A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint a mostani helyzetben méltányosan kell elbírálni a kisiskolások teljesítményét.
Horváth Péter hétfőn, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arra, hogy valószínűleg nem minden szülő engedi gyermekét részt venni az alsósok újraindult jelenléti oktatásában, azt válaszolta: a szülőknek lehetőségük van erre, és úgy gondolja, ha a hiányzások száma meghaladja a 250 órát, a tantestületnek akkor is engednie kell az osztályozóvizsgát.
„Azt gondolom, hogy most mindenkinek az a feladata, hogy méltányosan bírálja el ezeket a kérelmeket, méltányosan zárja le a gyermekeket, még akkor is, ha nem feltétlenül ugyanaz a teljesítmény lesz idén, mint az előző években” – fogalmazott az elnök.
Jelezte azt is, hogy ebben a korban még nagy veszélyt jelent a lemorzsolódás, és ha a tanároknak egyszerre kell figyelniük a jelenlévő és a távoli oktatást választó diákokra, akkor az nagyon leterhelné őket.
Egyelőre nincsenek adataik, mennyien dönthettek úgy, hogy gyermekük nem kezdi meg hétfőn a jelenléti oktatást – mondta.
Arra a kérdésre, hogy mi történik, ha egy egész iskola minden diákja otthon marad, azt válaszolta, nem tudja pontosan, ilyenkor mi lesz a „menetrend”, de rugalmas megoldásokat kell keresni, és nem „élezni” a konfliktusokat.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elvárja az oktatásirányítástól, hogy a nyitásról szóló döntés után az osztálylétszámokat minimálisra csökkentsék az iskolákban.
Az érdekvédelmi szervezet az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében az elvárásai között fogalmazta meg, hogy a szociális távolság betartását a tantermekben kötelezően írják elő, az otthon maradó gyermekeket pedig semmilyen hátrány és retorzió ne érje.
Kiemelték: a szülőknek, akik a járvány ideje alatt nem érzik biztonságban gyermekeiket, legyen joguk eldönteni, hogy május 10-éig beengedik-e őket az intézményekbe. A PSZ azt kéri, hogy ahol megoldható, az otthon maradó gyerekeket a Digitális Kollaborációs Téren keresztül élőben kapcsolják be a tanítási órákba, egy nap ne legyen párhuzamosan online és jelenléti oktatása egy pedagógusnak sem. Ezt a problémát az órák átcsoportosításával, ideiglenes órarenddel lehet megoldani – mutattak rá.
Kitértek arra is, hogy a pedagógusok esetleges túlmunkáját – amelyet a felügyelet biztosítása okoz majd – ki kell fizetni. Az óvodákban kérjék a gyeden, gyesen lévő szülőket: lehetőleg tartsák otthon gyermeküket, a kötelező óvodáztatást függesszék fel.
Ha az időjárás engedi, a lehető legtöbb foglalkozást a szabadban tartsák meg, valamint az óvodák és iskolák számára plusz takarítószemélyzetet biztosítsanak a folyamatos fertőtlenítéshez – sorolták javaslataikat.
A Pedagógus Szakszervezet a közleményében kitért arra is, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma az elmúlt időszakban többször is tévesen interpretálta a szakszervezet álláspontját, amelyet a tárgyalásokon képviselt.
A PSZ nem üdvözölte az iskolák újranyitását – hangsúlyozták -, csak részsikernek tartotta. Álláspontjuk szerint az óvodákat és iskolákat mindaddig zárva kell tartani, amíg a járványügyi adatok nem mutatnak megfelelő szintet a nyitáshoz, vagyis az új fertőzöttek száma nem csökken napi 1400 alá. Ha egyetlen gyermek is megbetegszik az újranyitást követően a jelenléti oktatás miatt, az nem a pedagógusok és az intézményvezetők felelőssége – emelték ki.
Hétfőtől az óvodákban és az általános iskolák alsó tagozatain indult el a jelenléti oktatás, a felső tagozaton és a középiskolákban pedig május 10-étől kezdődik meg.