szomszéd néniből

A Wonder Woman alkotója készített képregényt a Telenornak

Az ország leghosszabb szurkolói sáljának elkészítése után egy egyedi képregénnyel mutatja be a szurkolás erejét a Telenor. Tondora Judit, a Wonder Woman illusztrátora saját tapasztalatait is alapul véve készítette el a társasházban zajló történetet, amelyben az olvasó könnyen a szomszédaira – vagy akár saját magára – ismerhet. Az online is megtekinthető alkotás nyomatott formában limitált példányszámban elérhető a Telenor ügyfelei számára.

Az „Összeköt a szurkolás” című képregény egy sokak számára ismerős társasházi szituációt mutat be, ahol két szomszéd – egy fiatal férfi és egy idős nő – között folyamatosan nő a feszültség olyan mindennapos bosszúságok miatt, mint a hajnali húsklopfolás vagy az éjféli gitározás. Azonban amikor végre találkoznak az ajtó túloldalán, a kapcsolatuk nem várt fordulatot vesz.

A humoros történetet Tondora Judit rajzolta meg, aki többek között olyan világhírű tartalmakat illusztrált, mint a Wonder Woman, a Star Trek vagy a Captain America, az egyik legismertebb alkotása pedig a New York Times Bestseller Beastie Boys Bookban jelent meg. A képregények mellett könyvek, játékok, magazinok és animációk megvalósításában is részt vesz. A legérdekesebb történetének a 2019-ben megjelent The Illustrated Wild Boy-t tartja John DuCane-től. „Minden történetet más-más stílusú és technikájú illusztrációval láttunk el, eleve ez illett hozzá. Ezt nagyon élveztem, mivel nem szeretek csak egy irányba mozogni művészi szempontból” – mondta el.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Legújabb munkája a Telenor nyári kampányának története alapján készült, amely az idei nyár sporteseményeinek apropóján a közös szurkolás ellentéteket feloldó, közösséget egyesítő erejére épít – többek között egy közösségi rekordkísérlettel, amelynek keretében elkészült az ország leghosszabb szurkolói sálja. A képregény helyszíne egy tipikus magyar társasház, alapkonfliktusát pedig a lakók eltérő életstílusa adja.

Én is gangos házban élek, ami pont ugyanolyan zajos, mint a történetben. A férfi karakternél inspirációként a Telenor reklámjában szereplő színész szolgált, az idős hölgy pedig egy ötvözet a jellegzetes, mindenki által ismert „nénis” jegyekből. A történet legnagyobb kihívása az volt, hogy 3 oldalba kellett tömöríteni egy sztorit, amelynek kezdete jóval régebbre nyúlik vissza. Épp ezért kifejezetten fontos volt, hogy hatékonyan használjuk fel az első oldalt a feszültségek bemutatására” – tette hozzá Tondora Judit.

- Hirdetés -

A limitált kiadású humoros képregényt július végétől azok vehetik át a Telenor üzleteiben, akik új szerződést kötnek a szolgáltató Hiper tarifáira. Az „Összeköt a szurkolás” online verziójának 3 része itt érhető el:

- Hirdetés -

https://www.instagram.com/p/CRybZANLoXp/

https://www.instagram.com/p/CR1AN-ULAQt/

https://www.instagram.com/p/CR3QWtzoGsM/

Telenor

Szólj hozzá