Együtt leszünk család.

Rossz hatással volt a járvány a fogainkra

A pandémia alatt sokan hagyták ki a fogászati szűrővizsgálatot és halasztották el kezelésüket. Időnként kimaradt a fogmosás, és több volt az édesség fogyasztás, különösen home office-ban – derült ki a MindentMent Fogászati Rendelők 1600 fős online kutatásából. A fogápolási szokások megváltozásának már érezhetők a kedvezőtlen hatásai.

A koronavírus-járvány kedvezőtlenül hatott a fogápolási szokásokra. A kutatásban megkérdezettek között 29 százalékkal kevesebben mentek fogászati szűrővizsgálatra az elmúlt egy évben, mint korábban. 57 százalékuk közvetlen a koronavírus-járvány miatt halasztotta el a szűrővizsgálatot, 20 százalék pedig pénzügyi nehézségek miatt. Hat százalékuk azért hagyta ki a szűrővizsgálatot, mert a járvány miatt nem fogadta a fogorvosa.

Magyarországon egyébként is vannak hiányosságok a fogápolás és a szájhigiéné terén, amin a Covid csak rontott, és aminek rövid és hosszú távú hatása is lehet. Fogfájást okozó szuvasodás vagy góc fél-egy év alatt is kialakulhat. Ezért fontos szűrővizsgálatra menni, hogy ezeket időben kiszűrjük. Ha ez elmarad, a kisebb gócból olyan nagyobb gyulladásos elváltozás alakulhat ki, ami a fog elvesztéséhez vezethet. Sajnos már most érezhető, hogy akik télen elhalasztották a szűrést, azoknál problémák jelentkeznek” – mondta dr. Perger Alexa, a MindentMent Fogászati Rendelők fogszakorvosa.

A helyzetet súlyosbítja a karantén alatt megnövekedett alkoholfogyasztás és dohányzás, ami nemcsak a fogakra, hanem a nyálkahártyára is káros hatással lehet. Már néhány hónap alatt kialakulhat olyan elváltozás, ami szövődményekhez vezethet.

A kutatásból kiderült, hogy átlag feletti volt a szűrővizsgálat koronavírus miatti elhalasztása az átmenetileg vagy tartósan home office keretében dolgozók, valamint az iskolabezárás miatt otthonmaradásra kényszerült válaszadók között. A pénzügyi ok azok körében volt átlag feletti, akik elveszítették a munkájukat.

Hasonló a helyzet a fogászati kezelések terén is. A válaszadók 16 százaléka a koronavírus miatt, 8 százaléka pénzügyi okokból döntött az elhalasztás mellett, míg a megkérdezettek 3 százaléka egyszerűen csak a fogorvostól való félelmében döntött így. A fogorvos az esetek mindössze 1 százalékában halasztotta el a beavatkozást. A fogászati kezelés elhalasztása a home office és az iskolabezárás miatt otthonmaradásra kényszerült válaszadók között számottevően magasabb volt, mint más válaszadók esetében.

Szomorú dolgokról árulkodik a fogmosás

A válaszadók 7 százaléka bevallotta, hogy néha kimaradt a fogmosás vagy kevesebbet mosott az elmúlt egy évben. Az azonban jó hír, hogy a megkérdezettek 33 százaléka többet mosott fogat az elmúlt évben, 60 százalék pedig ugyanannyit. A nők között 19 százalékkal többen nyilatkoztak úgy, hogy többet mosnak fogat, mint a férfiak.

Az átlaghoz képest 37 százalékkal többen mosnak többet fogat, akik elveszítették a munkájukat. Szomorú belegondolni, hogy miért.

Akik az iskolabezárás miatt kényszerültek otthon maradni, azok között négyszer többen vannak, akik kevesebbet mosnak fogat. Egy részük, vélhetően azért, mert az otthoni teendők nagy leterheltséget jelentenek, míg mások egyszerűen kényelemből, mert nem kell közösségbe menni.

Leginkább a tartósan home office-ban dolgozók sumákolják el a fogmosást, csaknem kétszer annyian, mint az átlag, ami alátámasztani látszik, hogy aki nem jár közösségbe, hajlamosabb kihagyni a fogmosást.

Dr. Perger Alexa fogszakorvos szerint az otthoni tanulásra kényszerült gyerekek és a fiatalok között még ennél is rosszabb lehet a helyzet, mert nekik még nincs olyan problémájuk, ami motiválná őket a rendszeres és alapos fogápolásra. A szülőknek érdemes fokozottan odafigyelni erre.

Jobban fogy az édesség home office-ban

A válaszadók 18 százaléka több édességet evett a pandémia alatt, míg 31 százalék kevesebbet. A nők között 26 százalékkal többen vannak, akik több édességet esznek, mint a férfiak között.

A 25 és 40 év közötti korosztályban emelkedett meg a legjobban az édességfogyasztás, az átlaghoz képest 22 százalékkal többen csábulnak el egy kis nassolásra.

Vélhetően az anyukák kényeztették magukat egy kis édesség nassolásával a kényszerű otthonlét alatt, amit alátámaszt, hogy a home office és az iskolabezárás miatt otthon maradottaknál magasan átlag feletti volt a többlet-édességfogyasztás.

Mayer Zoltán, a MindentMent Fogászati Rendelők dentálhigiénikusa szerint nagyon káros a home office alatti édességfogyasztás. Étkezések után savassá válik a szájüregben a kémhatás, ami a folyamatos nassolással hosszú ideig fennáll és árt a fogaknak.

A szakember azt tanácsolja, hogy fogyasszunk minél kevesebb édességet, azt is lehetőleg közvetlenül a főétkezések után, és ne nassoljunk az étkezések között. Evés után legalább egy jó alapos szájöblítés javasolt, amivel csökkenthető a probléma. Emellett home office-ban ugyanúgy fontos a napi kétszeri alapos fogmosás, fogselyem és fogköztisztító használata. 

Fotó: mindentment.hu

Szólj hozzá