A pozitív fegyelmezés

Nevelési tanácsadóban dolgozom pszichológusként, ezért nem túl meglepő, hogy igen gyakran keresnek meg szülők nevelési tanácsokat várva tőlem.

Utálok tanácsokat osztogatni. Milyen alapon? Mintha én sosem kiabálnék a gyerekemmel, mintha nálunk otthon lenne egy következetes nevelési elv, amit a férjemmel összhangban minden szituációban követni tudnánk.

Viszont keresek. Keresem a szakirodalmat, és próbálgatom, hogy nálunk mely módszerek ültethetők át a gyakorlatba. Az aktuális keresési eredményeimet pedig megosztom a szülőkkel. A könyvesboltok polcai roskadoznak a hogyan nevelj gyereket típusú könyvektől. Tulajdonképpen mindegyikben vannak jó ötletek, és az értékrend mögöttük nagyon hasonló: a gyermek tisztelete, feltétel nélküli elfogadás, megaláztatás kerülése, pozitív énkép kialakítása, nem a rossz viselkedés büntetése, hanem az odavezető út feltárása a cél, hosszú távon működő módszer kialakítása stb.

Keresésem során legutóbb rábukkantam egy igazi gyöngyszemre: a Jane Nelsen nevével fémjelzett pozitív fegyelmezésre. Nelsen amerikai pszichológus, hétgyermekes családanya. Magyarországon Bariné Kazai Zsuzsanna honosította meg a módszert, tréningeket, előadásokat tart a témában.

Nelsen szerint alapvető tévedés, hogy a fegyelmezés = büntetés. Ő is, mint sokan mások (pl. Mazlish, Faber, 2013) felismerik, hogy a büntetésnek semmiféle hosszú távú pozitív hatása nincs, legfeljebb rövidtávon nyerhetünk vele csatákat. Valóban az lenne a helyes nevelési elv, mely szerint akkor érhetjük el, hogy a gyerek jó legyen, ha először piszok rosszul érzi magát? – teszi fel a kérdés Nelsen. A büntetéssel éppen ezt tesszük. Elérjük, hogy haragudjon ránk, felébresztjük benne a bosszúvágyat, arra motiváljuk, hogy legközelebb ügyesebben sunnyogja el tettét, vagy elérjük azt, hogy egy darab értéktelen mosogatórongynak érezze magát.

Érdemesebb olyan módszerekben gondolkodni, amelyek megelőzik a rosszat. Nem a rossz viselkedésre fókuszálunk, hanem az azt kiváltó okokra. Az a gyerek, aki úgy érzi, tisztelik és biztonságosan kötődik a családjához, környezetéhez, jobban fogja magát érezni, és ezáltal jobban fog viselkedni. Ha segítünk a gyereknek kialakítani a hatékony problémamegoldást, az „én képes vagyok rá” érzését, sikeresebb, boldogabb és kooperációra alkalmasabb felnőtt válik belőle.

• Anya, megint elvesztettem a labdámat!

Mit felelek erre én? A hangulatomtól függően vagy leszidom, hogy ez már a harmadik labda a héten, amit elveszít: „keresd meg / én bizony nem veszek még egyet” (aztán két nap múlva mégis), vagy megvigasztalom: „semmi gond kicsikém, keressük meg / ha legközelebb vásárolni megyek, majd veszek újat”.

Mit tesz erre a pozitívan fegyelmező szülő?

• Ó, sajnálom, most biztos rossz érzés, hogy nem tudsz labdázni a pajtásaiddal.

Ennyi?

Nem szidja le, de megértést tanúsít a gyereke felé úgy, hogy közben nem kínál megoldási stratégiákat, hanem teret enged a gyereknek, hogy maga oldja meg a problémát. A gyerek előbb-utóbb rájön, hogy az anyja tényleg megérti, hogy ez neki most egy szar szitu, de nem fog helyette cselekedni, ezért erőfeszítéseket tesz: megkeresi a labdát, összegyűjti a zsebpénzt egy új labdára, vagy felajánlja, hogy a héten ne hívjanak bejárónőt, ő kitakarít helyette, a spórolt pénzt pedig fektessék be egy újabb labdába.

Igen gyakori fegyelmezési eszköz a szobafogság vagy bünti szék, bünti sarok.

Te jó ég, amikor a gyerekeim verekedtek, hisztériáztak, hányszor hangzott el a számból: „Most akkor bemész szépen a szobádba, és addig nem jössz ki, amíg végig nem gondoltad, hogy mit rontottál el!”. Nelsen szerint ezzel tutira nem azt fogom elérni, hogy a gyerek önmagát szépen megnyugtassa, belássa bűnét, és legközelebb ne verje meg a tesóját. A forgalomból persze jó ötlet kivonni egy őrjöngő gyereket, de ha ezt pozitív megnyugvási időként, és nem büntetésként értelmezzük, akkor sokat segíthetünk abban, hogy a gyerek saját indulatait kezelje. Megkérdezzük, mi az a helyzet most, ami le tudná őt nyugtatni, és vele együtt kialakítunk pl. egy nyugi-sarkot. Jó lenne sok pihe-puha párna, halk zene? Ilyenkor nem azzal csesztetjük, hogy mit rontott el, hanem segítünk neki abban, hogy indulatai elcsituljanak. Hegyi beszéd nélkül is tudni fogja, hogy tesóverésnél jobb dolgok is vannak a világon, és szép lassan megtanulja saját magát lenyugtatni, még mielőtt elcsattan az első testvéri pofon.

A pozitív fegyelmezés 5 kritériuma:

1. Kedvesség és határozottság egyszerre. Ha kedvesek vagyunk, de nem határozottak, bizony könnyen kenyérre lehet minket, szerető szülőket kenni.

2. A gyereknek mindig éreznie kell: fontos nekünk, fontos a világnak és bármit is tesz, ő hozzánk tartozik.

3. Hosszú távra tervezünk, nem az aktuális tett megtorlása a cél, hanem, hogy ami rossz, az ne ismétlődjön, a gyermek személyiségfejlődése pedig a helyes irányba tartson.

4. Olyan készségek kialakítása a cél, amelyek segítik a társadalmi beválás sikerességét (kooperáció, érzelemszabályozás, felelősségvállalás, önbecsülés stb.).

5. A módszer arra ösztönzi a gyereket, hogy felfedezze saját képességeit, használja problémamegoldó képességét és vállaljon felelősséget tetteiért.

A Pozitív Fegyelmezés:

• nem büntet,

• nem von meg dolgokat büntetés gyanánt,

• nem ismeri a bünti-széket vagy a szobafogságot, helyette megnyugvási időt ad a gyereknek,

• ugyanakkor nem engedékeny, kevés, de határozott keretet állít fel,

• nem is jutalmaz, inkább pozitív visszajelzéseket ad, amelyek növelik az önbecsülést és helyes viselkedésre motiválják a gyereket,

• nem kényeztet, nem menti meg a gyereket a szar helyzettől (majd megmondom én a tanító néninek, hogy fájt a fejed, azért nincs kész a lecke), és nem is hozza rendbe azt a gyerek helyett (lásd, labdás példa).

• a gyereket partnerként kezeli, segíti az együttműkődési képesség és a felelősségvállalás kialakulását.

freepik.com