Tudatos gyermektelenség
Mi lenne, ha békén hagynánk azokat a nőket, akik nem akarnak gyereket?
Világéletemben sok gyerekre vágytam, ebből végül három valósult meg. Soha nem volt kérdés, hogy – ha a Sors kegyes lesz hozzám – lesznek gyerekeim. Boldoggá tesz, hogy vannak, nélkülük üres lenne az életem.
Ez én vagyok. Más meg más. Vannak nők, akiknek nem jön össze, vannak, akik világéletükben tudták, hogy nem akarnak gyereket, őket más tenné igazán boldoggá. És vannak nők, akik hezitálnak. A szívük mélyén nem akarnak, de túl nagy a családi, társadalmi nyomás, hogy ezt őszintén felvállalják.
Azt tapasztalatom, hogy egy homoszexualitását felvállaló fiatal sem kap sokkal több rosszalló, gonoszkodó megjegyzést, pillantást, beszólást, mint az a nő, vagy fiatal pár, aki ki meri mondani: Mi nem szeretnénk gyerekeket:
- Ezért neveltelek, hogy aztán ne szülj nekem unokákat?
- Azt még senki sem bánta meg, hogy gyereket vállalt, azt viszont sokan, hogy nem vállalt.
- Fogy a magyar!
- Ki gondoskodik majd rólad öreg napjaidban?
- Gyerek nélkül sosem tudod meg, mi az igazi szeretet!
- A pasid úgyis elhagy/megcsal/elhidegül tőled, de a gyereked soha!
Miért fáj az a családos embereknek, hogy vannak, akik nem a gyermekvállalásban keresik a boldogságot? Miért kell őket a fenti kérdésekkel, kijelentésekkel nyomasztani?
Azon túl, hogy szentül hiszem, a boldogsághoz mindenkinek meg kell találnia a saját útját, az élet tud kerek egész lenni gyerek nélkül is, érdemes lehet sorra venni, miért lehetünk hálásak azoknak, akik nem vállalnak gyereket.
- A klímaváltozással foglalkozó szakemberek zöme egyetért abban, hogy a Föld túlnépesedett, több embert már nemigen tud eltartani. A világjárvány arra is felhívta a figyelmet, hogy Földünk nagyjából akkor lenne mindenki számára élhető hely, ha a világ népessége csökkenne. Egy milliók életét követelő betegségnél (legyen az korona, AIDS, ebola, malária stb.) humánusabb megoldásnak tartom, ha az emberek egyszerűen kevesebb gyereket vállalnak. Persze erre mondhatjuk azt, hogy nem a fejlett nyugat szaporodik, hanem a harmadik világ. Ez igaz, de a jóléttel egyenes arányban nő az ökológiai lábnyomunk is. (Az ökológiai lábnyom az erőforrásmenedzselésben és társadalomtervezésben használt érték, amely azt fejezi ki, hogy adott technológiai fejlettség mellett egy emberi társadalomnak milyen mennyiségű földre és vízre van szüksége önmaga fenntartásához és a megtermelt hulladék elnyeléséhez*). Persze sehol nem vagyunk egy átlag amerikaihoz képest, aki élete során 10 Földet használ el, mi magyarok csak kettőt, de hosszú távon a magyarok életmódja is fenntarthatatlan. Fogjuk fel úgy a nem szülő nők döntését, hogy az ő el nem használt pelenkáik, be nem fűtött gyerekszobáik, meg nem vásárolt autóik minket, gyermekes anyákat segítenek abban, hogy gyermekünknek pelenkája és fűtött szobája legyen!
- Gyermektelen családtagjaink igen sokszor tudnak segítséget nyújtani akkor, amikor besokalltunk, látni sem akarjuk legszentebb magzatunkat. Egy friss, a gyermekeitől nem lestrapált segítő kéz ilyenkor csodákra képes. Akkor kapnék sikítófrászt, ha még egyszer az életben be kellene tenni a lábamat az Állatkertbe. Szerencsére van gyermektelen rokon, akinek évente egyszer belefér az életébe, hogy elvigye a lányaimat. Állítólag ő ilyenkor feltöltődik.
- A gyermektelen nők dolgoznak, igen gyakran igen fontos pozíciókban. Fontos pozíció alatt nemcsak a topmenedzsert értem, aki egész lényével küzd a nemi diszkrimináció ellen, hanem azt az óvónőt, tanárt vagy orvost is, aki az én gyerekem fejlődéséért, egészségéért küzd nap, mint nap, szívét-lelkét beleadja a munkájába. Nem tölt minden évben heteket táppénzen a saját beteg gyerekével. Ha választanom kell, hogy a családi krízis közepén szenvedő kis kliensemnek, vagy a kórházban fekvő gyerekemnek szentelem az időmet, nem kérdés, hogy a gyerekemet választom. A gyermektelen pszichológus viszont sokkal stabilabban tud a kliensei mellett kitartani jóban-rosszban. Van olyan barátnőm, aki nem vállalt gyereket, helyette roma gyerekek integrációjáért küzd egy elmaradott kistelepülésen. Én tettem többet a magyar társadalomért a magam három szép, középosztálybeli gyermekével, vagy ő? A kérdés költői, sőt provokatív, éppen arra akarom felhívni a figyelmet, hogy ne rangsoroljunk! Én követtem az én szívem vágyát, ő követte az ő szíve vágyát, és mindenki jól érzi magát.
Magyarországon a tudatos gyermektelenség elég ritka. Szerintem, ha leszállunk azokról, akiknek valamilyen oknál fogva (párkapcsolat hiánya, egészségügyi problémák vagy épp tudatos döntés következtében) nem született gyerekük, és megtanuljuk őket becsülni azért, akik, akkor máris tettünk valamit gyermekeink boldogabb jövőjéért!
Ui.: Nem ér ezt a cikket 20 év múlva az orrom alá dörgölni, amikor seggbe rúgom a lányaimat, ha nem szülnek nekem unokát!
