Nem harap a spenót, gyereknevelés francia módra
Mitől mások a francia gyerekek? Hogyan lehet, hogy nem dobálják az ételt, nem habzsolnak és nyugodtan végigülik a leghosszabb étkezéseket is? Van-e valami különleges nevelési praktikájuk a francia szülőknek, amely ennyire meghatározó?
A nem harap a spenót gyerekneveléssel foglalkozik ugyan, de nem egy klasszikus értelemben vett szakember írta, hanem egy Franciaországban élő amerikai újságíró anya tollából ismerhetjük meg, hogy miért is olyan fantasztikus a francia gyereknevelés.
Az amerikai írónő Pamela brit párját követte Párizsba és a gyermekáldás ott érte őket. Előtte azonban mesél arról is, hogy amerikaiként milyen nehézségekkel találkozott a párizsi élet során, hogy miket talált furcsának, milyen volt megélni a terhességét, főként úgy, hogy a körülötte élők merőben másképp állnak ehhez a kérdéshez is, mint az angolszász országokban.
És amint megszületett a kislányuk, számos olyan furcsa francia gyereknevelési szokással találkozott, melyek arra ösztönözték, hogy járja jobban körbe ezt a témát.
Elsőként arra kereste a választ, hogy miként lehetséges az, hogy a francia babák legtöbbje 3-4, de legkésőbb 6 hónapos korára átalussza az éjszakát? Bárkit kérdezett is meg, nem tudtak semmi rendkívüli altatási szokásról beszámolni, aztán egyszer csak valahogyan fény derült a Pamela által „szünet”-nek nevezett dologra, mely szerint a francia szülők alaposan megfigyelik az újszülött babáikat, és amikor felsír, várnak egy picit, hogy kiderítsék a sírás okát, és csak akkor veszik fel, illetve etetik meg, amikor valóban igényli ezt. A babák ugyanis gyakran felébrednek alvás közben, de sokszor könnyedén vissza is tudnak aludni. Ha azonban ezen alkalmakkor berohanunk hozzájuk és felvesszük őket, kizökkentjük a saját ritmusukból és így nem képesek újra könnyedén visszaaludni. Így, hogy figyelik a gyerekek ritmusát, folyamatosan tudnak alkalmazkodni hozzá, s később pedig a gyermek simul bele szinte észrevétlenül a család megszokott ritmusába.
A francia szülők úgy vélik, hogy az ő dolguk finoman megtanítani a csecsemőt aludni, ahogy később majd a tisztálkodásra, a kiegyensúlyozott étkezésre és a biciklizésre is megtanítják.*
A francia szülők azt is gondolják, hogy még a jó szülőknek sem kell szüntelenül a gyerekeik rendelkezésére állni. És emiatt még csak bűntudatot sem éreznek. Kereteket állítanak fel, mivelhogy nézetük szerint nem kaphatnak meg azonnal mindent a gyerekek. A szigorúan lefektetett kereteken belül viszont elég szabadságot hagynak nekik.
Franciaországban az uralkodó társadalmi üzenet az, hogy bár szülőnek lenni fontos, a többi szerepünket sem szabad ennek alárendelni.**
Már egészen korán azt is megtanulják a gyerekek, hogy bizonyos esetekben várakozniuk kell, ami a „szünet”-hez hasonlatos és ezért van az, hogy a francia gyerekek nem hisztiznek, vagy vetik le magukat a földre ha időnként valamiért sorba kell állniuk, vagy várniuk kell egy étteremben az ételre. Szüleik egyébként már az étkezéseket is meghatározott időben kínálják nekik, mindössze négyszer kapnak enni a nap folyamán, amiből a délutáni uzsonnakor ehetnek édességet. Éppen ebből kifolyólag az étkezések között nem is nassolnak.
Egy másik fontos dolog, ami a dán gyereknevelést is meghatározza, és a franciák is azt a nevelési elvet követik, hogy hagyják a gyerekeket a saját tempójukban fejlődni, nem várnak el tőlük túlzott elvárásokat. Minden gyerek fejlődhet a saját életkora és képességei szerint, csak a koruknak megfelelő dolgokat kell tudniuk.
De Pamela nem csak a számára elsőre furcsának tűnő francia gyereknevelésről ír, hanem, hogy milyen egy kétnyelvű gyereket nevelni, milyen érzés, amikor a kislánya olyan szavakat használ otthon, amit nem értenek a férjével. Illetve milyen nehézségekkel néztek szembe, miután ikreik születtek. Mesél arról, hogy a franciák szerint mennyire fontos a házasságot is ápolni a gyereknevelésen túl, sokszor minden elé helyezve a minőségi kettesben töltött időt. Továbbá abba is betekintést nyerhetünk, hogy egyáltalán milyen Párizsban szülőként az élet.
A könyv második elolvasása után döbbentem rá, hogy a dán és a francia gyereknevelési elvek nem is különböznek annyira egymástól. Sok hasonlóságot fedezhetünk fel, amiket talán érdemes lehet nekünk is alkalmazni, vagy egy-egy elemét beépíteni az életünkbe. (A dán gyereknevelésről korábban már a HáromPötty Blogon írtam, IDE KATTINTVA elolvashatjátok.)
Nekem másodjára is tetszett, szerintem érdemes elolvasni. Főként azért is mert rendkívül olvasmányos, ez tulajdonképpen egy regény, amely nagyon sok nevelési tippet ad, de messze áll a sokszor száraznak tűnő nevelési tanácsadó könyvektől.
A könyv a Libri Kiadónál jelent meg 2012-ben. Pamela Druckerman: Nem harap a spenót – Gyereknevelés francia módra, Fordította: Orzóy Ágnes
* 70. oldal. (Pamela Druckerman: Nem harap a spenót – Gyereknevelés francia módra, Libri Kiadó, 2012)
** 167. oldal (Pamela Druckerman: Nem harap a spenót – Gyereknevelés francia módra, Libri Kiadó, 2012)
Kiemelt kép: pixabay.com
A cikk eredetileg a HáromPötty Blogon jelent meg.
