3 gyerekkel lettünk covidosak
Az egész egy köhögéssel kezdődött egy átlagosnak tűnő csütörtök este. A férjem köhögni kezdett, de volt benne valami fura, egyáltalán nem úgy hangzott, mint amit megszokhattunk (pedig a három gyerek mellett elég sok betegséget és sok különböző köhögést megtapasztaltunk már). Nem tetszett nekem a dolog, ezért kértem a férjemet, hogy aludjon a nappaliban és próbálja kerülni a gyerekeket (meg persze engem is).
Éjjel belázasodott, így próbáltam elkülöníteni a család többi tagjától, el is ment másnap teszteltetni. A gyors teszt negatív lett, így reménykedhettünk volna két napig, hogy hátha valami mást szedett össze, de addigra a középső gyermekünk is belázasodott és harmadnapra én is hőemelkedést produkáltam. Negyedik napra a maradék két gyerekünk is beteg lett. Aztán megjött a teszt eredménye is.
A mondat, amit szülőként nem akarsz hallani a párodtól: „Szívem, pozitív lett a pcr tesztem!” Ezt amúgy addigra majdnem biztosan tudtuk magunktól is.
Kezdetben a férjem és a középső gyermekünk volt rosszabbul, mindketten nagyon magas lázzal voltak napokig, amit alig tudtunk levinni. A többiek felváltva küzdöttek lázzal és egyéb tünetekkel.
Én pár napig tartottam a frontot a hőemelkedéssel és egy-két tünettel, de viszonylag jól voltam.
Senkinek nem kívánom az élményt, amikor egyszerre aggódsz a gyerekeidért, a párodért, és azért, hogy te ne legyél rosszabbul, mert akkor nem lesz aki ellássa a gyerekeket.
Aztán a negyedik napra én is kidőltem. Nekem nem volt magas lázam, ellenben olyan fájdalmaim voltak, hogy csak azért nem sírtam, mert az is fájt. A bőröm, a hajtöveim is fájtak, sehogy sem volt jó feküdni, felülni, felállni nem tudtam két napig.
Csak a gondviselésen múlt, hogy erre a két napra a férjem jobban lett, és el tudta látni a gyerekeket, akik szerencsére a 4-5-ik napra kezdtek jobban lenni. Velünk ellentétben. Két nap szinte tehetetlen fekvés után éreztem, hogy talán ennél már nem leszek rosszabbul, de a férjem viszont újra rosszabbul érezte magát, így a 10 napos karanténunk is két hét fölé nőtt.
Ezután kezdtük jobban érezni magunkat, de még hetekig nagyon gyengék voltunk és nagyjából 3 hónapig poszt-covid tüneteket is tapasztaltunk.
A két legfélelmetesebb dolog az volt, hogy fogalmunk sem volt, hogy mire számítsunk (és meddig), hiszen olyan tüneteket tapasztaltunk, amiket korábban sohasem. A másik pedig az a félelem, hogy ha mi annyira rosszul leszünk, hogy esetleg kórházi ápolásra szorulunk (és voltak pillanatok, amikor ez nagyon is reálisnak tűnt), akkor mi lesz a gyerekeinkkel? Ki vigyáz majd rájuk és ápolja őket?
Így utólag is reméljük, hogy soha többé nem kell átélnünk, mert egyáltalán nem volt fáklyás menet megélni.
